Színház

Kevés olyan színházi fesztivál van ma Magyarországon, amelyről egyértelműen elmondható: ott van, ahol lennie kell. Kis Amsz­terdam, mondja Gyuláról egy ismerős, aki először jár itt – a Körös élővízcsatornáiról juthatott eszébe, és nem tűnik túlzásnak. Kelet-Magyarország virágzó városa idegenforgalmának köszönhetően elképesztő tempóban fejlődött ki az elmúlt években. Ötcsillagos fürdőjével, jó infrastruktúrájával, egyre-másra nyíló múzeumaival, felújított kastélyával tényleg remek hely – pihenni, kultúrát kapni.

Tizedik alkalommal készített előadást egy tagjának magánéletéből a „legendás Horvai–Máté-osztály”. Idén az AlkalMáté Trupp a Katona színészét szedte ízekre. A fájdalmasan őszinte előadás után magánélet és színház kapcsolatáról, hűségről, ivanovi alkatról és útkeresésről beszélgettünk.

Dörner György tragikomikus igazgatói működését értékeljük az új Narancsban.

A nyár, a szabadtéri előadások őszintébbé teszik a nézőket, amely szabadságot jó lenne megtartani a „szezonra”, sokat tanulhatna belőle a színház.

Van abban valami a mai időkre, a kultúra szerepére jellemző, hogy a Magyar Színházak 28. Kisvárdai Fesztiváljának műsorfüzetében előbb szerepel Viola Szandra Versmasszázs elnevezésű programja, mint Csehov neve, sőt Tompa Gábor kolozsvári színigazgató díszvendégségének híre is csak szerényen húzódik meg a masszázsprogram alatt.

Annyi élete van az embernek, ahány figurával találkozik – vallja. Politikai karrierjéről, igazgatói terveiről, színészi alkatáról és az értelmiség felelősségéről is kérdeztük.

Pár éve egy magyar pszichoanalitikus-konferencián hangzott el a javaslat, hogy az állami megemlékezések és ünnepségek koncepciójának elkészítését pszichológusokra kellene bízni.

Jubileumot ünnepel: hatvanöt éve áll a színpadon. Folyamatosan játszik, az országot és a külföldet járja önálló estjeivel. A művészi tehetséget családi örökségnek tekinti: ősanyja volt Géczy Julianna, a lőcsei fehér asszony, nagyanyja Spitzer Matild operaénekes, anyja Géczy Fazekas Klára zongoraművész…

A TESZT a térség egyik legizgalmasabb független színházi szemléje, szenvedélybeteg, visszatérő közönséggel. Az eddigi legbátrabb válogatást láthatta a néző, aki egyben az előadások témája is lett.

Ahhoz képest, hogy ezt a művet Kazinczy Ferenc fordította, a 19. század közepe óta nem került színre. Érdekes volna tudni, mit jelentett akkor, 1853-ban, egy kényes történelmi pillanatban ez a hatalomról szóló német darab a Nemzeti Színházban, ha ez még egyáltalán valahonnan rekonstruálható.