Színház

Indul a Nextfeszt, az új művészgeneráció parádéja – Králl Csaba tánckritikus és Jászay Tamás színikritikus segít áttekinteni és értelmezni a rengeteg programot.

A német irodalom kultikus, ám ellentmondásos szerzőjének 1911-ben bemutatott „berlini tragikomédiáját” vette elő legújabb rendezésében Horváth Csaba.

Aki még nem járt részvételi színházban (vajon e megjelöléssel hány olvasót veszítünk már­is?), talán ilyesmi jut az eszébe: fel kell mennem a színpadra, miközben mások néznek; spontán módon valami okosságot vagy legalább vicceset kéne mondanom a mikrofonba; táncolnom kell egy színésszel és úgy tennem, mintha élvezném.

Miért is járunk operába? Ez a kínzó kérdés, úgy lehet, csupán azokban nem merül fel időről időre, akik egyáltalán nem járnak operába.

Kicsit csalódott vagyok már a kezdet kezdetén, mikor azt látom, hogy a máskor bezzeg dugig tele Átrium most a k2-re, erre a tehetséges, ifjú csapatra nem telik meg eléggé, bár tudom, hogy a kortárs művészet nehéz ügy marketingszempontból.

Az idei avignoni és pozsonyi premier után a múlt héten a budapesti Nemzeti Táncszínház is bemutatta a szlovákiai magyar társulat előadását. Hégli Dusan koncertkoreográfiája nemcsak valóságérzékünket tette próbára, de finomra hangolta hagyománytiszteletünket és nemzeti identitásunkat is.

Eltelik egy idő, mire megértem, hogy az amúgy valóban egyedi és olykor egyenesen szemkápráztató ruháknak mi az ironikus szimbolikája.

Sikeres szombathelyi évek után veti most bele magát a fővárosi színházi életbe. A kaposvári színészképzés körüli botrányokról, a színfalak mögötti mesékről és a rémálmairól is beszélgettünk.

Négy éve lett a Katona József Színház állandó tagja, 2013-ban elnyerte a legígéretesebb pályakezdőnek járó díjat, Az Olaszliszkaiban nyújtott teljesítményéért pedig az idei POSZT zsűrije mellett a Színikritikusok Céhe is őt ítélte a legjobb férfi mellékszereplőnek. Most megy a tévébe.