Most pótoltak a Karaván Fesztivállal, s az esemény egyben a társulat vadonatúj játszóhelyének a felavatása is volt. Itt mutatták be újra az „intézetis” fiatalokról szóló, O. Horváth Sári dalbetétekkel (Szirtes Edina Mókus számaival) tűzdelt színpadi szövegéből készült házi produkciójukat. Bereczki Csilla még a járvány első évében megrendezte ugyan a darabot, de nem tudták játszani. És javára vált az idő. Sokat csiszolódott az előadás, amelyhez a szereplők is írtak szövegeket, a karavános munkamódszereknek megfelelően.
Énekek, jelenetek és történetmesélés váltja egymást a színpadon, ahol élőben, szenvedélyesen hegedül Baranyi Zoltán, néha kicsit hangosabban úszva rá a színészek szövegeire. A témák kemények, az intézeti lét, a semmibe kikerülés réme, a csicskáztatás, a lelki terror. Zene és költészet oldja mindezt, de nem hihetjük, hogy csak egy rossz álom az egész. Az ablak című dallal indul az előadás, amelynek szövegét Horváth Kristóf (alias Színész Bob) írta, megalapozva az előadást átható balladisztikus hangulatot. A Krisztiánt alakító Oláh Edmond (Mizó) saját rapjei lazítanak egy keveset a feszes szöveten, hogy aztán az elkövetőt alakító Pápai Rómeó záró verse elgondolkodtasson arról, ki is itt az áldozat.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
