Színház

Minden jót, Elling!

  • Gubán Mária
  • 2020. április 5.

Színház

Vakvágányra kerülhet az, aki csak ablakon keresztül szemléli a világot – foglalja össze a tanulságot viszonylag hamar a két férfi, aki frissen költözött ki a vidéki norvég szanatóriumból. A skandináv komédia Ingvar Ambjørnsen Elling című regénysorozatának harmadik része, a Vértestvérek alapján készült a Junion Színház, a Neptun Brigád és az RS9 Színház koprodukciójában. Koleszár Bazil Péter rendezte. Elling (Baksa Imre) és Kjell (Vass György) új esélyt kapnak az élettől, és céljuk, hogy kikerüljenek az előbb említett vakvágányról. Összeköltöznek Oslóban egy önkormányzati lakásban. A norvég állam támogatta újrakezdésük két, kölcsönösen függő, sérült személy kapcsolatának kiteljesedése, majd külső erők által katalizált megbomlása.

Történetüket újjászületésük kezdetétől figyelhetjük, úgy állnak új nappalijuk kellős közepén, mint vad a reflektorfényben. Bár viszonylag nagy lakásukban külön szobájuk is lehetne, ők reprodukálják a megszokott kórtermi viszonyokat – egymáshoz közel tolt ágyakon alszanak. A kezdet borzalmasan nehéz. Izzadó tenyérrel figyeljük a harcot, ki teszi ki magát annak a rettenetnek, hogy lemenjen bevásárolni, és emberek közé merészkedjen. A szubjektív képek nem csak a narrációt szolgálják, olykor feljavítják a valóság színeit, és csodákká fokozzák a hétköznapi történéseket. Egy-egy sikeres mérföldkövet lila fények, eksztatikus zenék illusztrálnak. Elling érzelmeit mi is minden érzékünkkel tapasztalhatjuk. Kívülről és belülről is látjuk a változást, amivel az ijesztő reintegráció jár.

Zseniálisan vicces és olykor émelyítően szomorú darab, ami még ennél kevesebb díszlettel és látványelemmel – tehát abszolút semmivel – is elérné a kellő hatást. A színészek jelenléte ugyanis annyira erős, hogy mellettük minden más csak elhanyagolható kellék.

RS9 Színház, január 10.

 

Figyelmébe ajánljuk

Már több mint 240 iskolában van bombariadó országszerte

  • narancs.hu

Budapesten és vidéken is több iskola kapott fenyegető emailt csütörtök reggel. A rendőrség átvizsgálja az érintett iskolákat, az oktatás folytatásáról, illetve a tanulók hazaküldéséről az intézmények saját hatáskörben döntenek.

Mint a moziban

Fene se gondolta volna néhány hete, hogy az egyik központi kérdésünk idén januárban az lesz, hogy melyik magyar filmet hány százezren látták a mozikban. Dúl a számháború, ki ide, ki oda sorol ilyen-olyan mozgóképeket, de hogy a magyar film nyer-e a végén, az erősen kérdéses továbbra is.

Talaj

Thomas érzékeny kisfiú, nem kamaszodik még, mint az első szőrszálak megjelenésére türelmetlenül várakozó bátyjai. Velük nem akar játszani, inkább az udvaron egy ki tudja, eredetileg milyen célt szolgáló ládában keres menedéket, s annak résein át figyeli a felnőtteket, szülei élénk társasági életét, vagy kedvenc képregényét lapozgatván a szintén még gyerek (bár történetesen lány) főszereplő helyébe képzeli magát, és sötét ügyekben mesterkedő bűnözőkkel küzd meg.

Felszentelt anyagpazarlás

Ha a művészet halhatatlan, halandó-e a művész? Tóth László (fiktív) magyar építész szerint láthatóan nem. Elüldözhetik itthonról a zsidósága miatt, és megmaradt szabadságát is elvehetik az új hazában, elszakíthatják a feleségétől, eltörhetik az orrát, ő akkor sem inog meg. Hiszen tudja, hogyha őt talán igen, az épületeit nincs olyan vihar, mely megtépázhatná.

Zöld és fekete

A többszörös hozzáférhetetlenség határozza meg Nanna Frank Møller és Zlatko Pranjić frusztráló dokumentumfilmjét. Első ránézésre a téma filmes-antropológiai eszközökkel könnyedén megragadhatónak tetszik. Zenica egy Szarajevótól nem messze lévő kisebbecske város, amelynek határában a világ egyik legnagyobb acélgyárának, az ArcelorMittalnak a kokszolóüzeme terpeszkedik.