Interjú

„Muszáj tanulni egymástól”

Bergendi Barnabás színész és Dézsi Fruzsina drámaíró, produkciós vezető

Színház

A KultBazaar egy idén alakult, 22 főből álló kulturális egyesület. A demokratikus és szabad működésről beszélgettünk az egyesület (formális) vezetőivel.

Magyar Narancs: Miért alapít társulatot egy alkotókból álló közösség?

Bergendi Barnabás: Mi nem klasszikus értelemben vett független társulat vagyunk. Tagjaink közt írók, színészek, filmesek, fotósok, vizuális művészek, rendezők és dramaturgok is vannak, s az általunk létrehozott produktumok is a művészetek széles skáláját fedik le műfaji és tartalmi értelemben is. Amikor 2022-ben eljöttem a Pécsi Nemzeti Színházból, azzal a lendülettel megalapítottam ezt az egyesületet huszadmagammal. Sok kreatív embert ismertem, és már akkor is sok panaszos hangot hallottam, hogy ki miért és hogyan nem tud érvényesülni. Nem nézem nyugodt szívvel, ami a kultúrával – különösen a kultúrát művelni vágyó fiatalokkal – történik, és fájna, hogy az a rengeteg szuper ötlet, projekt és művészeti terv szerte az országban különböző íróasztalok fiókjaiban végezné. Sajnos ez nem olyan dolog, amit mondjuk egy tőkeinjekcióval pikkpakk rendbe lehet hozni. A kultúra folyamatos fejlődés. Az első motiváció és szikra tehát ez volt, de hál’ istennek az egyesület már jócskán túlhaladt a kezdeti célkitűzésein.

MN: Fruzsina, te hogyan kapcsolódtál bele az egyesület működésébe?

Dézsi Fruzsina: Amikor Barnabás megkeresett, már öt-hat éve aktívan dolgoztam a független színházi szférában, így a reflexeimbe kódolva volt a folyamatos veszélyérzet: financiális cenzúrák, nyílt központosítási folyamatok, egymásra licitáló kompromisszumkényszerek. Aztán eldöntöttem, hogy nem dobom oda a fiatalságomat a kultúrharcnak nevezett ideológiatermelő masinának, egyik oldalért sem. Nem továbbküzdeni, építkezni szerettem volna. Egy mentálisan és szakmailag is fenntartható közösségért dolgozni, mert egészséges kultúra nélkül elképzelhetetlen az egészséges társadalom. Barnabással azon kezdtünk dolgozni, hogy kigyomláljuk a kulturális szférában – így a saját gondolkodásunkban is – meggyökeresedett automatizmusokat. Hogy a színházcsinálást ne hatalmi arénaként fogjuk fel, hanem olyan közösségi térként, ahol a társadalmi képzelet társadalmi cselekvésbe fordulhat. Így pedig már nem valami ellenében, hanem valamiért dolgozunk. Elmondhatatlanul egészségesebbnek érzem magam ettől.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.

A szürkeség ragyogása

Különös élmény néhány napon belül látni két Molière-darabot a Pesti Színházban. A huszonöt éve bemutatott Képzelt beteg egy rosszul öregedő „klasszikus”, a Madame Tartuffe pedig egy kortárs átirat, amelynek első ránézésre a névegyezésen túl nem sok köze van a francia szerzőhöz. Ez utóbbi egyáltalán nem baj, még akár erény is lehet.