Magyar Narancs: Mennyire változtatta meg a mindennapokat a háború Ukrajnában?
Szergej Maszlobojscsikov: Alapvetően. Először sokkolt maga a felismerés, hogy valóban háborúban állunk, még akkor is, ha itt, ahol mi élünk, nem dúlnak harcok. Mindent a háború optikáján keresztül szemlélünk. És ez nagyon sokféleképpen nyilvánul meg mindenki számára. Olyanokban, akikről régen azt hittük, hogy közel állnak hozzánk, csalódnunk kellett. Míg másokról éppen az ellenkezője derült ki, az, hogy alábecsültük őket. De leginkább mi magunk változunk – és ez a legfőbb változás.
MN: Voltak előérzetei 2022-ben az invázió kezdete előtt?
SZM: Voltak bizonyos előjelek, bár a legutolsó pillanatig azt hittük, hogy ez csak egy politikai izmozás. Az én nemzedékem hosszú békés életének volt a biztosítéka apáink ígérete, ők azt mondták, hogy itt már soha többé nem lesz háború. Még mindig olyan ez, mint valami hosszú rémálom.
MN: Mi volt az első reakciója, amikor megindult az invázió?
SZM: Verseket kezdtem írni a háborúról. Olyan volt ez, mint valami kényszer. Rengeteget írtam az első napokban, majd ugyanolyan spontán módon, mint ahogyan kezdődött, abbahagytam.
MN: És mit csinált, amikor az összes színház bezárt?
SZM: Mivel életkorom folytán már nem vagyok katonai szolgálatra alkalmas, más tanárokkal együtt fegyveres szolgálatot teljesítettem a képzőművészeti akadémia épületében, ahol egyébként tanítok. Diákok már nem voltak, az oktatás is leállt. Őrködtünk.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
