Nekrológ

Mari

Törőcsik Mari (1935–2021)

  • Csáki Judit
  • 2021. április 21.

Színház

„Amikor a Körhintában játszottam, semmit nem tudtam a színészetről.” Ezt mondta Törőcsik Mari – biztos nem egyszer és biztos nem csak nekem. Ilyesmit szoktak mondani a színészek, színtiszta mórikálásból; késztetést érez az ember, hogy rávágja, „ugyan, dehogynem”. Pedig hát tényleg nem.

Mórikálni Mari is tudott, de az alakításokkal, főleg a sajátjaival nem mórikált és nem viccelt. Számontartotta a jó jeleneteket, a jó pillanatokat, és ezekben bizony nagyon is pontos volt. Amikor Anatolij Vasziljev a Tháliában megrendezte A nagybácsi álmát, Törőcsik azt mondta, „csodálatosan megrendezte a kettőnk jelenetét Udvaros Dorottyával, de a többit nem”. Pedig hát fél tizenkettőig ültünk a nézőtéren – és ezért az egy, jó hosszú jelenetért bizony megérte. Azt is mondta, hogy A szarvassá változott fiú anyaszerepéhez csak a sokadik előadásra talált kulcsot. De még a szerintem brutálisan jó Szent György és a sárkány című Zsámbéki-rendezésben az anyakirályné, a százéves Inganga megformálásával sem volt elégedett, „az utolsó előadásokra kezdtem jó lenni”, mondta, pedig az élet kvintesszenciája volt, amit ott mutatott.

Szóval pokolian pontos tudott lenni – nemcsak önmagával, hanem másokkal is –, csak ezt sokszor fedték-takarták azok a „törőcsikes” anekdoták, a sztorik, az ezerszer elmondott, már-már szerepként felmondott mesék, a cannes-i vörös szőnyegről, a régi szerepekről, régi férjekről, régi partnerekről, régi telefonokról ennek meg annak. Még a sok évvel ezelőtti klinikai halál állapotában hallott beszélgetésről is volt egy története. Ezért aztán nehéz, szinte lehetetlen volt igazi jó, tartalmas interjút készíteni vele – ki kellett várni a pillanatot, míg a kicsiszolt történetek mögé lehet lépni. A beszélgetőkönyv, amelyet Bérczes László készített vele, erről a küzdésről és várásról is szól.

Kult?ra - Nemzeti Sz?nh?z - Pavel Kohout: A harmadik n?v?r

 
 
Fotó: MTI/Keleti Éva

Gazdag élet és gazdag pálya volt az övé, ezt is elmondta sokszor. Meg azt is, hogy micsoda szerencséje volt az alkotótársakkal, a rendezőkkel. Gellért Endre, aki „fölfedezte”. Major Tamás, aki „fölnevelte”. És a többiek; Schwajda György, aki nemcsak igazgatója volt Szolnokon, hanem neki és Garas Dezsőnek írta színpadra a Száz év magányt. Ursulával egészen Bogotáig jutott. Ugyancsak Szolnok, Németh László Bodnárnéja – Bodnár: Hollósi Frigyes – Verebes István rendezésében. A Katonában átvette Gobbi Hilda halála után a Vénasszony szerepét a Csirkefejben. És megint Garas Dezsővel, ezúttal a Játékszínben; az Alföldi rendezte Kései találkozásban, megint egy pár ők ketten. (Ahogy Garas utolsó színpadra lépésekor is, a Nemzetiben.)

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.

„Idő és hely hoz létre igazi közösséget”

A Freeszfe elnökeként teljesen az egyesület körüli teendők kötötték le Forgács Péter figyelmét, mostantól pedig a FREEDOM, az új otthonuk szellemiségének kialakítása a cél. Arról kérdeztük, mit terveznek az épülettel, mit jelent a szabadság, és egyáltalán, milyen iskola lesz itt.

A Bolsonaro-végjáték

Szeptember 11-én a brazil szövetségi legfelsőbb bíróság, a Supremo Tribunal Federal (STF) bűnösnek mondta ki a demokratikus rend elleni szövetkezésben és 27 év és 3 hónap szabadságvesztésre ítélte Jair Messias Bolsonarót, Brazília volt elnökét, aki 2019 és 2022 között töltötte be ezt a posztot.