Magyar Narancs: Pályázata mottójában és később, a szövegében is többször felbukkan a népszínház szó. Milyen értelemben nevezi a Vígszínházat népszínháznak?
Eszenyi Enikő: A Vígszínházba Budapestről és az ország minden tájáról érkeznek nézők, az általános iskolásoktól kezdve a nyugdíjas korúakig. Ez a színház mindenkié. Foglalkozását, társadalmi hovatartozását tekintve nagyon különböző emberek járnak hozzánk, évente több mint háromszáznegyvenezren. Ápoljuk hagyományainkat és a nemzeti kultúrát: az elmúlt négy évben tizenhat magyar darabot mutattunk be, és ebben az évadban is három magyar dráma bemutatójára készülünk. Értékes drámai műveket játszunk, és nem csupán népszerű, hanem esztétikai elveiben igényes, értékteremtő színház vagyunk.
MN: Marton László igazgatói leköszönése után nem következett drasztikus cezúra a színház és a társulat életében. Mi kell ahhoz, hogy egy igazgatóváltás után ne szakadjanak meg az elkezdett folyamatok, ne vegyen gyökeresen más irányt egy színház élete?
EE: Marton László 66 évesen úgy gondolta, hogy egy ekkora intézmény vezetéséhez új, fiatalos energia kell. Én pedig nagyszínpadi rendezői tapasztalatokkal, nemzetközi munkákkal a hátam mögött, készen álltam erre a feladatra. Huszonöt éve voltam már akkor a Vígszínház tagja, kívül-belül ismertem a színház működését és a társulatot. A Vígszínházban évtizedek óta az aktuális igazgatókat mindig olyan utódok követték, akiket itt hosszú évek óta munkatársként ismertek, és akiknek az ízlésében, döntéseiben megbíztak. Ez a folytonosság volt mindig a biztosítéka a társulat szerves fejlődésének, a művészi munka építkezésének és a színház töretlen népszerűségének. Marton László ma is mellettem áll, folyamatosan tanácsokkal lát el, az ő tudása, tapasztalata számomra nagyon nagy biztonság és segítség.
| ||
MN: Mi az, amin változtatna az elmúlt öt év esetleges negatív tapasztalatai alapján?
EE: Úgy érzem, az elmúlt öt év tapasztalatainak köszönhetően megfontoltan és kiegyensúlyozottan tudom ezt a színházat vezetni, és érvényes elképzelésem van a hosszú távú jövőjéről is. A Vígszínház ma nemcsak a magyar, de a nemzetközi kulturális élet élvonalához tartozik. A legjobb erőket tudtuk magunkhoz vonzani, és nagyon nagy lépéseket tettünk a nemzetközi ismertség és elismertség terén is - ennek a folyamatnak nem szabad most megszakadnia.
MN: Noha Balázs Péter pályázatában erősen támadja, Bertolt Brecht évtizedek óta újra és újra előkerül a Vígszínház műsorán - mi vonzza az ő darabjaiban a Vígszínház igazgatóit?
EE: Magyarországon a Vígszínházban láthatott először a közönség Brecht-előadást: 1930-ban a Koldusoperát. 60 évvel később én is játszottam a Koldusoperában, ami Gothár Péter rendezésében, Kaszás Attila és Börcsök Enikő főszereplésével elképesztő nagy siker volt. Később rendeztem a Baalt és a Kispolgári nászt, és meghatározó élményeim voltak Zsótér Sándor vígszínházi Brecht-rendezései. Sok Brecht-előadásban vettem részt, és mindig azt tapasztaltam, hogy a közönség nagyon szereti őt. Azért tud sikeres lenni ma is, mert erős, fordulatos, magával ragadó történeteket ír, és hihetetlen harcosan képviseli az igazságot, a kisember igazságát. Sütő András szavaival: a porszem igazságát.
MN: Mit jelent a Balázs Péter által bírált, alulra helyezett ékezet az í betűkön a Víg, a Pesti és a Házi Színpad nevében?
EE: Örülök, hogy a Vígszínház a magyarországi színházak között élen járt az arculatváltásban. 2009 tavaszán egy patinás, nagy múltú intézménnyel, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemmel közösen hirdettünk pályázatot a Vígszínház új arculatának kialakítására. A projekt neve 242 volt - a két intézmény életkorának összege. Az egyetem kiváló tanárai és Kopek Gábor rektor úr a legjobb tanítványaikat, fiatal tehetségeket hívtak meg a pályázatra. Bámulatos munkákat készítettek, amelyek közül a Vígszínház vezetőségéből, a MOME tanáraiból és elismert szakemberekből álló zsűri kiválasztotta a legjobbat - mindezt társadalmi munkában, a Vígszínház iránti szeretetüktől vezérelve. A logó egy vizuális ötleten alapszik, egy játékos megoldáson, melyet nagy butaság lenne konkrét üzenetként lefordítani. Jelentésről csak úgy érdemes beszélni, hogy az arculatváltás maga mit jelent: megújulást. De kétségtelenül fel lehet tenni olyan kérdéseket, hogy mit jelent ez vagy az az elem ebben a koncepcióban. Az a fiatalosság, frissesség, kreativitás és játékosság, amely megmutatkozik a logónkban, meghatározó a színházcsinálásunkban is. A nézőink szeretik a színház új arculatát, és értik az üzeneteinket.
MN: Miben hátráltatja a szakmai munkát az igazgatói pályázat eredménytelennek nyilvánítása?
EE: Felbecsülhetetlen művészi, szakmai és anyagi veszteséggel jár, hogy nem tudunk nyugodtan tervezni, felkészülni a következő évadra. Már hónapok óta tárgyalunk a 2014/2015-ös évadról, és ezeket a tárgyalásokat folytatnunk kéne. Ez egy ilyen nagyszínház esetében megkerülhetetlen feladat. 10-12 bemutatót tervezünk, nemzetközi együttműködéseket, ezért nem késlekedhetünk. Januárban - amikorra a döntés várható - csak reménykedhetek, hogy fel tudunk még kérni rendezőket és tervezőket, mert a többségük addigra már el fog köteleződni máshova.
MN: Milyen indoklást vagy tájékoztatást kapott a pályázat eredménytelenné nyilvánításáról?
EE: Csak azt tudom, ami a közgyűlésen is elhangzott.
MN: Megviselik a történések?
EE: Aprónak érzem magam ebben a viharban. Aggaszt a Vígszínház jövője, a társulat és a közönségünk sorsa. Felelős vagyok ezért az intézményért, az itt dolgozó emberekért, és felelősséget érzek azokért a gyerekekért, fiatalokért, családokért, akik hozzánk járnak, a több évtizede bérletet vásárló hűséges nézőinkért.
MN: Tájékoztatta a fenntartó részéről bárki - most vagy korábban - a színház jövőjére vonatkozó tervekről?
EE: Nem. Igazgatásom alatt a fenntartó mindig is elégedett volt a színház működésével, és úgy érzem, a szakma és a közvélemény is elfogadja, támogatja azt a munkát, amit az elmúlt négy és fél évben a Vígszínházban csináltunk.
MN: Sokakban kételyeket ébresztett, hogy Alföldi befogadott Mephisto-rendezése rövid időre lekerült a színház honlapjáról. Volt ennek köze a pályázat kiírásához?
EE: Nem. Ami akkor történt, egyszerű technikai hiba volt, amit félremagyaráztak. 'szintén remélem, hogy a Mephistónak semmi köze ahhoz, hogy így döntött a közgyűlés. Kicsit fáj, hogy ebben a bizonytalan helyzetben sokakat csak az érdekel, lesz-e Mephisto. Miért nem az foglalkoztatja őket inkább, hogy lesz-e Vígszínház, és mi lesz a közönségünkkel?
MN: A világ egyik legismertebb rendezője, Robert Wilson is látható lenne a Vígben jövőre, egy cseh-magyar-szlovák koprodukcióban. A vele kötött megállapodás mit tartalmaz arra az esetre, ha időközben leváltanák?
EE: A nemzetközi koprodukció összes résztvevője bízik abban, hogy nem változik a Vígszínház vezetősége, hiszen a megállapodás a jelenlegi igazgatóval született, vagyis velem. Bármi is történik, nagyon szeretném, ha ez a projekt létrejönne, hiszen nemcsak a Vígszínház, de Magyarország nemzetközi hírét, az országimázsunkat is erősíti, ami mindannyiunk érdeke, közös ügyünk.
MN: Mit jelent a gyakorlatban, hogy a Wilson-előadás magyarországi fővédnöke Balog Zoltán?
EE: Az Emberi Erőforrások Minisztériuma anyagilag és szakmailag is támogatja az előadást. Balog Zoltán személyesen vállalta a fővédnökséget, és így ő képviseli majd a koprodukciót nemzetközi fórumokon is. Ezen a héten lesz egy gálavacsora Robert Wilsonnal Prágában, ahol ott lesz a cseh kulturális miniszter, a Visegrádi Alap elnöke, és meghívást kapott Balog Zoltán miniszter úr is. A vacsorán részt vesznek a nemzetközi partnerintézmények és a támogató nagyvállalatok vezetői. Magyarország számára egy ilyen kiemelt jelentőségű művészeti projekt kiváló lehetőség a kapcsolatépítésre. Nekem személy szerint meghatározó élmény a közös munka Robert Wilsonnal. Sokat tanulok belőle, és remélem, hogy ezt a színházam javára tudom majd fordítani.
(Az interjú szeptember 30-án, írásban készült. Balázs Pétert is szerettük volna megkérdezni, de ő lapunknak nem nyilatkozik.)
