Interjú

„Muszáj tanulni egymástól”

Bergendi Barnabás színész és Dézsi Fruzsina drámaíró, produkciós vezető

Színház

A KultBazaar egy idén alakult, 22 főből álló kulturális egyesület. A demokratikus és szabad működésről beszélgettünk az egyesület (formális) vezetőivel.

Magyar Narancs: Miért alapít társulatot egy alkotókból álló közösség?

Bergendi Barnabás: Mi nem klasszikus értelemben vett független társulat vagyunk. Tagjaink közt írók, színészek, filmesek, fotósok, vizuális művészek, rendezők és dramaturgok is vannak, s az általunk létrehozott produktumok is a művészetek széles skáláját fedik le műfaji és tartalmi értelemben is. Amikor 2022-ben eljöttem a Pécsi Nemzeti Színházból, azzal a lendülettel megalapítottam ezt az egyesületet huszadmagammal. Sok kreatív embert ismertem, és már akkor is sok panaszos hangot hallottam, hogy ki miért és hogyan nem tud érvényesülni. Nem nézem nyugodt szívvel, ami a kultúrával – különösen a kultúrát művelni vágyó fiatalokkal – történik, és fájna, hogy az a rengeteg szuper ötlet, projekt és művészeti terv szerte az országban különböző íróasztalok fiókjaiban végezné. Sajnos ez nem olyan dolog, amit mondjuk egy tőkeinjekcióval pikkpakk rendbe lehet hozni. A kultúra folyamatos fejlődés. Az első motiváció és szikra tehát ez volt, de hál’ istennek az egyesület már jócskán túlhaladt a kezdeti célkitűzésein.

MN: Fruzsina, te hogyan kapcsolódtál bele az egyesület működésébe?

Dézsi Fruzsina: Amikor Barnabás megkeresett, már öt-hat éve aktívan dolgoztam a független színházi szférában, így a reflexeimbe kódolva volt a folyamatos veszélyérzet: financiális cenzúrák, nyílt központosítási folyamatok, egymásra licitáló kompromisszumkényszerek. Aztán eldöntöttem, hogy nem dobom oda a fiatalságomat a kultúrharcnak nevezett ideológiatermelő masinának, egyik oldalért sem. Nem továbbküzdeni, építkezni szerettem volna. Egy mentálisan és szakmailag is fenntartható közösségért dolgozni, mert egészséges kultúra nélkül elképzelhetetlen az egészséges társadalom. Barnabással azon kezdtünk dolgozni, hogy kigyomláljuk a kulturális szférában – így a saját gondolkodásunkban is – meggyökeresedett automatizmusokat. Hogy a színházcsinálást ne hatalmi arénaként fogjuk fel, hanem olyan közösségi térként, ahol a társadalmi képzelet társadalmi cselekvésbe fordulhat. Így pedig már nem valami ellenében, hanem valamiért dolgozunk. Elmondhatatlanul egészségesebbnek érzem magam ettől.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.