Opera

Angyalbőrben

Donizetti: Az ezred lánya

Kritika

A leegyszerűsítésre mindenkor hajlamos kívülálló számára úgy tetszik, az operaénekesi működés két legnagyobb kihívása: magas hangokat kiénekelni és prózában megszólalni. Merthogy mindkét esetben gyakorta észlelhető a fokozott mértékű feszültség fönt a színpadon, és a megbocsátásra rögtön kész együtt­érzés odalent a nézőtéren.

Donizetti 1840-es francia vígoperája is jelentős mértékben épít e kívánalmakra, és mozgósítja az említett viszonyulásokat is. A múlt pénteken mindez megtapasztalhatóvá vált, amikor Az ezred lánya több mint száz év múltán visszatért az Opera repertoárjára.

A hosszú és igazolatlan hiányzás idején igazán sok minden történt a vígoperával, amely olyannyira megelőlegezi a francia operett zsánerét, hogy története és kis világa szinte azonos A tamburmajor lánya című, jóval későbbi Offenbach-darabéval. Itthon játszotta Az ezred lányát a Déryné Színház, majd jogutódja, a Népszínház is, a mű pár részletét pedig lemezre-szalagra énekelte Gyurkovics Mária, illetve Réti József. De persze fontosabb, ami a nagyvilágban történt: Marie és Tonio puskaporos románcát még a múlt század második felében Joan Sutherland és a sorozatos magas c-ivel épp itt szenzációvá váló Pavarotti népszerűsítette. Majd 2007-ben jött Laurent Pelly frenetikus és világjáró rendezése, eredetileg Natalie Dessay és Juan Diego Flórez főszereplésével, mint az operajátszás jelenkorának diadalmas mintaprodukciója: bizonyságául annak, hogy lám, nem csak egy vígopera, de akár annak aktuális előadása is lehet sziporkázó.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Nem elég német

Szigorúan véve nem életrajzi film ez az alkotás, minden fontosabb sorsfordulat benne van ugyan, de a rendező ambíciója nagyobb: újraértelmezné a Kafkáról kialakult, őt egyfajta komor vátesznek kijáró áhítattal megalkotott képet – az életművet nem átértékelve, hanem átélhető kontextusba helyezve.

Kinyíltak a hóvirágok

A gyerekek a fal felé fordították a lakásban azokat a fényképeket, amelyeken felnőttként láthatók. Vannak emlékeik abból az életükből, naggyá lett bútoraik, tárgyaik is folyton gondot okoznak nekik. Látták magukat a tükörben, megvan az élmény, ahogy elérhetetlenné válik a felső polc, de nehezükre esik az emlékezés.

Hunn, új legenda?

A tárlat fő kérdése nem az, hogy milyenek voltak ténylegesen a hunok. Inkább az 1500 éve folyamatosan létező, izgalmas, zavarba ejtő és örökké változó Attila-legenda kusza szövevénye bontakozik ki előttünk.

Irigységmonológ

A zenés darab egy, a „semmi közepén” lévő buszmegállóban születő belső monológ. Akár a Forrest Gumpban, csak itt az elfogadás békéje helyén az elégedetlenség indulata áll. Hősünk, úgy tűnik, egyszer már járt ennél a kissé misztikus elágazásnál. Életé­nek első fele az egyik irányba elindulva nem vezetett sehová, és most, amikor ismét itt ül a megállóban, már nem biztos, hogy indul járat az ellenkező vonalon.

Kik vagyunk mi?

Bár a választás lehetséges kimenetelére vonatkozó vélemények, spekulációk, kinyilatkoztatások jelentékeny hányada alapján azt hihetnénk, hogy voltaképpen már csak az kérdés, hogy kétharmada vagy csupán sima feles többsége lesz-e a Tisza Pártnak a leendő Országgyűlésben, ezúttal képzeljük el azt, hogy Orbán Viktor megnyeri az április 12-i választást.

Három méterrel a tenger szintje alatt

Április 13-a, hétfő reggel. Még csípős a tavasz, de lassan vége a fűtési szezonnak. Mindenhol kialvatlan emberek, a munkavégzés akadozik. Minden második ember csalódott. Elcsalódott, mondják, elcsalták! Többen szervezni kezdik a kivándorló bulikat. Mások csöndben csomagolnak.