A széken Vszevolod Emiljevics Mejerhold (Mucsi Zoltán) ül, mintha félholtra lenne verve. Félhomály, a háttérben rovátkákkal teli fekete ajtók, egy börtönhelyszín érzete. A díszlettervező (Cziegler Balázs) minimalista jelzései is elégnek bizonyulnak a borzongáshoz.
Kovács Adrián megírta a maga Don Giovanniját – Pierre Choderlos de Laclos levélregénye nyomán.
Egy fiatal színész, aki jól gitározik, egy másik, aki tehetséges pantomimes, meg egy szép hangú, csinos lány összekeverve rengeteg effekttel, csillogó jelmezzel, zenei betéttel és harsánysággal: ez a Szerelmek városa. Ami viszont a musicalből hiányzik, az épp a címben ígért város, Párizs. De az fájón.
Lengyel Anna meghalt, mire sikerült tető alá hozni az előadást, a Covid miatt kétszer maradt el a premier. A cím ugyanaz maradt, de amit végül a Trafó színpadán láttunk, teljesen más, mint amire a társulat eredetileg készült.
12 év után. A színházi kulturális közeg, az anyagi kiszolgáltatottság sem könnyítette meg a helyzetüket, volt, hogy Vidnyánszky Attilához fordultak segítségért, hiába.
2018-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, majd azonnal a Radnóti Színházhoz szerződött, de két év után továbblépett. Jelenleg drámapedagógusként dolgozik, és tető alá hozott egy monodrámát 1 V 1 címmel arról, hogyan vált középiskolás korában egy rasszista csoport hangadójává.
Xavier le Roy francia koreográfus a vezénylés lehetséges formáira írt önálló koreográfiát.
Fesztbaum Béla a zenés színházi estek specialistája, készített már darabot Seress Rezső dalaiból, Kosztolányi írásaiból, és alapító tagja a GRUND nevű vígszínházi zenekarnak is.
A leegyszerűsítésre mindenkor hajlamos kívülálló számára úgy tetszik, az operaénekesi működés két legnagyobb kihívása: magas hangokat kiénekelni és prózában megszólalni. Merthogy mindkét esetben gyakorta észlelhető a fokozott mértékű feszültség fönt a színpadon, és a megbocsátásra rögtön kész együttérzés odalent a nézőtéren.
Az előadás legnagyobb részében a holokauszt-túlélő 97 éves Katona Éva, Göndör László nagymamája testetlen hangként jelenik meg, mintha ott lebegne a lelke felettünk. Ezt az érzést érdekes módon elsősorban nem a mulandóság melankóliája táplálja, hanem az előttünk megnyíló életek gazdagsága miatt érzett öröm.
A Kár, hogy rák című darabot Lengyel Anna emlékének ajánlják.
