A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház magyar tagozata budapesti vendégjátékára hozta el ezt az előadását, a Makrancos Kata és a Bányavirág mellett. Egy új igazgató első évadának első lépései ezek - egy változni kész társulat élén.
A tér azt sugallja, kint vagyunk a szabadban: vannak kis dombok, a járást nehezítendő, vannak műfűhalmok, van szélvágó, mellyel fegyver gyanánt hadonásznak, de balesetet legalább nem okoznak vele, van nyugágy, melyben nyugodni nemigen lehet, viszont nehézkes felállni belőle. Adrean Ganea díszletének föltűnő darabja a nézőtéren keresztül megépített járás, monumentális eleme egy előre-hátra csúszó fal, amely tetszés szerint szűkíti vagy tágítja a játék terét, és noha impozáns jelenség, valódi funkciója nincsen, lehetőségeinek pedig alatta marad, akárcsak az előadás egésze.
A szabadság illúziója ritkás levegőbe fúl, Platonov kergetőzése a nőkkel nem egyéb, mint egy határozatlan férfiember tehetetlenségtől hajtott menekülése. Nem önmagától vagy önmagához - csak a nőktől vagy a nőkhöz. Bokor Barna Platonovja kétségtelenül rossz passzban van, de nem elvesztett illúziói, nem is csapdába szorult, szűkös élete nyomorgatja, csak a pia és a nők. Harsányi Zsolt rendezése leginkább a darab és a figurák felszínén mozog, a puzzle darabkáit a cselekmény szintjén rakja össze, egyébként megelégszik egy-egy rikítóan domináns jelenséggel vagy gesztussal, mint például a flegmán, ám szüntelenül üzekedő cselédpárossal vagy a túlpörgetetten hisztérikus kitörésekkel. A tét nem rajzolódik ki a zűrzavarban; nem hisszük el, hogy bármi életre-halálra megy itt.
A nők is: mintha unalmukban próbálkoznának Platonovval. A Berekméri Katalin által túlságosan is a Makrancos Katából hozott gesztusokkal fölépített tábornoknéból inkább a nőiség játéka, a direkt hódítás süt, mint a szenvedély; Moldován Orsolya Szofjája pedig nem a lehetőségekkel teli múltat idézi föl Platonovban, hanem máris unja egyébként tényleg unalmas férjét. Tompa Klára Szásája kedvesen hozza az odaadó feleséget, Gecse Ramóna alaposan elkönnyíti az ugyancsak bonyolult Grekovát.
A férfiak meglehetősen egyformák, a részegség és a téblábolás variációi. A kásásan csordogáló első felvonások után a vége felé leng ki az előadás amplitúdója, mind hangerőben, mind tempóban, de ekkor már sem előzményt, sem mélységet nem lehet keríteni neki.
Marad a szépség: a legvégén mintegy sorfalat áll a szereplőgárda, és előttük, nekik háttal hal meg Platonov, állva. Ennyi jár is neki, és nekünk is: a tragikus képben egy szép halál, amely akár egy súlyos, mélyre fúró előadást is zárhatott volna.
Szándékot láttunk, igyekezetet. Csehov Platonovját egyelőre nemigen.
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház vendégjátéka a budapesti Nemzeti Színházban, február 19.
