Meghalt Tordy Géza

  • Narancs.hu/MTI
  • 2024. március 30.

Színház

A Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas színművész, rendező, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja 85 éves volt.

Budapesten született 1938. május 1-jén. A középiskolában magasépítészetet tanult, de már 16 évesen tagja volt Versényi Ida műkedvelő színjátszó körének. 1956-ban felvették a főiskolára, de abban az évben nem indult színészképzés, Zách János, a kaposvári színház igazgatója viszont odavette segédszínésznek. 1956. október 26-án a város Petőfi-szobránál Tordy szavalta a Szózatot.

Somogyból Szegedre került két évre, majd 21 évesen a Magyar Néphadsereg Színháza (a Vígszínház) tagja lett. 1963 és 1967 között a Madách Színházhoz kötötte szerződése, aztán visszatért a Vígszínházhoz. Ekkor már rendezett is, darabjait a veszprémi Petőfi Színház mutatta be. 1992-től a Győri Nemzeti Színház prózai tagozatának művészeti vezetője, 1995-től a Budapesti Kamaraszínház főrendezője volt, és évtizedekig oktatott a Színház- és Filmművészeti Egyetemen.

Mivel nem járt főiskolára, a gyakorlatban sajátított el mindent, amit a színpadon, filmen, televízióban, szinkronban meg lehetett tanulni. Egy interjúban azt mondta, hogy legalább tíz év telt el, mire igazán színésznek nevezhette magát. Játékát kitűnő jellemábrázoló készség, a romantikus és modern hősök megformálásában az érzelmi hitelesség, az indulatok vad, mégis kontrollált szenvedélye jellemzi. A közönség egyik kedvenceként színházban, filmen és a televízióban is kiemelkedő alakításokat nyújtott.

Színpadon játszotta Shakespeare hősei közül Edgart a Lear királyban, volt Orlando (Ahogy tetszik) és Puck (Szentivánéji álom). Büchner Danton halála című darabjában Camille Desmoulins, Goldoni Mirandolájában Ripafratta lovag, Gorkij Éjjeli menedékében Luka bőrébe bújt, Arthur Miller darabjában ő volt Willy Loman, az ügynök. Peter Shaffer Amadeusában Salierit alakította a darab magyarországi bemutatóján; 2010-ben a Miskolci Nemzeti Színházban ugyanezt a darabot rendezőként jegyezte.

 
Fotó: MTI/Soós Lajos 

 

Egy nyilatkozata szerint a rendezés több szabadságot adott számára, mint a színészet. Több mint 60 darabot állított színre, a többi közt a Liliomot (Molnár Ferenc), a Cseresznyéskertet (Csehov), A vágy villamosát (Tennessee Williams), a III. Richárdot (Shakespeare), az Amerikai Elektrát (Eugene O'Neill), a Dosztojevszkij műve alapján készült Bűn és bűnhődést (Győrben és a Vígszínházban is), a Krúdy Gyula művein alapuló A vörös postakocsit, Veszprémben pedig Szakonyi Károly Adáshibáját.

Kamera elé először 1957-ben állt: még tizenkilenc éves sem volt, amikor a Máriássy rendezőházaspár próbafelvételen választotta ki a Külvárosi legenda egyik szerepére, a filmben olyan partnerei voltak, mint Kiss Manyi, Törőcsik Mari, Sinkovits Imre. 22 évesen főszerepet játszott a Fűre lépni szabad című, Makk Károly rendezte vígjátékban. Később a magyar filmek szinte elmaradhatatlan szereplője lett, 26 évesen Baradlay Jenőt alakította A kőszívű ember fiai legendás filmváltozatában. Ő volt a Tenkes kapitánya vándordiákja, az Egri csillagok Miklós deákja, játszott a Kárpáthy Zoltánban, a Fekete gyémántokban, a 80 huszárban, A vörös grófnőben.

Nevéhez tévéjátékok egész sora fűződik, köztük az Édes Anna, a Malom a Séden, A császár, a Helyet az ifjúságnak és a Színház az egész, és feltűnt a közelmúltban bemutatott, Szikora János rendezte Hadik című történelmi filmben is. Szívesen szinkronizált, többek között Gérard Philipe-nek, Robin Williamsnek, Robert De Nirónak, Jack Nicholsonnak és Anthony Hopkinsnak kölcsönözte a hangját, több rádiójátékban is lehetett hallani, és ő mesél Hemingway Az öreg halász és a tenger című művének hangoskönyv-változatában.

Egy interjúban azt mondta, hogy élete legszebb és legtartalmasabb éveit az otthonának érzett Vígszínházban töltötte. Szerencsésnek tartja magát, hogy Várkonyi Zoltánnal dolgozhatott, aki az apafigura mellett meghatározó mestere volt a színházban és a filmben egyaránt.

Tordy Géza művészete elismeréseként 1970-ben és 1977-ben megkapta a Jászai Mari-díjat, 1980-ban lett érdemes művész, 1988-ban kiváló művész, a Kossuth-díjat 1991-ben vehette át. A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjének kitüntetettje, a Hegedűs Gyula-díjat, az Ajtay Andor-díjat, a Bilicsi Tivadar-díjat és a Ruttkai Éva-emlékgyűrűt is megkapta, az utóbbit elsőként neki ítélték oda a művésznő születésének 60. évfordulóján, 1987 decemberében. 2005-ben a Halhatatlanok Társulatának örökös tagjai közé is beválasztották. 2008-ban a nemzet színésze lett, 2011-ben Prima Primissima díjat kapott. 2019-ben a Szinkronikum gálán a szinkronszakma elismerését, az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület (EJI) életműdíját vehette át.

Egy alkalommal a színjátszásról így nyilatkozott: „A színház olyan, mint az építészet. Van benne képzőművészet, költészet, dallam a formákban, minden. Csak a színház kicsit hitványabb, mert mulandóbb.” Tordy Géza május 1-jén lett volna 86 éves.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.