Interjú

„Muszáj tanulni egymástól”

Bergendi Barnabás színész és Dézsi Fruzsina drámaíró, produkciós vezető

Színház

A KultBazaar egy idén alakult, 22 főből álló kulturális egyesület. A demokratikus és szabad működésről beszélgettünk az egyesület (formális) vezetőivel.

Magyar Narancs: Miért alapít társulatot egy alkotókból álló közösség?

Bergendi Barnabás: Mi nem klasszikus értelemben vett független társulat vagyunk. Tagjaink közt írók, színészek, filmesek, fotósok, vizuális művészek, rendezők és dramaturgok is vannak, s az általunk létrehozott produktumok is a művészetek széles skáláját fedik le műfaji és tartalmi értelemben is. Amikor 2022-ben eljöttem a Pécsi Nemzeti Színházból, azzal a lendülettel megalapítottam ezt az egyesületet huszadmagammal. Sok kreatív embert ismertem, és már akkor is sok panaszos hangot hallottam, hogy ki miért és hogyan nem tud érvényesülni. Nem nézem nyugodt szívvel, ami a kultúrával – különösen a kultúrát művelni vágyó fiatalokkal – történik, és fájna, hogy az a rengeteg szuper ötlet, projekt és művészeti terv szerte az országban különböző íróasztalok fiókjaiban végezné. Sajnos ez nem olyan dolog, amit mondjuk egy tőkeinjekcióval pikkpakk rendbe lehet hozni. A kultúra folyamatos fejlődés. Az első motiváció és szikra tehát ez volt, de hál’ istennek az egyesület már jócskán túlhaladt a kezdeti célkitűzésein.

MN: Fruzsina, te hogyan kapcsolódtál bele az egyesület működésébe?

Dézsi Fruzsina: Amikor Barnabás megkeresett, már öt-hat éve aktívan dolgoztam a független színházi szférában, így a reflexeimbe kódolva volt a folyamatos veszélyérzet: financiális cenzúrák, nyílt központosítási folyamatok, egymásra licitáló kompromisszumkényszerek. Aztán eldöntöttem, hogy nem dobom oda a fiatalságomat a kultúrharcnak nevezett ideológiatermelő masinának, egyik oldalért sem. Nem továbbküzdeni, építkezni szerettem volna. Egy mentálisan és szakmailag is fenntartható közösségért dolgozni, mert egészséges kultúra nélkül elképzelhetetlen az egészséges társadalom. Barnabással azon kezdtünk dolgozni, hogy kigyomláljuk a kulturális szférában – így a saját gondolkodásunkban is – meggyökeresedett automatizmusokat. Hogy a színházcsinálást ne hatalmi arénaként fogjuk fel, hanem olyan közösségi térként, ahol a társadalmi képzelet társadalmi cselekvésbe fordulhat. Így pedig már nem valami ellenében, hanem valamiért dolgozunk. Elmondhatatlanul egészségesebbnek érzem magam ettől.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.