Színház
Börcsi, zsötem!
Az első filmemre készültem, és az ilyenkor szokásos köröket futottam, hogy megtaláljam a három főszereplőt.
Minden jól állt neki
És akkor arra gondoltam, hogy Marie-val kellene kezdenem ezt a siratót; Börcsök Enikő fehér ruhás Marie-jával a Woyzeckben, mert ez a fehér ruha valahogy... De nem.
Itt járt Greta
Autizmus és klímaválság: két igen aktuális, a kisgyerekek életét is erősen érintő témát dolgoz fel a Kolibri Színház előadása. A nagy vállalást az alkotók és az előadók kis döccenőkkel teljesítik.
Különben is időszerű
A járvány okozta online-tartalom-megosztási fordulat alighanem kultúrtörténeti jelentőségű. A szűk egy év tapasztalatai alapján úgy tűnik, mind a szakma, mind a közönség képes volt a váltásra. De mit mutatnak a számok?
Baranyi kirúgta a Pinceszínház igazgatóját
Az SZFE-n vállalt tanári állást, csakhogy 2023-ig szerződése volt az önkormányzattal.
Múltba fagyva
Amikor Fodor Tamás 1972-ben megkérdezte a XI. kerületi agitpropost, hogy mégis, mi bajuk az előadásaikkal, a káder így felelt: „Ki beszél itt előadásokról?” Egyszerűen nem tűrhetnek meg idegen testet a szervezetben, mert az gyulladást okoz.
A másik kanapén
Az első lezárások óta foglalkoztatja a szakmai közeget, hogy színház-e egyáltalán az online színház. Sokan sokfélét gondoltak már a témáról, alkotói oldalról is sokan sokféleképpen próbálták már ki az online megoldásokat.
Fodor Tamás: „A kezdetektől szabadságpárti voltam”
A földön kívüli selyemszörny
Amióta online térbe kényszerült a színház, új, alkalmazott műfaj jelent meg a művészetek palettáján, amelyet leginkább „előadás-közvetítésnek” lehetne nevezni, és abban különbözik a korábbi színházi közvetítésektől, hogy eddig soha nem látott nyomatékot kap benne az operatőri munka.
A történelem mellékszereplői
A hetvenes évek soha nem ért véget, örökké fog tartani, legalábbis a külvárosi panelblokkban. Nagyjából ezt állítja Radu Afrim új rendezése.

