Online színház

A történelem mellékszereplői

Grand Hotel Retromadár – Tompa Miklós Társulat

Színház

A hetvenes évek soha nem ért véget, örökké fog tartani, legalábbis a külvárosi panelblokkban. Nagyjából ezt állítja Radu Afrim új rendezése.

Hogy megértsük, miről is szól a Grand Hotel Retromadár, tudnunk kell, hogy létezett ennek egy előzmény-előadása, amelyet szintén Afrim rendezett Marosvásárhelyen. Kedves, bonyolult címe volt: Retromadár blokknak csapódik és forró aszfaltra zuhan. A hetvenes években játszódott egy külvárosi panelblokkban, és ahogy a címe, úgy az egész előadás különös volt. Díszletként egy háromemeletes panelház állt a színpadon, amelynek szobáiba bekukucskálhattunk, akár egy babaházba, mintha mi, nézők, ügynökök lettünk volna, akiket mások eseménytelen életének követésével bíztak meg.

A színpadkép – bár igen részletgazdag volt a kialakítása – a színes megvilágítástól pszichedelikus hatást keltett, a színészi játék pedig hangos volt és abszurd. Bár nem is olyan rég, 2017-ben a POSZT-on láttam azt az előadást, az az igazság, hogy ennél többet nem is tudnék belőle felidézni. Amire különben megvan a jó okom: a Retromadár első részében nem történt semmi megjegyezhető, nem volt története.

És lényegében ugyanez történik, pontosabban nem történik ebben a most online bemutatott második részben is. Az első rész kislány szereplője már felnőtt, írónő lett belőle, aki külföldről tér haza egy szerelmi csalódás után. Gyermekkorának helyszíne, a panelház mára hotel lett. Itt száll meg, találkozik gyermekkori önmagával, és közösen írni kezdenek. Közben szép lassan derül ki, hogy a könyv nem a hotelben látott emberek életéről készül, hanem épp ellenkezőleg: a hotel lakói azért és úgy léteznek, ahogy a könyvbe belekerülnek. Számos mikrotörténet, jellemrajz, túlbeszéltség, pátosz és abszurditás, mozdulatlanság. Az írónő regénye valószínűleg csapnivaló, de mást jelent mindez, ha nem csak a szavak állnak rendelkezésünkre, ha a Grand Hotel Retromadárt meg akarjuk jeleníteni.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Figyelmébe ajánljuk

Pizsamapartizánok

Régen a film az életet utánozta (a vonat érkezett, a munkások a gyárból meg távoztak, csak hogy a klasszikusoknál maradjunk), ma már fordítva van: úgy akarunk viselkedni, mint kedvenc filmjeink szereplői, rájuk akarunk hasonlítani, azt akarjuk átélni, amit ők.

Amerikai legenda

Ez a film annyira áhítatos tisztelgés az Ed Sullivan nevű legenda előtt, hogy szinte észre sem vesszük, mennyire hiányzik belőle az Ed Sullivan nevű ember, aki egykor, a tévézés hőskorában a róla elnevezett, minden idők leghosszabb ideig létező és legnagyobb nézettséget elérő show-ját vezette – tulajdonképpen megteremtve a tv-show műfaját, mint olyat.

AI kontra Al Bano

A kisebb-nagyobb kihagyásokkal és különböző neveken, de 1987 óta létező Vasvári Színjátszó Fesztivál az alkalmi falusi színjátszóktól a független színházi szféra elismert társu­la­tai­ig terjedően reprezentálja a hazai nem hivatásos színjátszás különböző szintjeit.

Családban marad

A kiállításon apa és fia műveit látjuk generációs párba állítva, nemzetközi kontextusba helyezve és némileg rávilágítva a hazai üvegművészet status quójára.

„Bős–Nagymaros Panama csatorna” - így tiltakoztak a vízlépcső és a rendszer ellen 1988-ban

A Mű a rendszer jelképe lett. Aki az építkezés ellen tiltakozott, a rendszer ellen lépett fel – aki azt támogatta, a fennálló rendszert védte. Akkor a Fidesz is a környezetpusztító nagymarosi építkezés leállítását követelte. És most? Szerzőnk aktivistaként vett részt a bős–nagymarosi vízlépcső elleni tiltakozás­sorozatban. Írásában saját élményei alapján idézi fel az akkor történteket.