Akkor roma nők és egészségügyi dolgozók osztották meg (egy kerettörténetbe ágyazva) a szülészettel kapcsolatos élményeiket. Az ellátórendszer hiányosságai és szereplőinek előítéletei átélhetővé váltak a civil fellépők perspektívájából, s ez sokkolta a nézőket, de még a szakmabelieket is.
A szándék azóta sem változott: személyes történeteken keresztül hírt adni a nehéz helyzetekről. Most a helytállás fogalmát igyekeznek körüljárni. Horváth Kata kulturális antropológus, a részvételi akciókutatás hazai vezéralakja és Romankovics Edit drámatanár animálták a történéseket. Az első felvonásban azt láthattuk, hogy ki hogyan dolgozik a hétköznapokban, majd behívták a nézőket is, akik választhattak nyolc helytállástörténet közül. Végül két sztorit dolgoztak fel közösen: egy szülésznőét, aki egyszer csak nem asszisztált többé a szülőszobai erőszakhoz, és egy „leszázalékolt” férfiét, aki vállalta a házimunkát, hogy a családja nőtagjai munkát vállalhassanak. Először autentikus forrásból hallgattuk meg a sztorikat, majd a történethez kötődő szituációkat, szerepeket együtt dolgozták ki az alanyok, a közreműködők és a nézők. És a csoda megtörtént: mindenkit sikerült bevonni.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
