Rudolf Péter pályaképe

Szerencsés Péter

Színház

Színpadon és filmen az évek múlásával ábrándos kamaszból dörzsölt életismerővé meg borostás slemillé alakult. Pályája során volt már vígszínházi üdvöske, nemzedéki dühök színrevitelének szerencsés kezű rendezője, gyakorlott improvizátor és persze büfékocsis Lali is.

Az 1959-ben, pedagógus szülők gyermekeként született Rudolf Péter kamaszkorát jelentős részben a különféle szavalóversenyek, Helikon-napok és diákfesztiválok sikeres szereplései határozták meg. A pályaválasztása mégsem volt egészen magától értetődő, ugyanis a tervei között a színészet mellett a jogi pálya és az (újság)írás is szerepelt, s míg első színművészetis próbálkozása sikertelennek bizonyult, addig a jogi egyetemre rögtön az érettségit követően előfelvételt nyert. Ám a Kalocsán teljesített katonai szolgálat ideje alatt a Brósz–Pólay-féle római jogi tankönyvvel megismerkedvén, Rudolf jogászi ambíciója rövid úton odalett. Amikor viszont honvédségi eltávozásai egyikén másodjára felvételizett a Vas utcában, bekerült az 1979 őszén indított két színészosztály egyikébe.

Marton László (és Valló Péter) növendékeként az egyik vizsga­előadásán a Figaro házassága Cherubinját játszotta és énekelte elragadóan, s a naiv-mohó kamaszosság alkati hitele innentől vagy egy évtizeden át meghatározta színészi pályafutását – így mindjárt hamari kiugrásának két filmes főszerepét is: a Cha-cha-cha (1982) költői hajlandóságú Grúber Ernőjét és Sándor Pál ’56-os témájú Szerencsés Dánieljének (1983) címalakját. A filigrán termetű és fiús kisugárzású Rudolf még ugyancsak főiskolásként jutott el a Vígszínház színpadára is: osztályfőnöke, Marton félsikerű Szentiván­éji álom-rendezésében, mint ki­emelkedően tehetséges Puck.

Rudolf szó szerint is bájos alakítását, valamint diplomaszerzését kevéssé meglepő módon vígszínházi szerződtetés követte. S a 80-as évek közepére (az évfolyamtárs Eszenyi Enikővel párhuzamosan haladva) a Szent István körúti társulatban csakúgy, mint a filmes, televíziós és rádiós közegben nemzedékének egyik legfoglalkoztatottabb és legnépszerűbb színészévé vált. (Hozzáteendő, hogy nagyjából ez a színészgeneráció volt az utolsó, amelynek tagjai számára a pályakezdés éveiben az említett médiumok még együttesen teremtettek országos művészi ismertséget.)

 

Megeszi reggelire

A fiatal színészt, akire megalapozottan és nagy sikerrel lehetett kiosztani az ártatlan és vadóc Parzival szerepét (Tankred Dorst: Merlin), hamar fenyegetni kezdte a beskatulyázás kockázata. A hiteles kamasz alapfigurájára való rájátszás és rájátszatás gyakorlata mindazonáltal nem rejtette el végképp, hogy alkata másfajta szerepek után (is) kiált. Ahogy az egyik korai Rudolf-alakítást szemléző Tarján Tamás már korán észrevette: „gesztusaiból, szemvillanásaiból kitűnt: más, »sötétebb« karakterekben még érdemesebb lesz majd foglalkoztatni”. A fiús kamaszbájt azután a 80-as évek vége felé kezdte maga mögött hagyni, nagyjából az 1988-as operai szereplését (Vajda János: Mario és a varázsló, tévében és színpadon) követően. Igaz, e búcsút majd csak hajának fogyatkozása és a borostaviselet tüntető gesztusa tette végérvényessé.

Az évtizedforduló táján a színészválogatott mozgékony jobbszélsője egyrészt megházasodott (1990-ben vette feleségül Nagy-Kálózy Esztert), másrészt tudatosan leszámolt saját Wunderkind-imázsával. Például a privát és nemzedéki feszültséget jelző megnyilatkozások révén, amelyek hol arról adtak hírt, hogy „zavaros ügy magyar sztárnak lenni”, hol meg nagyobb és másfajta színházi ambícióit beszélték ki. Így az egyik 1988-as interjújában olyan kis színház megteremtésének ábrándjáról vallott, „ahol mindenki mindent csinál, mindenki ugyanazért: a produkcióért dolgozik. Valahogy úgy, ahogy még főiskolás korunkban: magunk ácsoltuk a díszleteket, festettük a kanavászt, rendeztük egymást, és persze játszottunk is”.

A 90-es évtizedbe egy balszerencsés címszereppel, slemil Fekete Péterként belépő (illetve Kern András helyett beugró) Rudolf útja tehát logikusan a rendezői feladatvállalás felé vezetett. Első rendezése, ha igaz, eredetileg Edward Bond Kinn vagyunk a vízből c. drámája lett volna, de miután ezt vélelmezhetően túlságosan drasztikus élményként fogta volna fel a Pesti Színház törzsközönsége, 1991-ben egy másik dühös brit darabbal, John Osborne Dühöngő ifjúságával debütált. A nemzedéki és korszakos rossz érzést kibeszélő, sőt helyenként kiordító előadás emlékezetes sikert aratott, többek közt Eszenyi Enikővel és Kaszás Attilával a főszerepekben. Rudolf, Eszenyi, Kaszás, valamint Szarvas József és Pap Vera ez idő tájt egymással szoros művészi-emberi kapcsolatban álló csoportot alkotott a Víg társulatán belül.

Ugyanebben az évben Rudolfot megtalálta az első állami művészeti elismerés, a Jászai Mari-díj, 1992-ben pedig sor került első, rövid szakmapolitikai szerepvállalására is, amikor ügyvivővé választották a Magyar Színész Kamarában. (E tisztségében részt vett a szakmai nyugdíj intézményének bevezetéséért folytatott háttérküzdelemben.) Az évtized nagy és zavaros átrendeződése egyebekben az ő pályafutását is megbillentette valamelyest. Így második rendezése, Tony Kushner Angyalok Amerikában c. művének 1993-as magyarországi bemutatója (a Víg ideiglenes sátorszínházában) már korántsem talált egyöntetű tetszésre a közönség és a kritika körében – meglehet, nem függetlenül az érzékeny témától és a magyarországi álszemérem korabeli emeltebb szintjétől. Hazai mozifilmben pedig az 1991-es Gárdos Péter-alkotás (A Skorpió megeszi az Ikreket reggelire), valamint az ezzel egy időben megkezdett, majd dobozban maradt Fasírtkirály után Rudolf egy évtizeden át nem tűnt újra fel. S habár 1998-ig a Vígszínház tagja maradt, 98-as Salemi boszorkányok-rendezése és újabb alakításai korántsem keltettek olyan erős és pozitív visszhangot, mint mondjuk a ’89-es Körmagyar Kornis Mihály-alakmása vagy a ’90-es Malamud-bemutató, A segéd címszerepe.

 

Helyzetgyakorlatok

A Vígből távozván Rudolf, a színházi színész vándor szabad­úszóvá vált: játszott Kecskeméten, Miskolcon vagy épp az Operettszínházban, s volt clownhumorú Bóni gróf csakúgy, mint sánta-kacska III. Richárd. Vitán felül nívós színházi alakításai, meg a Márta-féle Új Színháznál két éven át betöltött művészeti vezetői mandátuma azonban csekélyebb nyomot hagytak a kollektív emlékezetben, mint harsányan ágáló tévébohózati szereplései – és persze sokkalta csekélyebbet, mint az Üvegtigris Lalija. A 2001-ben (Kapitány Ivánnal közösen) rendezőként és forgatókönyvíróként is jegyzett vígjáték, amely a 2006-os második és a 2010-es harmadik résszel trilógiává kerekedett, fontos és tartósan zavarba ejtő mérföldköve Rudolf pályájának. A szerepnek köszönhető népszerűsége bizonyos körökben akár kultikusnak is tekinthető, ám mégiscsak riasztó látlelete a komikusi manírokat és szertelenségeket válogatás nélkül elszabadító csoportos jófejkedésnek. De ambivalens azon műsorok megítélése is, melyekben Rudolf imp­rovizációs-szituációs helyzetgyakorlatok főszereplőjeként jelent meg a képernyőn. A 2007-ben a Tv2-n indult, majd utóbb az M1-en és a Viasat3-on is megfordult Beugró, illetve a 2011-től a köztévé csatornáin sugárzott Mindenből egy van helyenként jó szívvel megkacagható, de hamar kiismerhető – és főként a rutinszerűségbe belesüppedő adások sorát kínálta a közönségnek.

A frappírozó bravúr gyanánt kijátszott üzembiztos rutint, mi tagadás, azok a színházi produkciói is felmutatták, amelyekben egy darabon belül szerepek sokaságát „formálta meg”. A Nagy-Kálózy Eszterrel az ezredfordulón még az IBS Színpadon megkezdett, majd azóta a Centrálban műsoron tartott És Rómeó és Júlia gyakrabban, míg a 2002 óta Kálloy Molnár Péter társaságában ugyancsak szakadatlanul játszott Kövek a zsebben jóval ritkábban emelkedett felül a viccesen jópofa regiszterén.

A tényt, hogy Rudolf Péter így is váltig erős színpadi csapatjátékos maradt, 2015 óta döntően a Centrál Színház társulati tagjaként bizonyította. Itteni alakításai között kedélyes dörzsöltségre alapozott bulvárszínpadi mutatvány (Neil Simon: Pletykafészek) éppúgy akadt, mint lélektani hitelű háziszörny és áldozat (Edward Albee: Nem félünk a farkastól). A mozivásznon pedig az Üvegtigris 1-2-3. vagy épp a két kései Bacsó Péter-mélypont (Hamvadó cigarettavég, 2001; De kik azok a Lumnitzer nővérek?, 2006) nyugtalanító kételye után Török Ferenc 1945 című munkájában (2017) igazolta filmszínészi karizmáját – már rögvest a szerepindító borotválkozása és a megvastagodott tarkója puszta látványával is.

 

Rudi nem akar

A régóta közismerten fideszes kötődésű, 2002-ben Kiváló Művész-címmel, majd 2013-ban Kossuth-díjjal kitüntetett Rudolf filmproducerként is kamatoztatta személyes kapcsolatrendszerét. (Lásd ehhez az Üvegtigris-trilógia mellett a köztévében sugárzott 2014-es Kossuthkifli hatrészes sorozatát.) A színházi stallumosztásoknál nem tülekedett látványosan, az elmúlt évtized során mégis többször is hírbe hozták, amikor megürült egy-egy igazgatói poszt Pesten vagy épp Debrecenben. Különösen a Radnóti Színház 2015-ös igazgatói pályázatával kapcsolatban várták és remélték előzetesen sokan, nem mellesleg a Nagymező utcai társulatból is, hogy elindul Bálint András három évtized után felszabaduló posztjáért. Nem így történt: ha minden igaz, a Spam operett próbafolyamatának kölcsönös kudarc­élménye következtében. Ilyesformán a színházi szakmában nagyjából közmegegyezés alakult ki azzal kapcsolatban, hogy „Rudi nem akar igazgató lenni”, főleg azért, mert nem szereti a nehéz és kényes döntéseket.

Az idén mégis elindult a Vígszínházért, ám erről a lépéséről – a szakmai zuhanyhíradó beszámolója szerint – előzetesen nem egyeztetett senkivel a politikai szférából. A „polgári népszínház” ruganyos értelmezésű szlogenjével meghirdetett és részlegesen nyilvánossá tett pályázata min­den­­esetre nem élvezett jobb felől hátszelet az elmúlt hetekben. Úgy lehet, ha Eszenyi Enikő ellen nem indulnak fel tömegesen a saját jelenlegi és egykori tagjai, Rudolf Péter pályázata és máig eleven társulatbeli népszerűsége nem lett volna elegendő a győzelméhez, amely így most szinte az ölébe hullott. Hogy vígszínházi igazgatósága a pályakezdés szerencsesorozatához vagy inkább a Fekete Péter-i pechvogelséghez fog visszacsatolni, azt majd a jövő eldönti.

 

Neked ajánljuk

Mariupol elesett

  • narancs.hu

Az oroszok közlése szerint az Azovsztal acélmű védői megadták magukat. Közben Harkivban egy  kultúrházat ért bombatalálat.