„Nem lehetek Teréz anya”

Anyagi gondok és új tervek a Jurányiban

A független színházi és a civil szférának úgy hiányzott, mint egy falat kenyér, így nem csoda, hogy a mára 55 szervezetnek otthont és segítséget nyújtó inkubátorháznak két év alatt jelentősen bővült a tevékenységi köre. Ezzel csak az éves támogatást megítélő kuratórium nem törődött.

„A Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorháznak azért lett ilyen hosszú neve, hogy benne legyen minden olyan funkció, amit fontosnak tartunk. Az idő és az azóta a Jurányiba költözött 55 szervezet bizonyította, hogy mindhárom funkcióra ugyanolyan nagy szükség van. De egy ekkora apparátus és egy ekkora büdzsé nem bír el három ilyen fontos területet ugyanebben a minőségben és mennyiségben, ahogyan most működünk, viszont a minisztériumi pályázaton idén is csak ugyanakkora összeget kaptunk, mint tavaly, ami igazából a produkciósház-szerű működésnek felel meg. Ki kellett találni, hogy miről tudunk lemondani” – számol be az utóbbi hónapok történéseiről Kulcsár Viktória, a független színházi ernyőszervezet és produkciós iroda, a Füge vezetője, akit a Jurányi működtetéséért idén a Színházi Kritikusok Céhe különdíjra jelölt.

Az inkubátorház azzal az igénnyel jött létre 2012-ben (a kezdetekről lásd: Beiskolázva, Magyar Narancs, 2012. november 15.), hogy független színházi, képzőművészeti és társadalmi szervezetek háttérbázisaként szülőotthona legyen olyan új produkcióknak, amelyek aztán innen indulnak világhódító útjukra. Csakhogy a helyben próbáló alkotók egyre inkább szerették volna itt bemutatni előadásaikat, aztán meg repertoáron tartani őket. „Ez ellen eleinte ágáltunk, aztán beadtuk a derekunkat; azóta játszóhelyként is működünk. De ez már konfliktusokat okozott a terem használatában: mi élvez prioritást, egy főpróbahét vagy egy repertoárdarab műsoron tartása?” – emlékszik vissza Kulcsár. Az egyre szélesebb repertoár pedig

 

kialakított egy törzsközönséget:

akár egy kőszínházban, nekik is meglettek a maguk „sztárjai”, hiszen nagyjából ugyanazok az írók, rendezők és színészek, hasonló gondolkodásmóddal és hasonló témákkal alkottak a házban. Végül kialakult egy szűkített, a Szputnyikra, a Gólem Színházra, a TÁP-ra és a Füge produkcióira támaszkodó repertoár. „Ezt szeretnénk megtartani, hiszen így lesz élhető a közösségi ház funkció, és szuper hallani, hogy az embe­rek rólunk beszélnek a 4–6-os villamoson (a ház a budai Széna tér közelében, említett villamosok kellemes közelségében található – a szerk.). Viszont az alapfunkció mégiscsak az inkubátorház és a 6500 négyzetméteren lakó szervezetek napi igényeinek kiszolgálása – egészen odáig, hogy folyjon víz a csapokból, és legyen vécépapír –, s ez a mi 8-10 fős stábunkat már önmagában lekötné. Emellett még játszó- és próbahelynek is lenni nehéz; kinőttük magunkat” – panaszolja Kulcsár.

A Jurányi fennállásának két évében olyasmit hozott létre, amire korábban nem volt példa az országban (és a világban sem sok, lásd erről keretes írásunkat): összefogta a független, civil szféra színe-javát, hogy az üzleti alapú irodaházak mintájára költséghatékonyan, egymást is támogatva, jó körülmények között tudjanak dolgozni. „Bizonyítani akartuk, hogy a független színházi lét nem egyenlő a dohos pincékkel, hiszen ugyanazok az alkotók dolgoznak itt is, akik a nagyszínházakban, így megérdemlik ezen a területen is a minőségi munkához elengedhetetlen, optimális körülményeket. Ez jelenti részben a napi tisztaságot és a megnyerő külsőt, de ugyanúgy a technikai és infrastrukturális biztonságot, és ezt sikerült is teljesítenünk. Emellett támogatjuk a magyar terméket, a hazai dizájnt is: sokszor az itteni divattervezőkhöz jönnek be a fiatalok vásárolni egy kézműves táskát vagy egyedi tervezésű ruhát – ezen a területen fel is merült, hogy egy saját, dizájn-inkubátorházat hozzanak létre alkotóművészek a Jurányi mintájára, de ez az igény szóba került a zöldeknél is” – sorolja Kulcsár.

Így idén a tavalyi 17 millió forintos támogatásnak csaknem a duplájára, 33 millió forintra pályázott a Füge a minisztériumnál, ám mintha mi sem változott volna, ugyanúgy 17 milliót ítéltek meg a Jurányi számára. „A támogatás a Jurányi esetében az éves költségvetésnek csupán 10-15 százalékát jelenti; csak a személyi állomány béreire pályázunk, de minden más abból nő ki, hogy ez a szervezet mennyi feladatot tud ellátni. Az inkubátorházlétnek úgy kell eltartania magát, hogy az önkormányzatnak fizetett bérleti díj és a közüzemi díjak kijöjjenek az önkormányzati támogatásból és a beköltözöttek által fizetett üzemeltetési hozzájárulásból – a Füge menedzsmentjének költségeit nem terheljük rá a ház alkotóira. Így állhat stabilan a lábán a Jurányi, és így nem függ a hely léte attól, hogy mekkora támogatásokat ítélnek meg. A szervezeti kiadásokat, a béreket, adminisztrációs és kommunikációs költségeket a különféle támogatásokból tudjuk csak fedezni, hiszen e téren nincsen bevétel, csak kiadás. Harmadrészt ott vannak a jegybevételek, az előadások forgalma­zásából származó összegek és a jegybevétel-alapú tao: ennek a területnek a művészek kifizetésén és a produkciós költségeken felül egy kis profitot kell termelnie” – magyarázza Kulcsár.

A szakmai kuratórium informálisan jelezte: a Jurányi túlnőtt minden kategóriát, amihez gratulálnak, de a büdzsé nem tud olyan intenzitással növekedni, mint ahogyan azt a ház teszi. „Az ilyesmi egy kicsit azért lefékezi az ember tenni akarását. De nem visszaminősítésként éltem meg, csak rá kellett jönnöm, hogy én sem lehetek Teréz anya: ha nincs meg a munkánk szakmai elismerése, és nincs esély arra, hogy a nagyobb teljesítményért nagyobb támogatási összeghez jussunk, egyszer csak

 

tudni kell nemet mondani

a dolgokra. Így mindenképpen szükség volt egy profiltisztításra.”

A Fügének mindazonáltal alap­elve volt, hogy takaréklángon semminek nincs értelme; a minőségből pénzhiány miatt sem szabad alább adni. „Ki kell szolgálnunk az itt lakó csapatok igényeit, megmaradni inkubátorháznak, és fejleszteni az együttélés lehetősé­geit. Tovább akarunk működni produkciós házként is, de el kellett dönteni, hogy egy hónapban hány főpróbahétre tudunk lehetőséget adni, hogy az ne menjen a repertoár kárára sem. Mert az igény miatt megmaradunk játszóhelynek is, viszont befogadó színházként nem tudunk tovább üzemelni, nem tudjuk duzzasztani a műsortervet. Egy hónapban nem lehet több húsz nyilvános esténél és két főpróbahétnél” – ismerteti a változásokat Kulcsár Viktória.
A Jurányi létezése tehát egyelőre nincs közvetlen veszélyben, bár hamarosan meg kell újítania az önkormányzatnak a Fügével kötött szerződést – ha ez akadályba ütközne, az elég komoly érvágást jelentene.

„Az alkotók tudnak dolgozni, tudjuk teljesíteni a kötelezettségeinket, a minőség ugyanolyan marad. De a független színházi terület alkotói elesnek egy játszó- és próbahelytől, amire kell majd találni valamilyen megoldást, akár egy második Jurányit – morfondírozik Kulcsár Viktória. – Ha minden hely arra kényszerül, hogy szűkítse és megtisztítsa a profilját, akkor az új, friss társulatoknak és a nagy öregeknek is csökkenni fog a mozgásterük. És ennek leginkább a független színházi szcéna fogja megérezni a hatásait.”

Még több bátor...

„Világszerte mindenki rájött, hogy egyedül semmit nem lehet elérni, vagy legalábbis sokkal nehezebb; a megosztás rengeteget segít. Ezért kezdtek elterjedni az inkubátorházak” – foglalja össze a Jurányihoz hasonló kezdeményezések megjelenésének okait Bakk Ágnes, a Jurányi projektmenedzsere. Az inkubátorházak sokban hasonlítanak az üzleti szférában megszokott irodaházakra, ahol több cég oszt meg egymással egy épületet, de a fő különbség, hogy itt az üzemeltetők vállalnak egyfajta gondozási folyamatot a „bérlőkkel” szemben. „Az inkubátorház működtetői, ha nem is felelősséget, de támogatást vállalnak az azt igénybe vevőknek: az olcsó hely rendelkezésre bocsátásán kívül segítik a munkát, a pályázatírást, jogi támogatást biztosítanak, és közben megtanítanak arra, hogy mit kell tenniük az önfenntartásért, miután az inkubátorból kikerültek a nagyvilágba. Ez sokkal több annál, mintha csak kivennél egy irodát” – summáz Bakk Ágnes.

A Jurányi a nemzetközi példák megismerésére májusban workshopot rendezett. Markéta Málková, az egyik régi plzeňi gyár épületében létrehozott, művészeti szervezeteknek otthont adó Kredance munkatársa itt a Narancsnak elmondta: „A célunk, hogy visszahozzuk a régió, a kisváros életébe a művészetet, és erre sokkal alkalmasabb egy folyamatosan jelen lévő és fejlődő intézmény, mint ha jönne egy előadó, tartana egy bemutatót, továbbállna, és közben semmilyen nyomot nem hagyna maga után. Az eseményeinket így meg tudjuk beszélni a helyiekkel, workshopokat tudunk tartani, nevelési programunk van, így a közösség is fejlődik”. A pozsonyi KC Dunaj civil szervezetek inkubátoraként működik, nekik fél évig ingyenesen áll rendelkezésükre a nonstop nyitva tartó, felszerelt ház. Beáta Seberíniová szerint mindennek az a legnagyobb előnye, hogy a legkülönfélébb tevékenységi körű szervezetek vannak jelen egy helyen, így az együttműködések révén új közös projektek tudnak kialakulni. Klára Stolková, a bécsi Das Weisse Haus munkatársa hozzáteszi: az inkubátorház olyan szolgáltatásokat is biztosíthat – mint például a PR és marketing –, amikhez a művészek adott esetben nem értenek.

A helyek fenntartására a legkülönfélébb stratégiák léteznek, bár abban a legtöbben egyetértenek, hogy nem a legjobb módszer az államtól kérni a pénzt. „A művészeknek, akik felteszik a munkájukra a tehetségüket és idejüket, nem hiszem, hogy kötelességük lenne kalappal a kezükben kuncsorogni a pénzért” – jelenti ki Christina Molander, a stockholmi SITE munkatársa. Vannak, akik projektekre igényelnek támogatást – ilyen a kolozsvári Ecsetgyár –; de a Kredance például tánc- és balettórákat szervez, és a tanfolyamokból befolyó pénzből tartják fenn magukat.