Interjú

„Megint a félelem”

Makranczi Zalán színész

Színház

A szabadúszóként dolgozó művésszel játékstílusokról, rendezői attitűdökről, „laza koncentrációról” beszélgettünk, de szóba került az új szerepe a Médeiában és a régi tanára, Gaál Erzsi is, ahogy a színpadra vitt Macskafogó és a Dunakanyar is.

Magyar Narancs: A Pinceszínházban bemutatott Médeiában Ágenssel játszotok, Karsai György a görög mitológiáról mesél a közönségnek. Mitől érdekes ma mindez?

Makranczi Zalán: A Médeia rávilágít arra, hogy a mozgatórugóink 2400 évvel ezelőtt is pontosan ugyanazok voltak, mint ma. Szerelem, féltékenység, hatalomvágy. Vagyis ez egy teljesen kortárs, modern darab. Szerettem a próbák során, amikor Karsai György elemezte nekünk a darabot. Elmesélte, hogy Euripidészt a saját korában azért utálták, mert az addigiaktól eltérően keverte a tragédia és a komédia műfaját. Telepakolta vígjátéki elemekkel a Médeiát, és ezt nem tűrték a kortársai. Az előadás készítése során adta magát a lehetőség, hogy a mű humoros oldalát domborítsuk ki, mert a tragikust már mindenki ismeri.

MN: Milyen egy folyamatosan meg-megszakított előadásban játszani?

MZ: Imádom ezt a formát. Nagyon szeretek úgy játszani, hogy egyszerre kint is és bent is vagyok. Nemrég láttam Ágens Kurtizánképző című előadását, ahol ő is ezzel játszik. És amikor a Szókratész védőbeszédét adom elő, én is ezt alkalmazom. Segít ellazítani a nézőket. De patikamérlegen kell kimérni, hol lehet még kiszólni és hol nem, mi az a pont, amikor már az utolsó nagy jelenetívre kell felkészülni. Végig­bohóckodom az egészet, aztán az utolsó jelenetben gyakorlatilag a fél világirodalmat el lehet játszani, sorra a nagy tragédiákat.

MN: Mennyire vont be titeket Szenteczki Zita a rendezésbe?

MZ: Közös munkafolyamat volt. Ágens és Karsai György évekkel ezelőtt találta ki, hogy csinálhatnának egy Médeia-előadást. Érlelték az ötletet, s megtalálták hozzá Zitát.

MN: Másfajta készültséget, figyelmet igényel egy nem lineáris történetvezetésű előadásban játszani?

MZ: Igen, mert ha lineárisan megy egy történet, a színész elkövetheti azt a hibát – ahogy magam is számtalanszor még a pályám elején –, hogy ráül egy érzelmi hullámvasútra. És akkor – bár én erősen érzek valamit –, az már mindegy, hogy a néző érzi-e. A nem lineáris történetvezetés sokkal jelen idejűbb. Gaál Erzsi volt a Nemzeti Színiakadémián az osztályfőnököm, ő mondta mindig, hogy a színházat lazán koncentrálva kell csinálni. Erre méltatlankodtunk: de tanárnő, akkor most lazán vagy koncentráltan? Aztán eltelt jó pár év, és rájöttem, basszus, ez az az állapot, amiről Gaál Erzsi beszélt. Megengedi magának az ember, hogy észrevegye, hogy mi van körülötte, ugyanakkor benne tud maradni a szerepben. Nagyon szép az, amikor az ember teljesen átéli a szerepet és mindenét odaadja, de a színház lényege az „olyan mintha” érzet, elég, ha a történéseket csak felmutatjuk. Érezni pedig a nézőnek kell elsősorban. Ha nem így csinálja az ember, akkor nem tudja letenni a szerepét, és megtébolyodik. Nagyon sok áldozatát láttuk ennek az elmúlt időszakban. 2023-ban már lejárt annak az ideje, hogy lelkileg sérült embereket nézzünk a színpadon.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.