Toronyiránt - George A. Romero: Holtak földje (film)

  • - dercsényi -
  • 2005. augusztus 11.

Színház

Mi a zombi? Pontosabban: mi a zombi ma? Nem szimpla élőhalott, hanem az amerikai psziché elfojtásainak megtestesülése.

Mi a zombi? Pontosabban: mi a zombi ma? Nem szimpla élőhalott, hanem az amerikai psziché elfojtásainak megtestesülése.

Filmünkben az egész világot rettegésben tartják, éjjelente ott kóvályognak mindenütt, s a maroknyi emberfaj csupán jól szervezett védelmi rendszerének köszönhetően tartja még magát. De mit is akarnak ezek a lények a mindennapi emberhúson túl? Hát azt, amit minden emberi lény is: bejutni a gazdagoknak és kiváltságosoknak fenntartott, a boldog fogyasztói békeidőket reprodukáló toronyházba. Ezt a felhőkarcolót a vidék-ország mindenható ura, a politikus Kaufmann (szinte már Goldstein) építtette, irányítja. Dennis Hopper alakításában ő a kapzsi kapitalista és a gonosz Sith egy személyben. A mandátumára méltatlanná lett közszolga, a hatalmával visszaélő politikus: itt bizony maga George W. Bush kap egy szellős taslit. Szellőset, hisz a fő problémát mégis azok a fránya idegenek okozzák, akik nemhogy embernek nem nevezhetők, de még állatnak sem, mivel nincs lelkük, így nem bűn a kivégzésük. Ugyanakkor mégiscsak emberformájuk van a szerencsétleneknek, tehát valami bibi van a gyilkolászásukban.

Mint mondtam, e lények ugyanúgy a civilizált világ utolsó tornyába szeretnének eljutni, mint mindenki. Ez, bár betörnek a tiltott területre, természetesen nem sikerülhet nekik. A zárójelenetben megszégyenülten elkullogó főkolompos zombi (akinek révén a tudatlan zombitömegek megtanulnak fegyvert használni, és magát a toronyba vágyást is ő kezdi) visszanéz, mire Riley, a főhős jóindulatúan leereszti ballisztikus rakétáit, és odaszól a többieknek valami olyasmit: nekik is kell egy hely valahol. Mármint a városon kívüli, lerongyolódott szeméttelepen. Értjük, értjük, akkor is értenénk, ha nem látnánk egy fél villanásra egy autós jelenetben egy romos épületből kiálló kettétört repülőgépet vagy egy véletlenszerűen képződött öngyilkos merénylőt. S bár a hatalom illegitim, az igazi demokrácia, a nép védelme megkívánja, hogy lőjünk a betolakodókra. "Azok ott emberekÉ" - pendít meg egy lelkiismereti húrt az egyik felszabadító. - Nem. Azok már nem azok" - ad feloldozást Riley. És kezdetét veszi a rendrakás.

Ám felelősségük van a bentieknek, Kaufmannéknak is: a felhőkarcolás bűnös cselekedet, a túlzott jómód jogosan hergeli szerencsétlen zombijainkat. A torony tehát egyszerre áldozat és bűnös, a jólét és hivalkodás szimbóluma.

Amerika még mindig a poszttraumatikus sokkját próbálja kezelni, jellemző módon hihetetlenül ostoba és leegyszerűsített kulturális-mitologikus válaszaival, melyeket aztán a bűntudat tesz teljesen inkonzisztenssé és inkoherenssé. Nem túl szívderítő a kép, főleg, ha tudjuk, hogy a zombik tulajdonképpen mi (is) vagyunk.

A UIP-Duna Film bemutatója

Figyelmébe ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után.