Színház

A csütörtökön megjelenő Magyar Narancsban Alföldi Róberttel olvashatnak interjút a kultúrpolitika alakulásáról koronavírus-járvány idején.

A fiatal rendezőt arról kérdeztük, hogy miért vonzódik a klasszikusokhoz, és miért borzolja jobban a kedélyeket a Shakespeare-rendezése Salgótarjánban, mint Budapesten? Van-e stratégiája a jövőre? S egyáltalán: mit gondol a mai színházi és közállapotoktól?

Elérkezett, amiről mindig is álmodtunk. Nem ül be elénk, nem köhög mögöttünk senki, ingyen van a színház. Megvalósult a kulturális paradicsom vagy csupán kétségbeesett próbálkozások a pótolhatatlan pótlására? A reformok korát éljük vagy olyan válságot, amelyet sosem fog kiheverni a magyar kultúra?

A Thália igazgatója folytatja harcát a balliberális elnyomás ellen.

Az online streaminget már a vírusválság előtt is használták egyes társulatok. A mostani helyzet viszont nem hagy választást: sokak számára a közvetítések, a bejelentkezések lehetnek a továbbélés záloga. A színház mindig a jelenre reagál – most az otthon ülő néző igényeihez kell alkalmazkodnia.

Színpadon és filmen az évek múlásával ábrándos kamaszból dörzsölt életismerővé meg borostás slemillé alakult. Pályája során volt már vígszínházi üdvöske, nemzedéki dühök színrevitelének szerencsés kezű rendezője, gyakorlott improvizátor és persze büfékocsis Lali is.

Sokan a legnehezebb éveiknek tartják a színművészeti főiskolán/egyetemen eltöltött időszakot. A színészképzés pedagógiai módszereiről, az iskolai személyiségformálás lehetőségeiről az intézmény tanárát, korábbi rektorát, a Katona József Színház főrendezőjét kérdeztük.

Budapesten járt Stephen Daldry rendező (Billy Elliot, Az órák, A felolvasó), A korona című sorozat producere és David Lan legendás volt londoni színházigazgató és producer. A királynőről mint popkulturális ikonról, a film és a színház viszonyáról, az angol színházi élet provincializmusáról és egy esetleges Shakespeare-re épülő Brexit-darabról beszélgettünk.

De akar-e majd bárki színházba menni?

Gyakran merül fel bennem a kérdés még teljesen profi, jól megcsinált, egyébként élvezetes előadás esetén is, hogy egy rendező – főleg, ha nem kortárs szöveghez nyúl – vajon miért éppen a kiválasztott drámát rendezi meg.

A Nézőművészeti Kft. előadását Gergye Krisztián koreográfus rendezte, s mint hagyományosan a társulat történetében, ezúttal is Gyulay Eszter dramaturg járta körül a színpadon a lelki jelenséget, illetve viselkedészavart a Másik Oldal című, a társadalmi toleranciát erősíteni hivatott sorozat részeként.

A NézőKépző c. programsorozat játszóhelyeken (Merlin, Átrium) és éveken átívelő történetében is fontos állomás ez az emberpróbáló feldolgozás. A széria sikerének titka, hogy a kiválasztott művek és témák a középiskolai tananyaghoz kapcsolódva a legkülönfélébb művészeti eszközökkel, de a színház erejével, aktualizálva, friss hangon szólítják meg a közönséget.

Úgy tűnik, a nemek közötti egyenlőség harca szintet lépett, és immár – talán tudat alatti bosszúvágytól hajtva – igény támadt a férfiak tárgyiasítására is. Ám a nőknek mintha nem nagyon menne ez: még egy jóleső fantáziálgatáshoz is intellektuális ürügyre van szükségük. Így hát sci-fit olvasnak transznemű fiúk letapasztott mellekkel Londonban, viktoriánus klasszikusokat idéznek a vízimentők Todmordenben, Budapesten pedig a színészek skót kockás szoknyában bénázva szirtakiznak.