"Nem normális dolog a tánc" - Hód Adrienn táncos, koreográfus

  • Sisso
  • 2013. november 21.

Színház

Nem nagyon akad színpadi szabály, amit a darabjaiban ne szegne meg. A Hodworks társulat vezetője tizennégy éves pályafutása során először dolgozott külföldön, és Basse danse című berlini produkcióját a tavalyi év legjobb előadásai közé választotta az Aerowaves, így idén ez képviseli hazánkat az Aerowaves Spring Forward fesztiválon.


Fotó: Németh Dániel

Magyar Narancs: Mikor lettél táncos, és mikor váltál koreográfussá?

Hód Adrienn: Az első táncélményem hatéves korom táján volt, amikor megláttam magam a vitrinben. Egy árnyékot láttam, ami elmozdul, és onnantól kezdve a család szórakoztatására koreografáltam klasszikus zenére. Általános iskolában betanítottam a fiúknak a hattyúk tavát, ahogy kell, tütüben, majd kilencévesen elkezdtem klasszikus balettre járni a helyi (debreceni) Vasutas Művelődési Házba. A szüleim nem engedtek el a Balettintézetbe, ezért hat év után abbahagytam, és a legközelebbi találkozásom a tánccal a Csokonai Színházban a Sztárcsinálók című musical volt, amelynek a tánckarába felvett Bakó Gábor koreográfus. Az ő javaslatára később Angelus Iván pesti tánciskolájába felvételiztem. Teljesen más világ volt, már a felvételin is, ahogy ott állt az Iván, fehér ruhában, a haja felkötve, és tök más zene szólt, mint amit addig hallottam. A táncos nevelésen kívül itt fontos volt, hogy a táncosok kreatív munkát végezzenek, önálló munkákat készítsenek. Az alap a kortárs, a kontakt-, a modern tánc és a release technika volt, sok külföldi vendégtanárral. Egy ideig párhuzamosan csináltam a koreografálást és a táncot, de egyiket sem jól szerintem. Később már éreztem, hogy ha benne vagyok az előadásban, akkor nem látok rá az egészre, és arról szól az egész, hogy mindenki mozogjon úgy, ahogy én.

MN: Miből dolgoztál koreográfusként? Kikből áll a csapatod?

HA: Az iskola alatt és az azt követő közeli években abból táplálkoztam, ami ott történt. Konkrétabb szituációk voltak a fejemben, nem épült ennyire csak a fizikumra az egész, mint most. 2007 körül kezdtem el foglalkozni improvizációval, és abból született a Kapcsolódjunk és bömböltessük sorozat. A régi táncosok közül mára a Garai Juli van meg egyedül, de hosszú éveken keresztül azokkal dolgoztam, akikkel az iskolában együtt tanultam. Az utóbbi években az iskolában (Budapest Kortárs Táncművészeti Szakközépiskola és Kortárstánc Főiskola, ahol Hód Adrienn tanít is - a szerk.) végzett újabb táncosokkal működöm együtt, és a legújabb, a Műhely Alapítvány közvetítésével létrejött második EU-s projekt kapcsán készülő darabunknál válogattam először nyilvánosan táncosokat. A 2011 szeptemberében bemutatott Basse danse volt egyébként az első EU-s projektünk, amit a Mindennapi rutin című táncsorozatból szintetizáltam, és egy reneszánsz zenével társítottam. Marco Torrice, Molnár Csaba, Garai Júlia és Cuhorka Emese táncolják, és Mizsei Zoltán a zeneszerző és zenész (kritikánkat lásd: Hodwork: Basse Danse, 2011. november 17.).

MN: Minden koreográfiáddal áthágod a színpadi szabályokat, és ironizálsz is. Mit akarsz ezzel megmutatni?

HA: Nem célom, hogy valami ellen menjek, inkább kísérletek sorozatába kerültem bele. Arról szólnak a darabjaim, ahogy megtanultam a technikákat, mixeltem, aztán kívülre kerültem, és elkezdtem ránézni arra, hogy mi történik. Hogyan kezdtek el beszélni hozzám ezek a dolgok, és hogyan válaszoltam rájuk. Egyébként luxusnak tartom, hogy valaki táncos, mert annyi más fontos és normális dolog van az életben. Innen az irónia. A legtöbb ember is biztos azt gondolja, hogy nem normális dolog a tánc. Számomra azt jelenti, hogy egy egyszerű feladaton keresztül megnyitjuk a kaput, amin keresztül bemegyünk egy világba, amiről nem tudjuk, hogy micsoda. Onnan próbálok meg visszahozni a színpadra valamit, ami a táncoson keresztül jelenik meg. Egy látvány, amit értek vagy érzek, vagy élvezek, vagy egyszerre mind. Olyan emberekkel dolgozom, akik szintén kíváncsiak arra, hogy belőlük milyen világ emelkedik fel egy egyszerű feladat kapcsán. Nem munkának veszik ezt, hanem együttlétnek, utazásnak. Amiből aztán persze lenyomatok képződnek, ami maga az előadás. A táncba rengeteg jelentés bele tud bújni, nagyon jó lehetőség a közlésre.

MN: Dolgoztál Harcsa Veronikával, Temesvári Balázzsal és számos kortárs könnyűzenésszel. Mért fontos neked, hogy élő zene legyen a színpadon, és hogy a zenészek is mozogjanak?

HA: A Mizsivel (Mizsei Zoltán - a szerk.) dolgozom a legtöbbet és a legrégebben, ő készítette és játssza a Basse danse zenéjét is. Felvetem a témát meg a hangulatot, ő hozza a példákat, aztán jelzem, hogy melyik tetszik. A mozgásból indulok ki mindig, és utólag választom a zenét. A zenészek részt vesznek a próbán és figyelnek. Egyszerűen attól, hogy benn vannak a teremben a próbán, rögtön más lesz a viszony. Értik annak a jelentését vagy a humorát, hogy milyen az, amikor akár töltött káposztaként forognak a színpadon. Nincsenek félelmeik azzal kapcsolatban, hogy megengedhetik-e ezt maguknak.

MN: Ez utóbbi, vagyis a gátlástalanság tekinthető a Hodworks alapkoncepciójának is?

HA: Inkább arról van szó, hogy ha minden történne szépen a rendjén, azt nem bírnám. Nem úgy kezdek neki egy darabnak, hogy kész van a fejemben, hanem hogy meg akarok mutatni valamit és annak a másik oldalát is. Hetekig csak nézelődöm, és félmondatokat, instrukciókat írogatok magamnak, majd elkezdünk dolgozni a témákon, és látom a táncosok munkája nyomán, hogy ez mennyivel gazdagabb, mint azt valaha is képzeltem volna - vagy hogy nagyon rossz. Figyelem, mi az, amit kiemelhetek, ami fontos, és ennek kapcsán sokszor felvetődik, hogy mi az, ami még vállalható. A félelmeket le kell győzni. Az új darab munkacíme egyébként: A gátlástalanság szépsége. A karaktereket sem határozom meg előre, próba közben alakulnak, és van, hogy előadásról előadásra állítgatni kell, mert a táncosokkal elszalad a ló.

MN: Nézel más előadásokat?

HA: Akármilyen városban járok, érdekel a helyi színház táncprogramja, meg itthon is megnézem a bemutatókat. Szeretem nézni a táncot, mert nem azt látom, amit mutat, hanem bele tudok képzelni mindent, azt is, hogy mit evett a táncos előtte. Ha valami nagyon jó, azt onnan veszem észre, hogy nem hagyja, hogy hülyéskedjek, hanem irányít. Ha nem jó az előadás, akkor is jól szórakozom, mert például a táncos lábát nézem, hogy hol van rajta bőrkeményedés. Mindig találok kisebb társulatokat, szólistákat, akik izgalmasan használják a testüket, de ha a mainstreamből kéne példát hoznom, akkor tetszik többet között a Batsheva Dance Company, Nagy József, illetve Wim Vandekeybus, mert bolond, meg annyira fizikális, hogy már csak emiatt sem lehet otthagyni. A fizikum fontos, mert szélesíti a testtel megoldható dolgok skáláját, de érdekelnek a nem táncos fizikumú testek is.

MN: Hogyan bírod az alkalmazott koreográfusi munkákat?

HA: Más rendszer megismerése mindig kikapcsolódás. Legutóbb reklámfilmet koreografáltam Madridban Sebastien Grousset rendezővel. Táncosokkal és modellekkel kellett előre elvárt hatásokat elérni. Nálunk ez a társulatban tök fordítva van, sosem tudni, mi lesz a végeredmény. Németh Anikónak szoktam még divatbemutatókat rendezni, ami meg azért jó, mert ott a ruhára kell terelni a figyelmet, és izgalmas dolog ennek a lehetőségeit létrehozni. Kihívás a modellekkel való munka. Előadóknak tekintem őket.

MN: Miért nincs kiemelt szerepük a darabjaidban a jelmezeknek?

HA: Mert nagyon elviszi a jelmez a táncot, de ezzel mindig bajban vagyok. Most nagyon izgat, mit jelent az, ha nincs ruha, és mit jelent, ha van. Semlegessé válhat-e, hogy van vagy nincs? Mi abban a humoros, ha egy táncos felül pólóban van, alul meg nincs rajta semmi?

MN: Fogsz még táncolni?

HA: Nem találtam olyan embert, akinek a vezetése alatt szívesen táncolnék, és jobban érdekel a rendezés. De a próba első órájában mindig tréningezek, és csinálok önállóan olyan bugyutaságokat, mint a fitnesz, mert a fizikalitás hiányzik.

MN: Hogyan lehet ma függetlenként dolgozni?

HA: Eddig minden évben kaptunk egy kis támogatást, de 2011-ben már nem pályáztam működési pénzre, annyira érthetetlen számomra, ami történik. A megvonások így nem is érintenek minket. Többször nomináltak Lábán-díjra például, de a pályázati pénzek elosztásánál ez nem számított. Most beindultak az EU-s pályázatok, és a Basse danse után a második darabot tudjuk így megcsinálni. A legújabb projekt a Jardin d'Europe című, az EU Kultúra 2007-2013 keretprogramja által támogatott ötéves program keretében valósul meg. Célja, hogy nemzetközi együttműködésre ösztönözze a kortárs tánc területén alkotó fiatal művészeket. Ennek érdekében a program keretében a Műhely Alapítvány évente egy-két nemzetközi koprodukció létrejöttét támogatja. Közben tagjai vagyunk az újjáalakult Független Előadó-művészeti Szövetségnek és Péter Petrán, aki az OFF nevű alapítványunk képviselője, dinamikusan részt is vesz a munkában, amellett, hogy nagyon sokat segít pályázásban, szervezésben. Lett egy menedzserünk is, Imely Zoltán, neki köszönhetően a következő darab lesz az első olyan, ahol rendes fizetést tudok adni a táncosaimnak, akik eddig a szüleiknek vagy más támogatóknak köszönhetően tudtak naponta próbálni. Most vagyok 36, 22 évesen végeztem, szóval 14 év koreográfusi munka után tehetem meg ezt.

Figyelmébe ajánljuk

Önarckép feketével

  • - turcsányi -

Ha van igazság a földön, Bert Schneiderből hétcsillagos hollywoodi aranyifjú válik. Egy léha, semmirekellő alak a sztárjelöltek örökké vidám, szőke és bikinis karéjában, a nyitott tetejű sport Mercije oldalának támaszkodva, golfhoz öltözve néz el a távolba, s számolja Los Angeles mindig felhőtlen egén az angyalokat.

Kiszámolós

Ha Ed Sheerannek van harminc kamionja, hat pengető alakú óriáskivetítője, öt saját fejlesztésű looper pedálja a forgószínpad öt különböző pontján, és 135 percet játszik – saját állítása szerint – nagyjából 70 ezer embernek, akkor hány keringős lüktetésű balladát játszhat el?

Az egyedüli boldogság

  • Balogh Magdolna

A dán írónő (1917–1976) bő öt évtizeddel ezelőtt befejezett, 1967 és 1971 között írt ön­életrajzi trilógiája azt az utat mutatja meg, ahogyan egy szegény sorsú, munkáskörnyezetben felnőtt lányból ismert és népszerű, számos díjjal kitüntetett szerző válik.

Térerő

A modern nagyváros az ipari forradalom következménye; a korábbiaktól gyökeresen eltérő termelési struktúra nyomán alakult ki az a térszövet, amelyben az európai civilizáció máig élni, bár lassan inkább csak túlélni próbál.

A vasutasok kérték

Talán Stephenson óta nem fordult elő, hogy egy működő vasúttársaság arra biztatta volna utasait, hogy ne vegyék igénybe a szolgáltatásait.

Magyar western fűnyíróval

Ha azt mondom, vásári bábjáték, azt mondod, Vitéz László. És persze Kemény Henrik. A műfaj magyarországi történetének meghatározó alakjai máig ott állnak minden, e hagyományt követő előadás mögött.

Veszélyes álmok

  • Eörsi Mátyás

Mire gondol az olvasó, ha azt hallja: „Zöld, biztonságos, versenyképes”? Vagy ezt: „Helyreállítás, erő és a hovatartozás érzése”? Esetleg ezt: „Együtt. Ellen­álló. Európa.”?