Valószínűleg sokkal jobban hatott volna rám az előadás, ha ott ülhettem volna a nézőtéren. A történet ugyanis egy nagy akváriumban játszódik, amely néha tengerbiológiai kutatóközpont, máskor iskola, de leginkább a főszereplő kisiskolás lány, Emma lelke. Ezt onnan tudjuk, hogy elmondja: a világ szerinte egy akvárium, ő pedig egy kis tengeri uborka az alján. A tengeri uborka pedig nem zavar senkit, szinte láthatatlan. De miért akar egy kisiskolás láthatatlanná válni?
Bár Emmával a szülei teljesen átlagos módon viselkednek, az iskolai közösségben egyértelművé válik számunkra, hogy ő más, mint a többiek. Az előadás – és főképp Gimesi Dóra drámaszövege – csak igen finoman utal arra, hogy Emmának valószínűleg autizmus spektrumzavara van. Nem bírja elviselni a zajt és az osztálytársai állandó ordibálását. Ezenkívül (vagy épp ezért) nehezen létesít kapcsolatokat, a többiek kiközösítik, piszkálják. Mígnem egy szép napon az iskolapszichológus választási lehetőséget ajánl neki: nem kell iskolába járnia, ha nem szeretne. Ha a tengerbiológus szülők miatt még nem is volt teljesen egyértelmű, innen már pontosan lehet tudni, hogy ez a történet bizony nem Magyarországon játszódik, a magyar iskolarendszer ugyanis véletlenül sem szokta hagyni, hogy a gyerekek fontos kérdésekről hozzanak döntéseket.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
