Mórikálni Mari is tudott, de az alakításokkal, főleg a sajátjaival nem mórikált és nem viccelt. Számontartotta a jó jeleneteket, a jó pillanatokat, és ezekben bizony nagyon is pontos volt. Amikor Anatolij Vasziljev a Tháliában megrendezte A nagybácsi álmát, Törőcsik azt mondta, „csodálatosan megrendezte a kettőnk jelenetét Udvaros Dorottyával, de a többit nem”. Pedig hát fél tizenkettőig ültünk a nézőtéren – és ezért az egy, jó hosszú jelenetért bizony megérte. Azt is mondta, hogy A szarvassá változott fiú anyaszerepéhez csak a sokadik előadásra talált kulcsot. De még a szerintem brutálisan jó Szent György és a sárkány című Zsámbéki-rendezésben az anyakirályné, a százéves Inganga megformálásával sem volt elégedett, „az utolsó előadásokra kezdtem jó lenni”, mondta, pedig az élet kvintesszenciája volt, amit ott mutatott.
Szóval pokolian pontos tudott lenni – nemcsak önmagával, hanem másokkal is –, csak ezt sokszor fedték-takarták azok a „törőcsikes” anekdoták, a sztorik, az ezerszer elmondott, már-már szerepként felmondott mesék, a cannes-i vörös szőnyegről, a régi szerepekről, régi férjekről, régi partnerekről, régi telefonokról ennek meg annak. Még a sok évvel ezelőtti klinikai halál állapotában hallott beszélgetésről is volt egy története. Ezért aztán nehéz, szinte lehetetlen volt igazi jó, tartalmas interjút készíteni vele – ki kellett várni a pillanatot, míg a kicsiszolt történetek mögé lehet lépni. A beszélgetőkönyv, amelyet Bérczes László készített vele, erről a küzdésről és várásról is szól.
Gazdag élet és gazdag pálya volt az övé, ezt is elmondta sokszor. Meg azt is, hogy micsoda szerencséje volt az alkotótársakkal, a rendezőkkel. Gellért Endre, aki „fölfedezte”. Major Tamás, aki „fölnevelte”. És a többiek; Schwajda György, aki nemcsak igazgatója volt Szolnokon, hanem neki és Garas Dezsőnek írta színpadra a Száz év magányt. Ursulával egészen Bogotáig jutott. Ugyancsak Szolnok, Németh László Bodnárnéja – Bodnár: Hollósi Frigyes – Verebes István rendezésében. A Katonában átvette Gobbi Hilda halála után a Vénasszony szerepét a Csirkefejben. És megint Garas Dezsővel, ezúttal a Játékszínben; az Alföldi rendezte Kései találkozásban, megint egy pár ők ketten. (Ahogy Garas utolsó színpadra lépésekor is, a Nemzetiben.)
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
