IX. Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó

Miénk itt a nézőtér

  • Artner Sisso
  • 2016. július 9.

Színház

A TESZT a térség egyik legizgalmasabb független színházi szemléje, szenvedélybeteg, visszatérő közönséggel. Az eddigi legbátrabb válogatást láthatta a néző, aki egyben az előadások témája is lett.

Mire kilencet számolok, megérkezem Temesvárra. Kezdjük hát a végéről.

Egy. Amikor Ivo Dimcsev bolgár paraperformer I cure című, éjszakába nyúló záró előadása után végre ismét megállapíthatom, hogy mégis­csak a zenére tervezett mozgásban, a koreográfiákban jelennek meg először az izgalmas színházi trendek. Dimcsev minden érzéket megmozgat, nevettet, ellazít, megfélemlít és undorít. De végigkísér az úton, mint a beavatást vezető sámánok. Most kártyákat oszt, és felíratja rá a közönséggel a magánproblémáit, amelyekre fókuszálni akar a gyógyító előadás alatt.

Kettő. A transzcendens és telepatikus kommunikáció vizsgálata és manifesztációja bekötött szemmel. Egy portugál duó, Jonas & Lander Tojáshéjak című előadása: díszlettelen a tér, csak néhány kifújt tojáshéj van körberendezve a színpadon. Két férfi jön, és vakon próbája eltaposni a meszes vázakat. Nem is vesszük észre, mikor megy át paskolásból és tapsikolásból mélyebb együttlétbe az egész, amikor egymást átölelve táncol két férfi, és elkezd benépesülni körülöttük a színpad.

Három. A szlovén Simona Semenič első egyéni előadása egy trilógia második állomása, amely a performer betegségéről és az egészségügyi rendszerről regél. Már előtte nézői nyilatkozatot kell aláírni, hogy felvételt készíthetnek rólunk, és azt felhasználhatják az érdekünkben. Ha nem segítünk Simonának, aki csillogó aranyruhában majdnem kopaszon ül a színen, akkor nem lesz előadás. Fény a nézőtérre, szövegkönyvek, mikrofonok a székeken. Fel kell olvasnunk az előadást. Semenič tehát nekünk is ki van szolgáltatva. A végén büszkék vagyunk, ő pedig megtapsol bennünket egyedül. Sokat kaptunk tőle.

Négy. Simán meg lehet váltani a világot egy este alatt. Nekünk, temesvári nézőknek sikerült. És mi sem inspirál erre jobban, mint az ingyenalkohol. A brüsszeli Random Scream társulat 7 Promises című előbúcsúestjén Davis Freeman és Jerry Killick ökoprédikátornak öltözve, monoton műtemplomi zene mellett fogadalmakra buzdít, amelyekkel megakadályozhatjuk a közelgő gazdasági-társadalmi katasztrófát. Ha megfogadjuk, hogy kistermelőknél vásárolunk havi kétszer, ha bírunk hallgatni egy napig, és ezt az aláírásunkkal hitelesítjük, akkor koccinthatunk egy pohár vodkával velük a színpadon. Hétszer. Képzelhetik.

Öt. Schilling Árpád és A harag napja. Magyarságomra ma igazán büszke lehetek, hiszen a számtalan európai színházi díjat elnyert rendező Görögországban készült előadásán ülök Romániában, és nézhetem a hazai struktúrának való végtelen kiszolgáltatottságomat.

Hat. Dogville, Trier megint. Szerbek, városok, kutyák és egy punkzenekar. Kokan
Mladenović a belgrádi Mikser Ház és az újvidéki Ifjúsági Kulturális Központ társulatának rendezett előadást, ismét egy klasszikusból és megint aktuálisan. Pimaszul és nagy erővel játszanak a színészek, tombolnak belül. Játékuk azt mondja, Szerbia extrém jobboldali hely, ahol nem veszik figyelembe a kisebbségek jogait, nem foglalkoznak a nőkön elkövetett erőszakkal, és hogy ezt az előadást nem tűzhetné a műsorára szerb állami színház, nekik pedig pénz nélkül kell létrehozniuk előadásokat.

Hét. Eszembe jutott apu, aki húsz éve halott. Már hogy ne jutott volna, mikor az olasz Koreja Színház Apa szó (La Parola Padre) című előadásában három olasz, egy bolgár, egy lengyel és egy makedón színésznő egyfolytában csak az apjáról beszél. Gabriele Vacis írta és rendezte. Indokolatlan képekkel, pillepalackokból folytonosan újraépülő szcenikai nonszenszben tombolják el, hogy apa csak egy van, akármilyen az. Tapsorkán, könnyzápor és privát kocsmaszínház következik.

Nyolc. Koncerttel egybekötött vallomás a szülőkkel való kommunikáció hiábavalóságáról, a legvirulensebb ecsetgyári színházi műhely, a kolozsvári GroundFloor Group előadásában, Sinkó Ferenc rendezésében. Három fia­tal lány adja elő, nem színészek, inkább furcsa lények, odateszik magukat és bátrak. Nincsen benne Csehov, pedig ez a három nővér a nagyvárosban, esküszöm.

Kilenc. Itt kezdődött nekem. A temesvári Csiky Gergely Színház társulatának új darabja Radu Afrim rendezésében. Nézek egy színpadi nézőteret, mintha a függöny mögül. Felmutatják nekem, ahogy a színházban viselkedem. Valami szürreális, zenés revü keretében. Elengedem a színészeket, csak az arcokra emlékszem és a képekre, amikről nem is hiszem el, hogy ezen a kis színpadon megvalósíthatók. Lassan telik az idő, nincs menekülés. Ez a nézővé képzésem első napja még.

Csiky Gergely Állami Magyar Színház, május 22–29.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.