Operett

Részünkről a passz

Gombrowicz: Operett

Színház

„Isteni idiotizmus”, „mennyei szklerózis” – Witold Gombrowicz számára ezek a jellegzetességek tették oly vonzóvá és kívánatossá az operettet, hogy utolsó színpadi műve e műfaj paródiájaként beszélhesse el a huszadik század rettenetét.

Túlhabzóan groteszk, abszurd, filozofikus és pátosszal teli színdarab az 1966-os Operett, s ha valami, hát ez az elegy bizonyosan nem tekinthető hungarikumnak: magyar színpadon legfeljebb ritka, történelmileg kitüntetett pillanatokban tetszett sikeresnek Himaláj hercegék badar, de félelmesen ismerős története. Most a Nemzeti Színház kísérelte meg létrehozni a mű érvényes előadását a lengyel vendég, Andrzej Bubień rendezésében, s bár alább mindenféle fenntartások elősorolása (is) következik, jelezzük sietve: jó értelemben is zavarba ejtő produkció került a közönség elé.

Kezdjük az akusztikán, amely ezúttal is sok mindent hallhatatlanná tesz a Nemzeti nézőterén! A Piotr Salaber kellően léha és formás operettzenéjével, valamint Łukasz Zółkiewicz felkavaróan hatásos remixeivel kísért előadás elmondott-elénekelt szövege nagyjából talán felében érthető, s ez az arány akkor is zavaró, ha éppenséggel pár éve sem volt ennél lényegesen jobb a helyzet. Más közelítésből persze annál többet romlottak a hangzási viszonyok a Nemzetiben és a Nemzeti körül, minek következtében az Operett esélyei drasztikusan romlottak, hogy egyszerre értő és jóindulatú közönség fogadja a produkciót. Aki értené, az nem szimpatizál a közeggel, aki pedig jegyvásárlói vagy vattai minőségben lelkesül, az meg nem érti a darabot, s jóhiszeműsége dacára el is párolog a második szünetben.

Igaz, az előadás nem is könnyíti meg a néző dolgát, miután az első felvonás lassú, még annál is lassabb felrakása bizonytalanságban tart: voltaképpen mit is látunk? Szól a zene, Anita Magda Bojarska primadonnalépcsős színpadán itt is-ott is hülye arisztokratát játszanak a színészek, s várják-várják a divatpápa Fior mester érkezését. Szatory Dávid mint Charme gróf a paródia paródiájának paródiáját raccsolja el, míg a vendéglátó Himaláj herceg és neje, azaz Incze József és Bánsági Ildikó fegyelmezett alapfokon adhatja az operettdebilt. A panoptikum mindazonáltal már e kezdeti (bő órás) szakaszban is jelentéssel teljesebbnek tűnik: Mátyássy Bence pórázon tartott s örökkön ugrásra kész Csirkefogója, Horváth Lajos Ottó drabális erejű úri inasa, no és Schnell Ádám állandó émelygéstől gyötört, öngyűlölő értelmiségije már itt is betölti szimbolikus szerepét. A kuszának ható történetbe Hufnágel grófként belépő, ám utóbb forradalmi agitátorként felismert Fehér Tibor nyugtalanítóan energikus figurája is a huszadik századi történelem vagy egyáltalán a Történelem felől nyer értelmet és válik ismerőssé. Hozzájuk képest az annyira várt Fior mester maga a hangsúlytalanság: Trill Zsolt mintha szerepének hátralévő, nagyobbik (és tegyük hozzá: fontosabbik) felé­re készülne, s dalban és prózában egyaránt hallhatatlannak bizonyul.

A második felvonásra azután egyértelművé válnak a történelmi paraméterek, a régi szép (azaz a stabilan rossz) világot leromboló erőszak, a forradalmi irracionalizmus, az embe­reket bedaráló új rendszerek világa közeleg. Épp csak a biztonságot adó formákat kell megkérdőjelezni, szorosan magunkhoz ölelni a rossz közérzetére mentséget kereső értelmiséget (ahogy azt a Professzort jól megmarkoló terrorforradalmár teszi), és el kell engedni a pórázról a csirkefogókat, hadd csintalankodjanak: „részünkről a passz”. A felvonás végén nagy divatbemutató: a tudatosan, ám túlzóan hosszúra nyújtott finálé Gombrowicz „modelljeit” a jelen kifutójának sztárjaival is megtoldja. A színészeket is imponálóan megdolgoztató Katona Gábor koreográfiájában a táncosok apokaliptikus remixre vonulnak ki újra meg újra: Hitler és Sztálin, de Churchill, vallási vezető, guantánamói őr, sőt Jézus Krisztus, Conchita Wurst és Reviczky Gábor is ott lépdel, vonaglik és illeg a sorban. (Aki a dalfesztivál-győztes ilyetén megjelenítését a multikulti elleni bősz kirohanásként értelmezi, alighanem kevesebbet értett meg a figura ikonikus jellegéből, mint Bubień.)

A történelem divatbemutatóját a történelem vihara követi: a harmadik felvonást végigfújja és -tombolja a heves szél(gép), tovább rontva a hallásviszonyokat. Az összeomlás túlélői között végre főszereplővé nőhet Trill Zsolt leálcázott figurája, az egyszeri ember józanságát képviselő, fehér inges alak. E részben Szatory Dávid és vetélytársa, Farkas Dénes (Firulet báró) is megszabadulhat végre az operetthülyeség játékelemeitől, épp mivel a túlélésért bolondnak tettetik magukat. Így keresik közös vonzalmuk halottnak hitt tárgyát, az örökkön elszunnyadó Albertinkát, aki meztelenségre vágyott, ám akit ők egyre csak öltöztettek volna. A pátosz a magyar művészszínházi közegben elfogadott szint többszörösére nő, hűen Gombrowicz szándékához, és egyúttal jelezve a hazai befogadás egyik legfőbb korlátját.
A záró képben győz a megváltó Meztelenség, azaz mindahány szereplő szép sorban fehér alsóruhára és hálóingre vetkezik. Jól megkomponált látvány, ám nagy kérdés, hogy bő három óra elteltével akad-e még a jelenetre fogékony néző a Bajor Gizi park 1-es szám alatt.

Nemzeti Színház, szeptember 11.

Figyelmébe ajánljuk

Gombaszezon

Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.

Huszein imám mártíromsága

Az Izrael és Irán között lezajlott tizenkét napos háború újra rádöbbentette a régió népeit: új közel-keleti hatalmi rend van kialakulóban. Az egyre élesebben körvonalazódó kép azonban egyre többeket tölt el félelemmel.

„A lehetőségek léteznek”

Úgy tűnik, hogy az emberi történelem és politika soha nem fog megváltozni. Kőbalta, máglyán égő „eretnekek”, százéves háborúk, gulágok… Vagy­is mi sohasem fogunk megváltozni. Reménytelen.

Taxival Auschwitzba

Idén áprilistól a francia közszolgálati televízió közel kilenc­órányi dokumentumfilm-folyamban mutatta be azt a három történelmi pert, amelyek során 1987 és 1998 között a náci kollaboráns Vichy-rezsim egykori kiszolgálóinak kellett számot adniuk bűneikről. A három film mindegyike más-más oldalról mutatja be a megszállás időszakát. A YouTube-on is hozzáférhető harmadiknak van talán a leginkább megszívlelendő tanulsága.

Lábujjhegyen

A hízelgéseknek, a geopolitikai realitásoknak és a szerencsének köszönhetően jól zárult a hágai NATO-csúcs. Azonban az, hogy a tagállamok vezetői jól tudják kezelni az Egyesült Államok elnökének egóját, nem a transzatlanti kapcsolatok legszilárdabb alapja.

Milliókat érő repedések

Évekig kell még nézniük a tátongó repedéseket és leváló csempéket azoknak a lakóknak, akik 2016-ban költöztek egy budafoki új építésű társasházba. A problémák hamar felszínre kerültek, most pedig a tulaj­donosok perben állnak a beruházóval.

Egyenlőbbek

Nyilvánosan megrótta Szeged polgármestere azokat a képviselőket – köztük saját szövetségének tagjait –, akik nem szavazták meg, hogy a júliustól érvényes fizetésemelésük inkább a szociális alapba kerüljön. E képviselők viszont azt szerették volna, hogy a polgármester és az alpolgármesterek bérnövekménye is közcélra menjen.

Pillanatnyi nehézségek

Gyors viták, vetélkedő erős emberek, ügynöközés és fele-fele arányban megosztott tagság: megpróbáltuk összerakni a szép reményekkel indult, de a 2026-os választáson a távolmaradás mellett döntő liberális párt történetét.