rés a présen: Talán minden eddigi koreográfiádhoz lehetett társítani egy-egy verset. A Tökéletes mosoly című bemutatódhoz mi passzol?
Pataky Klári: A munkáimban szinte mindig jelen van, legalább inspirációs háttérként valamilyen irodalmi, képzőművészeti vagy filmművészeti alkotás. Ezek a műfajok nagyon hasonlóak a befogadás szempontjából, mindegyik esetében inkább ösztönös folyamatról van szó. Ennek a darabnak viszont inkább az lehetne a mottója, hogy „the show must go on”. A próbafolyamat alatt inspirációs anyagként Stefán Kornélia pályakezdő író kifejezetten az általunk megadott témákhoz írt szövegeit használtuk.
rap: Kikkel készíted az előadást?
PK: Az előadók: Bacsó Gabriella, Bot Ádám és Temesvári Zsófia táncművészek. Zsófival ez már a hatodik, Ádámmal pedig a nyolcadik közös munkánk. Gabival most először dolgozunk együtt, bár pár éve beugrott a Kis esti vakság című előadásunk egyik szerepébe. Elég hűséges vagyok, kitartok egy-egy táncos mellett, ha jól működünk együtt. Nagyon nagy előny, ha valaki már otthonosan mozog a mozgásanyagomban, amely nem mindig nevezhető kényelmesnek. Sajnos a jelentősen lecsökkent állami támogatások miatt a mostani bemutatóra csak három előadót tudtam felkérni.
rap: Mi ennek a mozgásanyagnak a lényege?
PK: Nagyon kidolgozott, aprólékos, részletgazdag mozdulatsorokból épül fel, ezért, ha valaki nem tud extra tisztán dolgozni a testével, akkor nem érvényesül a sok kis apró részlet.
rap: Mitől lesz társulat egy társulat?
PK: Nálunk a szó klasszikus értelmében nem beszélhetünk társulatról, alapvetően projektalapon működünk. A jól sikerült közös munkák összefogják a csapatot. Tapasztalatom szerint öt-hat évig tudnak együtt maradni ugyanazok az emberek. Az első bemutatónk 2003 decemberében, majdnem pontosan 20 éve volt, még az első csapattal.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
