Interjú

„Mindent bevetettek”

Makra Viktória színész, táncos

Színház

Alapvégzettsége bábos, de táncol, koreografál és rendez, sőt vegán aktivistaként is hallatja a hangját. Jelenleg Lisszabonban dolgozik, de nem akart elmenni. Inspirációkról és utolsó cseppekről beszélgettünk.

Magyar Narancs: Mit csinálsz Lisszabonban?

Makra Viktória: Budapesten elvégeztem egy másfél éves kontakt improvizáció tanári képzést Gál Eszter, Lipka Péter és Bakó Tamás vezetésével a Jurányiban. Lisszabonba kellett költöznöm ahhoz, hogy legyen időm ezzel aktívan foglalkozni, tanítani. Emellett EU-s projektekben vagyok művészeti vezető és rendező, így március óta nyolc országban megfordultam, Franciaországtól Ausztriáig. Júliusban hazajöttem rendezni, augusztus végén Eindhovenben dolgoztam, onnan közben hazajöttem próbálni, ahogy most is, csak most épp Lisszabonból.

MN: Mit rendeztél itthon júliusban?

MV: A But plants have feelings too! című EU-s projekten dolgozom, amely a Future.Repair.Machine keretében jön létre. Hollandia, Németország, Ausztria és Magyarország a partnerek, és mind a négy országnak van egy művészeti vezetője. Engem a Pro Progressione művészeti szervezet kért fel. Ez egy többéves együttműködés, amelyben az összes művészeti vezetőnek választania kellett egy témát. Mivel én már hét éve vegán aktivista vagyok, ezt választottam. Ismeretterjesztő, interaktív előadás, amely tudást és élményt ad át a művészet eszközeivel. A program 2024 májusában zárul le Grazban, ahol mind a négy kísérleti előadást bemutatjuk, és együtt írunk egy manifesztumot, amelyet benyújtunk Brüsszelnek.

MN: Mindig törekedtél arra, hogy nemzetközi projektekben vegyél részt?

MV: Igen. Amikor elkezdtem a Színművészetin a bábszínész szakot, volt egy francia fiúm. Tőle tanultam meg franciául és angolul, és tőle halottam először Ilka Schönbein báb- és táncművészről. Ő maga készíti a különleges esztétikájú bábjait, és ő játssza el a legtöbb előadását. Ő egy olyan táncos-bábos, aki kombinálta a mozgást és a bábozást. Egy teljesen új világ nyílt meg számomra, amikor láttam, hogy így is lehet gondolkodni a bábművészetről. Így, mivel szerettem volna minél többet tanulni, amikor az egyetem lehetőséget adott, én mindig mentem külföldre.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Aki úton van

Amikor 2021 nyarán megjelent Holi, azaz Hegyi Olivér első lemeze, sokan egy újabb izgalmas hazai rapkarrier kezdetét látták az anyagban.

A franciák megértették

Ritkán halljuk az isteneket énekelni. Néhanapján azonban zongoráznak, szájharmonikáznak és még gitároznak is. Legutóbb Párizs elővárosában, Boulogne-Billancourt-ban, a Szajna partján álló La Seine Musicale kulturális központban történt ilyen csoda.

Hitler fürdőkádjában

Lee Miller a múlt század húszas–harmincas éveinek bevállalós top divatmodellje volt, igazi címlaplány, de festette Picasso, fotózta és filmezte Man Ray, utóbbi élt is vele, és mentorálta mint fotóművészt.

Csaló napfény

Igaz, hamis, tény, vélemény, valóság és fikció. Ilyen és ehhez hasonló címkéket sietünk felnyalni a ránk zúduló információhalom darabjaira, hogy a kontroll, a rend illúziójával nyugtassuk magunkat és ne kelljen szembesülnünk vele, hogy nem létezik bizonyosság, csak kellően szűkre húzott nézőpont.

 

Gyilkosok szemlélője

A két évtizede elhunyt Roberto Bolaño minden egyes műve a költészet, a politika és a vadállati kegyetlenség együtthatásairól szól, az író regényeiben és elbeszéléseiben vissza-visszatérő karakterekkel, a költészet és a világ allegorikus megfeleltetésével olyan erős atmoszférát teremt, amelyből akkor sem akarunk kilépni, ha az hideg és szenvtelen.

Hús, kék vér, intrika

A folyamatosan az anyagi ellehetetlenülés rémével küszködő Stúdió K Színház jobbnál jobb előadásokkal áll elő. Az előző évadban a Prudencia Hart különös kivetkezése hódította meg a nézőket és a kritikusokat (el is nyerte a darab a legjobb független előadás díját), most pedig itt van ez a remek Stuart Mária. (A konklúzió persze nem az, hogy lám, minek a pénz, ha a függetlenek így is egész jól elműködnek, hiszen látható a társulatok fogyatkozásán, hogy mindez erőn túli áldozatokkal jár, és csak ideig-óráig lehetséges ilyen keretek között működni.)