Interjú

„Sorok kígyóznak”

Szergej Maszlobojscsikov rendező, díszlettervező

Színház

A színházi rendezés mellett foglalkozik képzőművészettel, irodalommal, filmkészítéssel. A kijivi alkotó egészen 2013-ig sokszor dolgozott magyarországi színházakban rendezőként és – főképp Vidnyánszky Attila rendezéseiben – díszlettervezőként. Aztán visszatért hazájába, a háború kitörése is ott érte. Az ukrajnai színházi állapotokról kérdeztük.

Magyar Narancs: Mennyire változtatta meg a mindennapokat a háború Ukrajnában?

Szergej Maszlobojscsikov: Alapvetően. Először sokkolt maga a felismerés, hogy valóban háborúban állunk, még akkor is, ha itt, ahol mi élünk, nem dúlnak harcok. Mindent a háború optikáján keresztül szemlélünk. És ez nagyon sokféleképpen nyilvánul meg mindenki számára. Olyanokban, akikről régen azt hittük, hogy közel állnak hozzánk, csalódnunk kellett. Míg másokról éppen az ellenkezője derült ki, az, hogy alábecsültük őket. De leginkább mi magunk változunk – és ez a legfőbb változás.

MN: Voltak előérzetei 2022-ben az invázió kezdete előtt?

SZM: Voltak bizonyos előjelek, bár a legutolsó pillanatig azt hittük, hogy ez csak egy politikai izmozás. Az én nemzedékem hosszú békés életének volt a biztosítéka apáink ígérete, ők azt mondták, hogy itt már soha többé nem lesz háború. Még mindig olyan ez, mint valami hosszú rémálom.

MN: Mi volt az első reakciója, amikor megindult az invázió?

SZM: Verseket kezdtem írni a háborúról. Olyan volt ez, mint valami kényszer. Rengeteget írtam az első napokban, majd ugyanolyan spontán módon, mint ahogyan kezdődött, abbahagytam.

MN: És mit csinált, amikor az összes színház bezárt?

SZM: Mivel életkorom folytán már nem vagyok katonai szolgálatra alkalmas, más tanárokkal együtt fegyveres szolgálatot teljesítettem a képzőművészeti akadémia épületében, ahol egyébként tanítok. Diákok már nem voltak, az oktatás is leállt. Őrködtünk.

 

 

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.