„Már nem sírok, ha esik az eső”

Grecsó Zoltán táncművész

rés a présen: Mióta csinálod a Facebookon a Grecsóval táncolok című kortárstáncprogramot?

Grecsó Zoltán: Az első hullám alatt is csináltam. Tulajdonképpen folytattam az óráimat, mintha mi sem történt volna. Csakhogy míg például a táncóráim 90 percesek, online csak 45 percet tartok. Meglepő lehet, de az emberek fizikai jelenlétének hiányában sokkal fárasztóbb a tánctanítás. Ebben nincs ezotéria, a tánc alapvetően interakció az emberek között, áramlanak az energiák, mindenki ad és kap. Online ez nem ugyanaz. A profi táncoktatásban néha élőben sem, mert gyakran felejtik el a gyerekek, hogy mennyire szeretnek táncolni. A reggeltől estig gyakorlásnak néha az az ára, hogy elfelejtjük, micsoda ajándék az élettől a tánc.

rap: Most is ingyenesek az órák?

GZ: Igen, férjen hozzá az is, akinek nincs munkája. Plusz így meg tudom célozni a vidéket is, hogy mindenki egyenlő eséllyel induljon. Már, ahol van internet, mert óriási szakadékok vannak még ebben is. Ez most egy társadalmi szerepvállalás a részemről.

rap: A Willany Leó Improvizációs Tánc­színház nevű alakulatod is társadalmi szerepvállalás, közösségi tevékenység. Hogyan alakult ki ez a projekt?

GZ: A Willany Leó 13 éves, és az utóbbi időben elképesztő evolúción ment keresztül. Nem volt tudatos a kezdeteknél, hogy ez egy közösségi dolog. Az első két-három évben csak abból indultam ki, hogy Amerikában kameraidőben mérik a színészek rutinját, és arra gondoltam, hogy biztosítanunk kell a hazai táncosoknak a rutint. Úgy kezdtük a Tűzraktérben az esteket, hogy önkéntes alapon bemutatkozhatott a táncos szcéna. Műhelymunka lett belőle, és a Gödörbe költözéskor jött a következő fázis, amikor a részt vevő táncosok kitalálták, hogy mi lenne, ha nem egymástól függetlenül lépnénk fel, hanem egy közös produkciót készítenénk alkalmanként.