„A bezárások előtti utolsó egy-két hétben már lehetett érezni a nézőszám csökkenését – mondja Barta Luca, a MU Színház kommunikációs munkatársa –, de az igazi sokk március 11-én, a 100 fős beltéri rendezvények beszüntetésével ért mindenkit.” Az emberek önkéntes száműzetése és az online csoportok és kezdeményezések tucatjai egyszerre kezdődtek el. Hirtelen mindenki jógázásba fogott, elözönlötték a webet az addig féltve őrizgetett, fesztiválnyertes rövidfilmek, gondosan titkolt archív felvételek. Minden második ember könyvet ragadott, beizzította mobiltelefonja első kameráját és felolvasásokba kezdett. Általában ingyen, hogy enyhítsék a köztulajdonná vált kollektív magányt.
Beléptünk hát a megvalósult virtuális kommunizmusba. Az egyik rekordidő alatt létrejövő kezdeményezés a Bánkitó Fesztiválnak az Aurórával közösen megálmodott Karanténfesztiválja. Itt a könnyűzenei programok helyett a civil-kulturális események kapják a fő hangsúlyt, természetesen online. Az egyik első programjuk a találóan „Színházi katasztrófaturizmusra” keresztelt beszélgetés volt, ahol Boross Martin, a StereoAkt művészeti vezetője erősen indított, amikor határozottan kijelentette: biztos benne, hogy ebben az évadban már egyetlen színházi előadás sem lesz. Nem tudta cáfolni senki. A MU Színháznak csak eddig tizenkét előadása hiúsult meg, a Trafó esetében a szám ötvennél is több lehet. Az évadról a legtöbben már múlt időben beszélnek. Már ami a valós térben megvalósuló, a nézők közvetlen jelenlétével járó színjátszást illeti. Az elmaradó előadások miatt a játszóhelyek és társulatok anyagi kára felbecsülhetetlen, a szabadúszó előadóművészek a teljes bevételüktől elesnek az elkövetkezendő hónapokban. A StereoAkt, hogy segítse szabadúszó kollégáit, továbbra is bevételt biztosít számukra, de nem mindenki ilyen szerencsés. Az ő megsegítésükre indult a Kálomista Gábor és Schell Judit alapította Színházi Szolidaritási Alap, amely a Független Előadó-művészeti Szövetséggel összehangoltan támogatja azokat a művészeket és színházi háttérmunkásokat, akiknek nincs állandó szerződésük. Igénybe vehető még az Előadói Jogvédő Iroda (EJI) és az Artisjus rendkívüli szociális támogatása is.
A jelenlét formái
De nem csupán a bevételkiesés a karantén egyetlen káros következménye: a reménytelenséget és a tétlenséget legalább ennyire nehéz kibírni. Többen ezt online próbákkal oldják. „Egy héttel a kezdeti sokk után egyszerre kezdtünk éledezni a közös csetben” – Kónya Klára, az Affér Színház rendezőjének társulata azóta is komoly, virtuális próbafolyamatban van, újabb témák és megoldások után kutatva. „Muszáj magunkat is szórakoztatni, és muszáj a törzsközönségünkkel való szoros viszonyunkat ápolni” – Barda Beáta, a Trafó ügyvezető igazgatója nemcsak a nézők vagy a marketing kedvéért ápolgatja nap mint nap az intézmény Facebook-oldalát, hanem azért is, hogy a színház dolgozóiban tartsa a lelket.
Sok színház válasza a vírusválságra az archívum megnyitása volt. Barta Luca a MU Színház online csoportjának vezetésével részben a színház elmúlt közel harminc évének szeretne méltó emléket állítani. A csoport létrehozása gyors „tűzoltó” lépés volt. „Egyrészt az emberek se maradjanak kultúra nélkül, másrészt pedig mi is jelen maradhassunk, és tudjunk pozitívan állni a dologhoz.” Mások online streameléssel kísérleteznek. A Magács László kapitánysága alatt működő TRIP kulthajó azonnal lecsapta a magas labdát. Létrehozták a már első hallásra is komoly és ijesztő Első Magyar Karanténszínházat. A hatást tovább növelte az első előadásuk: egymástól tisztes, szociális távolságra három színész olvasta fel Dennis Kelly drámáját, az After the Endet.
„A színház halott” – reagált Schilling Árpád a Facebookon a közvetítésdömpingre a március 27-i színházi világnap alkalmából – hiszen „ez az egyetlen művészet, amely csak akkor működik, ha élő”. És tetemre hívta azokat, akik az online közvetítések és felvételek színháznak titulálásával hozzájárulnak a virtuális hullagyalázáshoz. A néző pedig, mint újdonsült nekrofil, csak lesi, mit is kéne éreznie. Boross Martin is veszélyes műfajnak tartja a streamelést, de ő arra hivatkozik, hogy az igényes online tartalom előállításához a legtöbb társulatnak nem áll rendelkezésére anyagi és technikai erőforrás, ha nem voltak felkészülve az átállásra. Borossék ezért más eszközökhöz folyamodnak. A Maradj otthon, de légy jelen szlogennel az a céljuk, hogy erősítsék közösségi médiás jelenlétüket, de nem akarják sem magukat, sem a nézőiket azzal áltatni, hogy online színházat csinálnak. Meglévő koncepcióikat kontextualizálják újra, inkább részleteket, zenéket közölnek, például blogos formátumban.
„Amikor a bezárásokkal egy időben egyre több hely kezdett el streamelni, arra gondoltam, itt az ideje annak, hogy összegyűjtsük a kínálatot” – Novotny Anna, aki maga is kulturális szegmensben dolgozik, létrehozta a csoportot, mely jelenleg majdnem 105 ezer ember napi művészetfogyasztási rutinjának vezérfonalát tartja a kezében. Az „Élő közvetítések koronavírus idején” Facebook-oldal egy általa és Varga Judit zeneszerző által létrehozott és karbantartott, laissez-faire elven működő csoport, ahová bárki feltölthet bármit, ami online és kultúra, a kikötés csupán annyi, hogy a tartalom ne legyen se vallási, se politikai tartalmú – ez maga az online utópia. „Ezekben az időkben mindenkinek felelőssége, hogy tegyen valamit a közért, ahogy csak tud.” Civilek, színészek ragadnak estéről estére könyvet, gitárt, harmonikát. Novotny Anna szemében még egy komoly tanulsága van a csoportnak, mégpedig az, hogy sok budapestinek most nyílt szeme arra, hogy ami számukra evidencia, az másoknak csak vágyálom. „A kezdetekkor nem is gondoltunk rá, mennyien vannak azok, akikhez akár amiatt, mert vidékiek, vagy a határainkon kívül élnek, nem jut el a pezsgő színházi kultúra, és most rettenetesen hálásak azért, hogy végre ők is részesülhetnek mindebből.” A dömping kicsit ijesztő is, a látványversenyben most a figyelmünkért küzd online és archív, külföldi és hazai. Barda szerint a fogyasztói attitűd is teljesen más a négy fal között, mint a színházak társas közegében. „Kevés olyan elkötelezett ember van, aki leül és ott is marad két órán keresztül. Ilyenkor a néző valószínűleg ki-be sétafikál az ajtón, le-leállítja az előadást.”
Nincs kivel
megbeszélni
Bár az online kezdeményezések szinte mind közösségépítő, magányűző és szórakoztató céllal jöttek létre, tekintetüket természetesen a posztkarantén időkre vetik. Barta Luca is bizakodó. „Amikor a dolgok újra kisimulnak, aki találkozott velünk az online térben, annak talán bevillan egy-egy jó előadás, és ez megnyeri őket a független színházaknak.” Sőt, ezek az ingyenesen elérhető „színházi demók” a műfajokhoz való hozzáállásunkat is módosíthatják. „Sok ember a mai napig fél a kortárstól. Meg sem nézné, pénzt meg pláne nem adna érte. De most, hogy betekintést nyerhetnek ebbe a világba, megváltozhat a gondolkodásmódjuk” – Barda Beáta szerint a színház frontalitása amúgy is egyre kevésbé vonzó az újabb és újabb generációknak. A jelenlegi helyzet pedig alkalmas lehet arra, hogy az eszközök és a médiumok továbbfejlődjenek. „Az is vonzó, hogy a részese lehetsz a közös alkotásnak” – mondja Kónya Klára, akit rendezőként is izgat a digitális eszközök átmeneti térnyerése, hiszen „a kortárs művészet alapja a kortárs világ, nem tehetünk úgy, mintha nem létezne a Facebook. Most azok is rá vannak utalva, akik eddig idegenkedtek tőle.” Az Affér Színházzal legelső előadásukban, a Gyakori kérdésekben is az internetet állították színpadra, most is hasonlóval szeretnének megpróbálkozni a koronavírus következtében született védekezési stratégiák alapján.
A színházak készülnek a szeptemberre. „De vajon lesz-e a nézőknek pénze a jegyekre? És nem viszolyognak-e majd attól, hogy sok idegennel együtt üljenek egy sötét teremben? – teszi fel a fontos kérdéseket Barda Beáta. Elidegenedhetünk-e a régi modellektől? Ez talán még nem jön el ennyi idő alatt. „Nagyon furcsa üres koncerttermek előtt játszott koncerteket látni. Tele vagy érzelmekkel, beszélgetnél róla valakivel, de nincs ott senki – mondja Novotny Anna annak kapcsán, hogy mit érezhetünk, ha csak az online tér marad. „Néha csak magamban tapsolok otthon. Vége a darabnak, teljes az érzelmi felfokozottság, majd csend. Az archív felvételeken legalább van taps meg köhögés.” Novotny szerint azt sem árt elfelejtenünk, hogy ezek a tartalmak, amelyeket most ingyen megtekinthetünk, nem ingyen állítódnak elő, rengeteg munka van mögöttük, így hosszú távon az ingyenesség fenntarthatatlan. „A nézőknek kreatívnak kell lenniük, utána kell nézniük, hogyan tudják ezeket az intézményeket támogatni.” Az online közös tér talán rádöbbent mindenkit, hogy közös feladatunk életben tartani a kultúrát, a lehető legváltozatosabb eszközökkel, hogy amikor a színház végre felébred tetszhalott állapotából, sokkal jobb, aktuálisabb és közösségibb legyen.
