Interjú

„Sorok kígyóznak”

Szergej Maszlobojscsikov rendező, díszlettervező

Színház

A színházi rendezés mellett foglalkozik képzőművészettel, irodalommal, filmkészítéssel. A kijivi alkotó egészen 2013-ig sokszor dolgozott magyarországi színházakban rendezőként és – főképp Vidnyánszky Attila rendezéseiben – díszlettervezőként. Aztán visszatért hazájába, a háború kitörése is ott érte. Az ukrajnai színházi állapotokról kérdeztük.

Magyar Narancs: Mennyire változtatta meg a mindennapokat a háború Ukrajnában?

Szergej Maszlobojscsikov: Alapvetően. Először sokkolt maga a felismerés, hogy valóban háborúban állunk, még akkor is, ha itt, ahol mi élünk, nem dúlnak harcok. Mindent a háború optikáján keresztül szemlélünk. És ez nagyon sokféleképpen nyilvánul meg mindenki számára. Olyanokban, akikről régen azt hittük, hogy közel állnak hozzánk, csalódnunk kellett. Míg másokról éppen az ellenkezője derült ki, az, hogy alábecsültük őket. De leginkább mi magunk változunk – és ez a legfőbb változás.

MN: Voltak előérzetei 2022-ben az invázió kezdete előtt?

SZM: Voltak bizonyos előjelek, bár a legutolsó pillanatig azt hittük, hogy ez csak egy politikai izmozás. Az én nemzedékem hosszú békés életének volt a biztosítéka apáink ígérete, ők azt mondták, hogy itt már soha többé nem lesz háború. Még mindig olyan ez, mint valami hosszú rémálom.

MN: Mi volt az első reakciója, amikor megindult az invázió?

SZM: Verseket kezdtem írni a háborúról. Olyan volt ez, mint valami kényszer. Rengeteget írtam az első napokban, majd ugyanolyan spontán módon, mint ahogyan kezdődött, abbahagytam.

MN: És mit csinált, amikor az összes színház bezárt?

SZM: Mivel életkorom folytán már nem vagyok katonai szolgálatra alkalmas, más tanárokkal együtt fegyveres szolgálatot teljesítettem a képzőművészeti akadémia épületében, ahol egyébként tanítok. Diákok már nem voltak, az oktatás is leállt. Őrködtünk.

 

 

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A pribék és áldozatai

Vannak példák a filmtörténetben, amelyeknek kiindulópontja az egykori áldozat jellemzően váratlan, ritkábban tudatos találkozása börtönőrével/kínzójával. Liliana Cavani Az éjszakai portásától Denis Villeneuve Felperzselt földjén át Jonathan Teplitzky A háború démonjai című filmjéig találhatunk néhány (nem olyan sok) példát erre az alaphelyzetre.

Táborlakók

A holokauszt történetének van egy makacsul újratermelődő perspektívája: Auschwitz mindent elnyel, a többi helyszín pedig vagy ennek a gravitációs mezőnek a peremére szorul, vagy egyszerűen kiesik a látómezőből. Szécsényi András Csereláger című könyve nem akar leszámolni ezzel a perspektívával – csendesebben, de határozottabban tesz mást: elmozdítja.