Magyar Narancs: „Őszinte, önmarcangoló, játékos. Nem takargat, nem retusál. Ha kell, a saját képébe röhög” – mondta rólad Szandtner Anna. Miről akartál beszélni a belőled készült előadással?
Mészáros Béla: Mindig megpróbálunk a lehető legőszintébbek lenni, így volt ez a többiek előadásai során is: elmondjuk, most épp hol tartunk. Azt gondoltam, hogy az utolsó három évem igazán meghatározó volt, már felesleges visszanyúlni az olyan jelenetekhez, mint hogy gyerek voltam vagy főiskolás. Bonyolódik a magánéletünk, születnek a gyerekek, 35-36 évesek vagyunk, lassan felnövünk, jönnek a problémák. Azt gondoltam, ezzel az elmúlt pár évvel van dolgom, azokat a dolgokat akartam kibeszélni, megoldani, ami apu halála óta történt: hogyan ért össze a színházi munkáimmal, hogy apu elment, miért jutott válságba a házasságom, miként próbáltam megoldani a magánéleti problémáimat, mit jelent számomra a foci vagy a vallás. Ebben vagyok most benne, próbálom lezárni ezt az időszakot, Máté Gábor pedig szabad kezet adott, hogy arról szóljon az előadás, amiről én akarom.
MN: Többen mondták a társaid közül évről évre, hogy a róluk szóló előadás készítése egyfajta terápia volt. Te hogy élted meg?
MB: Egyelőre még nem tudom. Kell egy kis idő, hogy megértsem, mi történt. Lehet ezt terápiának is nevezni, azt gondoltam, ha már úgyis ki kell tárulkozni, akkor beszéljünk tényleg az életem problémás időszakáról, aztán majd lesz, ami lesz.
| ||
MN: Milyen volt, hogy a saját életed van a színpadon?
MB: Nagyon durva. Második vagy harmadik nap, mikor kimentem a mosdóba, Jordán Adél a volt feleségemmel beszélt telefonon, és csak azt hallottam, hogy „De akkor már elment tőled a Béla? Akkor már megcsalt?”, közben pedig jegyzetelt. A teremben a válásjelenetemet próbáltuk, kint a párterápiás rész ment, közben „anyaggyűjtés” folyt. Ha egy szerepet próbálok, bárkivel szívesen beszélgetek róla, de az nagyon fura volt, hogy mások azon vitatkoznak körülöttem, hogy „Nem, az nem úgy volt, akkor még a Béla meg volt hülyülve”. Teljesen morbid. Az elején nagyon nehéz volt, mindent elmeséltem, és csak akkor jöttem rá, milyen mélysége van a történetnek. Aztán, ahogy jött a bemutató és az előadások, az volt számomra a legfontosabb, hogy ne bántsak meg senkit. A végén meg már csak azt éreztem, hogy tök mindegy, milyen az előadás – persze színészként fontos volt, hogy jó is legyen –, csak ne sérüljön senki. Jogosan gondolhatta bárki, hogy ez a nagy önmarcangolás nem ment-e túl egy határon. Megéreztem, hogy ez bizony kemény, nem akartam, hogy az legyen, hogy valakit akaratlanul megbántok. Mert ebből a szempontból leszarom a színházat, ami lehet, hogy durva, de van egy fontossági sorrend.
MN: Elég jó drámai alapanyagnak bizonyult az életed.
MB: Mindannyian kínlódunk, hasonló problémákkal küzdünk vagy élünk együtt. Rengetegen megkérdezték, hogy mennyi volt igaz az előadásból, hogy „Tényleg az volt?”, „Tényleg a válásnál úgy volt?”, „Tényleg mentetek szembe az autópályán?”. Semmi nem volt kamu, volt egy-egy jelenet, amit stílusában elemeltünk a valóságtól, de az igazságtartalma megmaradt. Az előadások után az ismerősök vagy akár idegenek mondtak olyanokat, hogy „Hú, azért ez komoly volt, én ilyet nem tettem volna”, majd a beszélgetés során kiderült, hogy de hát ők is épp ilyen szarságokkal küzdenek. Hülyén hangzik, hogy ez védettséget adott, de mindenkit ugyanaz foglalkoztat: magánélet, család, munka, vallás, ilyenek. Sokkal durvább sztorikat is hallottam egyébként, ezért bátran azt gondoltam, hogy hát én ezt simán megmutathatom. Biztos valamennyire érdekes az embereknek, láttam az arcokon, hogy el-elgondolkodnak.
MN: Mészáros Béla 2016 Ivanovja – fogalmazott találóan Jordán Adél. Az előadás több jelenete mutat kevéssé szimpatikusnak.
MB: Szinte minden jelenetből az derült ki, hogy milyen hülye voltam. Ha belegondolok, rengeteg dolgot alapvetően máshogy kellett volna csinálnom. Durva, olyan, mintha nem lettem volna magamnál. Tényleg meséltem a feleségemnek egy másik nőről, akibe beleszerettem. Jártam le ismeretlen nőkhöz vidékre, meg ilyenek. Nem vagyok büszke arra, ami történt, de Veronika, a volt feleségem megbocsátott, ez fontos. Van olyan része az életemnek, amit már el tudtam engedni, és van olyan, amivel még dolgom van.
MN: Amikor épp nem szerepeltél, a kispadon ültél, és takarás híján minden reakciód látszott. Ez is az előadás része volt, talán ezek voltak a legsokatmondóbb gesztusok.
MB: Jó volt látni a többieket. Kábé hét nap alatt hoztuk össze az előadást, ezért nagyon kellett koncentrálni, hogy minden a helyén legyen, még az utolsó pillanatban is változtattunk részleteken, mindenki nagyon odatette magát. Kemény volt, mennyire jól játszottak engem a srácok, vagy tényleg fájdalmas volt, ahogy Járó Zsuzsa utánozta az anyámat vagy a volt feleségemet, Jordán Adél eljátszotta a nővéremet vagy Szandtner Anna a bírónőt. Közben persze ebben az egészben az a legszebb, hogy minden évben összejövünk, és mindentől függetlenül együtt vagyunk két hetet. Lehet, hogy szentimentális, de szeretjük egymást.
MN: Az derült ki a Mészáros Béla című előadásból, hogy nyughatatlan kíváncsiság van benned. Mi az, ami mégis 13 éve a Katonában tart?
MB: Nem tudom. Kívülről az látszik, hogy 13 éve vagyok a Katonában, de ez az idő nagyon gyorsan eltelt. Volt olyan időszak, mikor azt éreztem, lehet, váltanom kellene, épp akkor hívott Csizmadia Tibor Egerbe, de maradtam. Az utóbbi három évem meg kifejezetten jó volt. Egyébként is úgy vagyok vele, hogy azt csinálom, amit szeretek, dolgozom, de van olyan része, ami nem tud érdekelni, nem tartozom azok közé az emberek közé, akik rohannak a siker és a csillogás után, engem nem érdekel a pénz, a karrier. Nekem más keresztem van. Jó helyen vagyok, az a fontos, hogy jó szerepeket játsszam. Nagyon szeretem a társulatot, próbálunk igényes dolgokat összehozni a rendezőkkel, nekem ez a lényeg.
