Tavaszi programajánló - Interjú

„A kertben egyedül”

Pelsőczy Réka színész, rendező  

Színház

Színpadra vitte a Lavinát, Hamletet próbál Budaörsön, miközben a Katonában egymás után játssza nagy, emblematikus szerepeit. Rendezői érdeklődéséről, színészi terveiről, környezetvédelemről beszélgettünk, de szóba jöttek generációs kérdések is.

 

Magyar Narancs: Friss rendezésed, a Lavina, Ruben Östlund filmjének adaptációja. Miért választottad ezt?

Pelsőczy Réka: Orlai Tiborral tizenegy éve dolgozunk együtt, ő keresett meg az ötlettel. Szeretem, ahogyan a skandináv alkotók olyan égető társadalmi problémákat kezelnek, mint például a családon belüli erőszak, a #metoo, vagy az örökbefogadás, gyerekvállalás. Átélhetővé tesznek helyzeteket, amelyekre olykor felszínesen és előítéletesen reagálnánk elsőre. Olyan szituációkat teremtenek, hogy a téma minden aspektusát megértjük, miközben erősen hatnak az érzelmeinkre is. Először Thomas Vinterbergtől a Születésnapot, majd a Vadászatot rendeztem, utóbbit én is fordítottam. Mindkettőt a hatalommal való visszaélés és a zaklatási ügyek okán választottam, mivel mindez a színházamat, a Katonát is elérte. Sok ellentmondásos érzés és gondolat kavargott bennem, megszólalni sem lehet a témában, mert darabokra szednek. Ez a két darab a két végletet mutatja meg, és a mellékszereplők, a szemtanúk, a szűk környezet meghatározói a történeteknek. A Lavina is ilyen rólunk szóló történet.

MN: Hogy állsz Östlund filmjeivel?

PR: Van bennük valami furcsa groteszkség, provokatívak. Állítólag civilben, a környezetében élő embereket is provokálja, és figyeli a reakciókat. A Lavinában az is megfogott, hogy tulajdonképpen sokáig nem tudtam, hogy mi történik. Február elején pár napot forgattam Borbás István operatőrrel, aki Roy Andersson operatőre volt a Dalok a második emeletről című filmben. Amikor megtudta, hogy épp a Lavinát rendezem, elmesélte, hogy Ruben az egyetemi évei alatt náluk volt gyakorlaton. A „mi Rubenünk”, így mondta. Tőle hallottam, hogy a Lavina ötlete abból bomlott ki, hogy Östlund sok olyan videót nézett, amelyben férfiak sírnak. És akart egy saját filmet, ahol ez történik. Kíváncsi volt, hogyan lehetne az úgynevezett férfimítoszt ledönteni, fricskát mutatva az amerikai filmgyártásnak. Ez összecsengett azzal, hogy amikor a színdarabot olvastam, bennem is az fogalmazódott meg, hogy ez a történet egy jól sikerült kísérlet a bennünk élő férfiideál vagy -mítosz ledöntésére. A filmben az is csodálatos, hogy a szereplők nem harsányak, mindenki fegyelmezi magát. A házaspár nem esik egymásnak, a köztük lévő feszültség ellenére sem. Kifejezetten izgatott, hogyan tud majd megjelenni a visszafogottság a színpadon. A mi szereplőink, többek között Mészáros Béla, Járó Zsuzsa, Száraz Dénes vagy László Lili is finoman játszanak, mindannyian önmagukból fogalmaznak, de biztos, hogy más a temperamentumuk. A saját személyiségük egyszerűen dinamikusabb. Nem kirívóak vagy elrajzoltak, de mások, mint Östlundnál. Kíváncsi lennék, működne-e színpadon az a fajta visszafogottság. Szerintem Östlund olyan, mint Woody Allen, csak éppen egy másik környezetből származik. Mindketten az emberi elcseszettséget elemzik humorral és mély társadalomismerettel.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Céltalan poroszkálás

A két fivér, Lee (Will Poulter) és Julius (Jacob Elordi) ígéretet tesznek egymásnak: miután leszereltek a koreai háborús szolgálatból, a veteránnyugdíjukból házat vesznek maguknak Kalifornia dinamikusan növekvő elővárosainak egyikében.

Autósmozi

  • - turcsányi -

Vannak a modern amerikai mitológiának Európából nézvést érthető és kevésbé érthető aktorai és momentumai. Mindet egyben testesíti meg a Magyarországon valamikor a nyolcvanas években futó Hazárd megye lordjai című, s az Egyesült Államokan 1979 és 1985 között 146 részt megérő televíziós „kalandsorozat”, amely ráadásul még legalább három mozifilmet is fialt a tengerentúli közönség legnagyobb örömére, s Európa kisebb furcsálkodására.

Húsban, szőrben

Mi maradt élő a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programból? Nem túl hosszú a sor. A Tudásközpont és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kulturális intézményei: a Zsolnay Negyed és a Kodály Központ, és a Zsolnay Negyedben az eleve kiállítótérnek épült m21 Galéria, amelynek mérete tekintélyes, minősége pedig európai színvonalú.

Rémek és rémültek

Konkrét évszám nem hangzik el az előadásban, annyi azonban igen, hogy negyven évvel vagyunk a háború után. A rendszerbontás, rendszerváltás szavak is a nyolcvanas éveket idézik. (Meg egyre inkább a jelent.)

Az igazságnak kín ez a kor

A családregény szó hallatán rendre vaskos kötetekre gondolunk, táblázatokra a nemzedékek fejben tartásához, eszünkbe juthat a Száz év magány utolsó utáni oldalán a kismillió Buendía szisztematikus elrendezése is.

Kultúrnemzet

„A nemzetgazdasági miniszter úr, Varga Mihály 900 millió forintot biztosított ennek az épületnek a felújítására – nyilván jó összeköttetésének köszönhetően. Lám, egy nemzeti kormányban még a pénzügyminiszter is úgy gondolja, hogy a kultúra nemcsak egy sor a magyar költségvetésben, hanem erőforrás, amelynek az ország sikereit köszönhetjük.”