rés a présen: Mióta érdekelnek a szociálisan fokozottan érzékeny színházi előadások?
Bereczki Csilla: Szegedre jártam pedagógia kutató-kommunikáció-filmelmélet szakra, így kerültem a Thealter fesztivált is szervező produkciós csapathoz, a MASZK Egyesülethez önkéntesnek, ami elementárisan hatott rám. Nagyon sok előadást láttam ott, a közeg, a csapatmunka számomra máig meghatározó. A korábban is meglévő szociális érzékenységem új otthonra lelt a színházban.
rap: A rendezői munkát hol kezdted?
BCS: Dramaturg szakra akartam jelentkezni, de abban az évben nem indult, viszont indult bábrendezői, beadtam tehát oda. Felvettek. A Színművészetin kaptunk lehetőséget a harmadévben külsős rendezésre, és így a győri Vaskakas Bábszínházban rendeztem először. Egy Piroska és a farkas-átiratot csináltunk, amelyről valaki később megírta, hogy ilyen, amikor Brecht és ez a mese találkozik. Számomra iszonyatosan érdekes, amikor a színpadon ember és báb interakcióba lép egymással.
rap: Mikortól tudatos nálad a női témák választása?
BCS: Mindig éreztem, hogy van felelősségem abban, hogy nőként mit csinálok. Ha egy „férfias” szakmát űzök, olyan témákhoz kell nyúlnom, amelyek reflektálnak erre, vagy amelyeket érzékenyebben foghatok meg azáltal, hogy nő vagyok. A Karaván Színházban rendeztem egy darabot Boda-Novy Emíliával közösen az intézeti csicskáztatásról Hűvös címmel, ez rendszeresen műsoron lesz az új helyükön most ősztől. Megtalált O. Horváth Sári darabja, amely egy nyírbátori esetet dolgoz fel, de a probléma általános. Mi lesz egy intézetis fiatallal, ha betölti a 18. életévét? Kap egy tortát, elfújja a gyertyát – és aztán? Az anyagot Selmeczi Bea ajánlotta nekem, mivel tudta, hogy engem örökbe fogadtak, és nagyon foglalkoztat az, hogy milyen sorsom lett volna, ha az intézetben maradok.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
