Tavaszi programajánló - Interjú

„A kertben egyedül”

Pelsőczy Réka színész, rendező  

Színház

Színpadra vitte a Lavinát, Hamletet próbál Budaörsön, miközben a Katonában egymás után játssza nagy, emblematikus szerepeit. Rendezői érdeklődéséről, színészi terveiről, környezetvédelemről beszélgettünk, de szóba jöttek generációs kérdések is.

 

Magyar Narancs: Friss rendezésed, a Lavina, Ruben Östlund filmjének adaptációja. Miért választottad ezt?

Pelsőczy Réka: Orlai Tiborral tizenegy éve dolgozunk együtt, ő keresett meg az ötlettel. Szeretem, ahogyan a skandináv alkotók olyan égető társadalmi problémákat kezelnek, mint például a családon belüli erőszak, a #metoo, vagy az örökbefogadás, gyerekvállalás. Átélhetővé tesznek helyzeteket, amelyekre olykor felszínesen és előítéletesen reagálnánk elsőre. Olyan szituációkat teremtenek, hogy a téma minden aspektusát megértjük, miközben erősen hatnak az érzelmeinkre is. Először Thomas Vinterbergtől a Születésnapot, majd a Vadászatot rendeztem, utóbbit én is fordítottam. Mindkettőt a hatalommal való visszaélés és a zaklatási ügyek okán választottam, mivel mindez a színházamat, a Katonát is elérte. Sok ellentmondásos érzés és gondolat kavargott bennem, megszólalni sem lehet a témában, mert darabokra szednek. Ez a két darab a két végletet mutatja meg, és a mellékszereplők, a szemtanúk, a szűk környezet meghatározói a történeteknek. A Lavina is ilyen rólunk szóló történet.

MN: Hogy állsz Östlund filmjeivel?

PR: Van bennük valami furcsa groteszkség, provokatívak. Állítólag civilben, a környezetében élő embereket is provokálja, és figyeli a reakciókat. A Lavinában az is megfogott, hogy tulajdonképpen sokáig nem tudtam, hogy mi történik. Február elején pár napot forgattam Borbás István operatőrrel, aki Roy Andersson operatőre volt a Dalok a második emeletről című filmben. Amikor megtudta, hogy épp a Lavinát rendezem, elmesélte, hogy Ruben az egyetemi évei alatt náluk volt gyakorlaton. A „mi Rubenünk”, így mondta. Tőle hallottam, hogy a Lavina ötlete abból bomlott ki, hogy Östlund sok olyan videót nézett, amelyben férfiak sírnak. És akart egy saját filmet, ahol ez történik. Kíváncsi volt, hogyan lehetne az úgynevezett férfimítoszt ledönteni, fricskát mutatva az amerikai filmgyártásnak. Ez összecsengett azzal, hogy amikor a színdarabot olvastam, bennem is az fogalmazódott meg, hogy ez a történet egy jól sikerült kísérlet a bennünk élő férfiideál vagy -mítosz ledöntésére. A filmben az is csodálatos, hogy a szereplők nem harsányak, mindenki fegyelmezi magát. A házaspár nem esik egymásnak, a köztük lévő feszültség ellenére sem. Kifejezetten izgatott, hogyan tud majd megjelenni a visszafogottság a színpadon. A mi szereplőink, többek között Mészáros Béla, Járó Zsuzsa, Száraz Dénes vagy László Lili is finoman játszanak, mindannyian önmagukból fogalmaznak, de biztos, hogy más a temperamentumuk. A saját személyiségük egyszerűen dinamikusabb. Nem kirívóak vagy elrajzoltak, de mások, mint Östlundnál. Kíváncsi lennék, működne-e színpadon az a fajta visszafogottság. Szerintem Östlund olyan, mint Woody Allen, csak éppen egy másik környezetből származik. Mindketten az emberi elcseszettséget elemzik humorral és mély társadalomismerettel.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.