Aki látott már vagabund hollócsapatot riadtan taicsizni egy cellában, az el tudja képzelni, micsoda feszültségek dolgoznak a mélyben, milyen időket él az absztrakt tánc. KGP stílusának mindig része volt a néptáncos önkarikírozás, ami a jubileum kapcsán hamarosan felújításra kerülő 2006-os Bankettben még felszabadult nevetésre késztetett. A központosított hagyományőrzési kényszerben szétesett egyenjellemeket alakító figurák most azonban a néző arcára fagyasztják a vigyort. Az egykori komédiások idióta clownok lettek, és eltáncolják a sötét jövőt. Kényszeredett csűrdöngölővel indítanak, ahol a Honvédból frissen "szakajtott" Tókos Attila, a bizarr KGP-alteregó máris megcsillogtathatja színészi képességeit. A töredezett össztánc aztán gépies rángókórusba vagy épp vicsorgó vámpírsalsába megy át, amin lehet nevetni is. Wondawulf zenei laboratóriumában ördögien keveredik a népzene, az induló, a kortárs köny-nyűzene és a nagyvárost jellemző környezeti zaj. A bőrdzsekis, kapucnis csapat acsarkodó falkává küzdi fel magát a kissé túlnyújtott táncszekvenciák során. Ezzel együtt elragadó, sötét tónusú, expresszív darab kerekedik, amely a hatalommal szembeni tömeges magányról és az idő abszurditásáról mesél.
MU Színház, október 11.
