Színház

Mickey Mouse Halott

  • Sisso
  • 2016. augusztus 7.

Színház

A Mickey Mouse Halott című színházi tripet – ahogy az alkotó és előadó libereci PlamOFFka társulat definiálja – az első Y.EAST cseh–magyar színházi és zenei fesztiválon láthatta a magyar közönség. A kortárs cseh színházi élet érdekes zuga ez a négyfős színház, az előadást Karolína Baranová, Barbora Kubátová, Tomáš Váhala és a társulatvezető Tomáš Dianiška írta, rendezte és játssza. Négy fiatal hallucinációktól kísért hétköznapjai sejlenek fel a besötétített, szürreálisan világított térben, mintha egy álmatlan, tudatmódosult éjszaka agyszüleménye volna az egész. Martin Loučka könnyen átalakítható, egyszerű díszletei is azt a szorongást táplálják a nézőben, mennyire törékeny a racionalitás. „Az álmok határtalanok, mint az EU” – mondja az egyik szereplő, mire két szólamban csendül fel a nevetés: először a cseh közönség, majd az egyenetlen falról a feliratot leolvasó hazai brigád. Így hullámzik végig a hangulat, barátkozunk a leleményes cseh szlenggel, amely mégiscsak egy globális szubkultúrát ír le, mindannyiunknak ismerős.

Őrült és terhelt, ami a színpadon zajlik, ám a letisztult és jól irányított játéknak köszönhetően ki tudjuk bogozni a szekvenciákból az összefüggéseket. Az otthonról megszökött egyetemista, a véreb, a punk meg a tetoválólány története többféleképpen összerakható. Lehetnek ők egy család, akik vacsora előtt azért könyörögnek, hogy legyen csak minden hallucináció. Lehetnek céltalan, kiábrándult, véletlenül egymás mellé verődött fiatalok, többszörösen visszajátszott történetekkel, amelyekből hol egy vidám udvarlási sztori kerekedik ki, hol egy drámai megcsalástörténet.
Matěj Ošanec, avagy DJ Dysko és a szereplők MP3 lejátszóiról játszott zenék olyan hatást keltenek, mintha egy nyomasztó és végeérhetetlen parti volna az egész világ, amelyből csak mentővel lehet hazatérni. Becsavarodva, véresen.

Zsámbéki Színházi Bázis, július 1.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.