Színház - Színházi műtárgy - Örkény István: Macskajáték

  • Csáki Judit
  • 2009.12.10 00:00

Színház

Nézi-nézegeti az ember ezt a perfekt darabot, ezt a színházi műtárgyat, Örkény István Macskajátékának Örkény színházi előadását, melyben annyi minden - majdnem minden - annyi tudatossággal van a saját helyére komponálva, hogy már-már "gépi" beavatkozásra gyanakodnánk, a színház vegykonyhájának komputerizálására.

A Macskajáték már nem tud önmagában állni: hozza magával a saját múltját, mármint az elmúlt előadásokat az elmúlt alakításokkal (ki-ki életkora szerint tudja listázni a Gizákat, az Orbánnékat, a Paulákat, az Egérkéket), de magára tapasztja az író, Örkény István immár klasszikussá sűrűsödött groteszk világlátását is, az összes Egypercessel. Meg még azt is, hogy a hajdani abszurd mai felhangja inkább tragikus, mint komikus, és csöppet sem nosztalgikus okokból. Annyi holmi, akkora pakk ez, hogy valóban csak egy majdnem üres játéktéren fér el - ilyent tervezett Izsák Lili az Örkény Színház mostani előadásához.

Amelyet az Örkény-specialista Mácsai Pál rendezett - másként, mint korábban kétszer is: lehámozta a külsejéről az összes korspecifikus kelléket. Nem, nem "időtlenítette" a művet - nyugodtan lehet lábjegyzetelni az ifjabbaknak a tejcsarnok vagy a társbérlet szót -, hanem bizonyos értelemben önmagába zárta: Gáspár Ildikó dramaturg rendkívül tudatos, koncepciózus és célirányos munkája segítségével bekerekítette.

Gáspár Ildikó - mint a műsorfüzetben közölt mintaszerű írásában kifejti - azért hozta be az eredeti forma, a kisregény bizonyos vonulatait, megoldásait, sőt: az "írói nézőpontot" is, hogy a dramatikus életképsorozat epikus tágasságot nyerjen: ez történik, hiszen elhangzanak nagymonológok és újabb levelek, egyes jelenetek "visszakapják" levélformájukat, és a ma sokkal elfogadhatóbb statikus színpadi szerkezet levedli konkrétságát. Nyugodtan végigülheti Giza Orbánné túlmozgásos tevés-vevését: Garmisch-Partenkirchen és a Csatárka utca megfér egy térben.

A két testvér sorsának és életkörülményeinek kontrasztja halványabb; ma ugyanis nem az a kérdés, hogy jobb-e és mennyivel "Nyugaton" élni, vagy hogy mennyire kisszerűek és reménytelenek az itthoni viszonyok. Erős viszont az élethossziglani szerelmi történet tragikus fordulata - ez áll a darab centrumában -, valamint a csalódás a barátságban.

És erős az, amiért Örkény - Székely Gábor ösztönzésére - színművé írta a kisregényt: a színészi játék. Mácsai Pál amúgy mindenben pasztellizáló rendezése ebben a vonatkozásban nagyon is markáns (avagy épp azért pasztell az úgynevezett "rendezői ötletekben", hogy teret biztosítson a színészi alakításoknak), és igazi nagy színésznőket sikerült fölléptetnie az emblematikus figurákban.

Molnár Piroska Gizája szinte végig a székében ül (nem tolókocsiban, ami önmagában is finoman jelzi a konkrétumoktól való szabadulást, de aztán a színésznő ki is megy a színpadról, ami végképp transzparenssé teszi a rendezés alaptónusát is: nem realista színházban gondolkodunk). Súlyosan és intenzíven figyel; nem mimikával kommentál, hanem némán is "beszél". Ha megmoccan, ha a fejét mozdítja, máris mond valamit - a mondások, az igazi mondások pedig ugyancsak hordják a súlyos mozdulatlanságot.

A csábító Paula fölvetett fejet visel - és persze kiskosztümöt, kacéran rövid szoknyával pompás lábához -, Csomós Marinak kevés szöveggel lehet sokat mondania, de hát úgy tud bevonulni, megfordulni, fejét kissé félrebillentve álságosan és lehengerlően "csalni", mintha pusztán a természet rendje szerint folynának a dolgok. Nem a "nem történt semmi", hanem az "ennek így kell lennie" női magabiztossága mozgatja Csomós Mari Pauláját.

Egérkét még a darabon belül is önmagába zárja Kerekes Éva; én úgy találtam, hogy kissé erősebben van leválasztva Orbánnéról, mint szeretném, kicsit jobban kidomborodik a színésznő amúgy tényleg rendkívüli alakteremtő tehetsége, már-már szembemenve Egérke belesimulós karakterével. Nagymonológja méltán kap nyíltszíni tapsot - Egérke nem szereti az ilyesmit, a színésznőnek jár.

Mindazonáltal ez sem véletlen: a szerep mellett a színész fölléptetése. Pogány Judit Orbánnéja virtuóz színészi játék eredménye, megmutatkozik benne egy sors, amelyben összefeszül a pici és a nagy. Pogány remek színészete teljes pompájában fölfénylik - de az alakból, a kisregényben testet öltött Orbánnéból valami drabális, valami "tankszerű képződmény" mégiscsak hiányzik, mert Pogány Judit bizony törékeny típusú színésznő, akinek vannak ugyan eszközei, számosan méghozzá, a vehemens túlélő megformálására, de ezek más eszközök, sertepertélősek, tevős-vevősök, nem nyomulósak, nem lendületes-taposósak.

A "férfitárgyat", Csermlényi Viktort, ezt a megelevenedő képet Végvári Tamás játssza. A finom színész, aki egy gátlástalan hedonista, egy nagydarab gyávaság, egy még nagyobb darab önáltatás, és egy legnagyobb darab lustaság bőrébe igyekszik belebújni. Amennyiben ellene mond a szereposztási klisének, annyiban Végvári Tamás játéka igazán pompás - de olykor megpróbál megfelelni neki, valósággal fölfuvalkodik; hiába, közönséges csak nem lesz belőle.

Élvezettel nézzük a színészi játékot - a többiekét is -, és közben alig vesszük észre, hogy a gondosan komponált tökély száműzte a feszültséget.

Örkény Színház, október 9.

Neked ajánljuk

Vértelenül

A „skót darab” – így emlegetik színházi körökben Shakespeare legrövidebb és egyik legvéresebb drámáját. Átkok, balszerencse, titokzatos balesetek kötődnek mind színpadi, mind filmes adaptációihoz, és változatos rítusok, amelyekkel távol lehet tartani a balsorsot.

Angyalbőrben

A leegyszerűsítésre mindenkor hajlamos kívülálló számára úgy tetszik, az operaénekesi működés két legnagyobb kihívása: magas hangokat kiénekelni és prózában megszólalni. Merthogy mindkét esetben gyakorta észlelhető a fokozott mértékű feszültség fönt a színpadon, és a megbocsátásra rögtön kész együtt­érzés odalent a nézőtéren.

Megnyíló életek

  • Rádai Andrea

Az előadás legnagyobb részében a holokauszt-túlélő 97 éves Katona Éva, Göndör László nagymamája testetlen hangként jelenik meg, mintha ott lebegne a lelke felettünk. Ezt az érzést érdekes módon elsősorban nem a mulandóság melankóliája táplálja, hanem az előttünk megnyíló életek gazdagsága miatt érzett öröm.

Kinek a kultúrája?

Öt és fél év működés után megszűnik a Dunszt.sk szlovákiai magyar kulturális portál. A főszerkesztő kifáradásról és strukturális nehézségekről beszél, de politikai és társadalmi kérdések is felsejlenek a háttérben.

Ők így csinálják

  • A szerk.

PTSD – csúnya betegség, az van nekik, szegény Fidesznek, poszttraumás stressz szindrómájuk, immár vagy negyedszázada.

Magyarország farhátra megy

  • A szerk.

A Farhát-kormány legújabb népélet-javító intézkedését rögzítő 06/2022. (01.14.) sz. korm. rend. szövege, s ez mindenképpen a dicsőségére válik, precízen kitér arra, hogy az a kereskedő, aki a rendelet valamely utasítását megszegi, milyen szankciókkal sújtható.

Kiáll-e?

  • A szerk.

Az előválasztás utáni kínos bénultságot levetkőzve mintha a feltámadás jeleit mutatná az ellenzék kampánya.

„Nagyon nagy vita”

Orbán Viktor január 14-i, idei első rádióinterjújának utolsó témája a „gyermekvédelmi népszavazás” volt. Az interjúban a pedofília először kontrasztként jelent meg: „van az a jelenség, hogy a gyerekeink ki vannak téve szexuális ragadozóknak” – mondta a miniszterelnök. Majd pedig a szexuális kisebbségekkel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy „most egy másik jelenségről beszélünk, aztán hogy ez elvezet-e a pedofíliához vagy nem, erről van egy nagyon nagy vita, de ezt én most nem tartom fontosnak”.

A szelíd forradalom

A múlt év végére az Alaptörvény lecserélése az egyesült ellenzék egyik legfontosabb, de mindenképpen a legjelképesebb választási ígéretévé lépett elő. A kezdeti kérdést – lehetséges-e egyáltalán egyszerű többséggel alkotmányozni? – felváltotta az annak mikéntjéről folyó nyilvános eszmecsere.