POSZT helyett POSZT: jön a Pandémia Okozta Színházi Találkozó

  • narancs.hu
  • 2020. június 9.

Színház

Online színházi fesztivált szervez június 11 és 14. között a Partizán.

Bár a Pécsi Országos Színházi Találkozó, azaz a POSZT sokat vesztett az utóbbi években presztizséből, talán még mindig a legjelentősebb hazai színházi találkozónak számít. Idén a koronavírus okozta pandémia miatt POSZT sem lesz, ám éppen ezért, ennek apropóján szervez olyan négynapos, tematikus beszélgetés- és vitaest sorozatot a Partizán Pandémia Okozta Színházi Találkozó, azaz egyfajta alternatív POSZT címen június 11 és 14. között, amely során a magyar színház legégetőbb, legfontosabb, legalultárgyaltabb kérdéseit, dilemmáit és konfliktusait vitatják majd meg.

Megvizsgálják, milyen állapotban találta a magyar előadó-művészeti szcénát a veszélyhelyzeti leállás, valamint milyen egyébként is látható válságjeleket erősített fel. A magyar színház finanszírozása mellett azokat a szakmai és művészeti konfliktusokat és kihívásokat próbálják meg azonosítani és tárgyalni, amelyekről fájóan kevés szó esik. A szervezők célja az, hogy kitárgyalatlan ügyekre és konfliktusokra irányítsák a nyilvánosság figyelmét, illetve hogy a színházi szakmából olyan embereket ültessenek egymás mellé, akik egyébként nem biztos, hogy párbeszédbe elegyednének.

A részletes programból kiderül, hogy a meghívott vendégek széles szakmai spektrumot fednek le, így a beszélgetések résztvevői lesznek kritikusok, teoretikusok, rendezők, színművészek vagy például dramaturgok is, de a szervezők külön ügyeltek az intergenerációs, földrajzi, műfaji és intézményi sokszínűség szempontokra is.

Az események mindegyikét online közvetítik a Youtube-on és a Facebookon.

A fesztivál során minden este élő koncert is lesz – például Ed is On, BEKVART vagy épp Béla Műhely – a fesztivál központi, szabadtéri stúdiójából, amit szintén online közvetítenek.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.