Vakvágányra kerülhet az, aki csak ablakon keresztül szemléli a világot – foglalja össze a tanulságot viszonylag hamar a két férfi, aki frissen költözött ki a vidéki norvég szanatóriumból. A skandináv komédia Ingvar Ambjørnsen Elling című regénysorozatának harmadik része, a Vértestvérek alapján készült a Junion Színház, a Neptun Brigád és az RS9 Színház koprodukciójában. Koleszár Bazil Péter rendezte. Elling (Baksa Imre) és Kjell (Vass György) új esélyt kapnak az élettől, és céljuk, hogy kikerüljenek az előbb említett vakvágányról. Összeköltöznek Oslóban egy önkormányzati lakásban. A norvég állam támogatta újrakezdésük két, kölcsönösen függő, sérült személy kapcsolatának kiteljesedése, majd külső erők által katalizált megbomlása.
Történetüket újjászületésük kezdetétől figyelhetjük, úgy állnak új nappalijuk kellős közepén, mint vad a reflektorfényben. Bár viszonylag nagy lakásukban külön szobájuk is lehetne, ők reprodukálják a megszokott kórtermi viszonyokat – egymáshoz közel tolt ágyakon alszanak. A kezdet borzalmasan nehéz. Izzadó tenyérrel figyeljük a harcot, ki teszi ki magát annak a rettenetnek, hogy lemenjen bevásárolni, és emberek közé merészkedjen. A szubjektív képek nem csak a narrációt szolgálják, olykor feljavítják a valóság színeit, és csodákká fokozzák a hétköznapi történéseket. Egy-egy sikeres mérföldkövet lila fények, eksztatikus zenék illusztrálnak. Elling érzelmeit mi is minden érzékünkkel tapasztalhatjuk. Kívülről és belülről is látjuk a változást, amivel az ijesztő reintegráció jár.
Zseniálisan vicces és olykor émelyítően szomorú darab, ami még ennél kevesebb díszlettel és látványelemmel – tehát abszolút semmivel – is elérné a kellő hatást. A színészek jelenléte ugyanis annyira erős, hogy mellettük minden más csak elhanyagolható kellék.
RS9 Színház, január 10.
