rés a présen: Sok mindent csinálsz a színészeten kívül is. Mennyire volt tudatos a pályád?
Fátyol Kamilla: Semennyire. Egy ideje viszont vannak tudatos döntéseim, mert rájöttem, a cél az lenne, hogy olyasmit csináljak, amit örömmel tudok, ilyen az aranyművesség vagy a szervezés, s hogy olyan előadásokban vegyek részt, melyek fontos témában vetnek fel kérdéseket, mint például a Sokadik pillangó című új előadásunk a Kuglerben.
rap: A Kugler Art Szalon művészeti vezetője is vagy 2016 óta, de eddig nem játszottál ott. Most miért?
FK: Kivételes helyzet, tényleg elzárkóztam ettől mindig. Bereczki Csilla rendező háromszor kért fel erre a munkára, s végül igent mondtam. Vele dolgoztunk már együtt, a nővéremmel, Herminával kettőnket rendezett a Nővérek című előadásban, amit a THEALTER-en mutattunk be. A CAFe Budapesttel együttműködve, négy másik produkcióval együtt jött létre a Sokadik pillangó a TÁP Színház produkciójában. Arról szól, hogyan alakult a nők helyzete a múlt század elejétől napjainkig a művészetben és a társadalomban. A The Susan Smith Blackburn Prize című, drámaírónőkkel készült interjúkötetből vannak benne részletek Selmeczi Bea, az előadás dramaturgjának fordításában, de számos más szövegből is válogattunk. Renner Erika vallomása, Makai Viktória nyílt levele, Cindy Sherman, Meryl Streep, Tóth Krisztina írásai és hasonlók.
rap: Kik játsszák rajtad kívül?
FK: Háda Fruzsina, Andai Kati és Keresztény Tamás, aki a zenei szövetet is szerkesztette. A Kugler egy olyan hely, ahol az ember azt érzi, mintha a múltban ragadt volna. Az előadás nem foglal állást, nem ítél el senkit, csak kérdéseket tesz fel, hogy kialakítson egy párbeszédet, amire nagy szükség van.
rap: Miért ragaszkodsz a művészeti vezetői munkához itt?
FK: A Kuglert és a tulajdonosát, vezetőjét, Kőszegi Editet gyerekkorom óta ismerem. Galéria és filmes műhely volt a Sütő utcába költözésig, a legkevésbé gondoltunk arra, hogy színházi tér lesz. Amikor elkezdtem itt dolgozni, akkor még aukciókat meg filmvetítéseket is szerveztünk. Ma meg már saját repertoárja van, ami az én munkám eredménye is. Itt teljes szabadság van, és bárki megtalálja a helyét, aki ezt szereti.
rap: Hogyan alakítjátok ki ebben az évadban a műsort?
FK: Nagyon nehezen. Vannak állandó csapatok, mint például a Hajdu Szabolcsék-féle Látókép, a Trojka, az FAQ, a KV meg a Láthatáron Csoport, ezenkívül vannak saját produkcióink, és egy hónapban egyszer filmvetítést is tartunk. A kiállítás a leginkább állandó, mert gyűjtemény is van, mivel magánlakás. Átszervezzük néha, hogy díszletként funkcionáljon egy-egy előadáshoz. Bujtás Móninak van egy olyan képe, amelyet több előadás is használ. A márciust női hónapnak neveztük ki. Kiemelünk hét olyan előadást, amely nőkről szól, vagy nők adják elő. Sztarenki Dóra játssza az Égnek a begóniákat, Györgyi Anna a G-monodrámát, Fullajtár Andrea a Villanófényt, Szamosi Zsófia a Pali című darabot, mi az említett csapattal a Sokadik pillangót, és van még egy darab, amely szintén a Kuglerben készült, és Olasz Ági adja elő: az Egy pesti lány.
rap: Miért fontosak a női drámák?
FK: A Sokadik pillangóban is beszél az egyik drámaírónő arról, hogy a drámairodalom a férfiaké: férfiak írnak férfitörténeteket férfiaknak. És most itt van egy csomó nő is, akik elmesélik a saját történetüket.
rap: Miben láthatunk téged játszani még?
FK: A Nemzeti Színházban 2015 óta megy a Szentivánéji álom David Doiashvili rendezésében. Ott játszom Hermiát havi egyszer. A múlt évadban a kassai Thália Színházban játszottam az Életművésznőkben, amelyet Hidvégi Nóra rendezett. Utoljára tavaly májusban volt előadás, de azóta nem hívtak fel, hogy levették a műsorról, szóval talán nem.
