Vidnyánszkyék szerint a két sérült színészük fals információkkal eteti a nyilvánosságot

  • narancs.hu
  • 2024. július 10.

Színház

A Nemzeti Színház közleményben jelezte, traumatizálta őket, hogy a két színészük nekik ment.

Azután, hogy Szász Júlia mellett a Rómeó és Júlia előadáson lezuhanó másik színész, a balesetben maradandó károsodást szenvedő Horváth Lajos Ottó is felmondott a Nemzeti Színháznál, a Vidányánszky Attila vezette intézmény kis túlzással elárasztotta közleményekkel a Facebookot: az elsőben az egykori színészeik kártérítéssel kapcsolatos kijelentéseit cáfolták, másodszorra pedig afelett sajnálkoznak, hogy „nyilatkozatháború alakult ki”.

„Az elmúlt hónapok történései megrázták a Nemzeti Színház társulatát. Nem pusztán a baleset ténye jelentett traumát, hanem a balesetet szenvedett volt kollégák részéről tapasztalt elhatárolódás a színház vezetésétől és közösségétől, illetve a kommunikációra való hajlandóság teljes hiánya” 

– írja posztjában a Nemzeti Színház vezetése, és azzal vádolják a hónapok óta munkaképtelen színészeket, hogy „fals és a legtöbb esetben nem helytálló információkkal” etetik a nyilvánosságot.

A színházvezetés szerint ők hónapokig el akarták kerülni a nyilvános kommunikációt, és most is csak kénytelenek reagálni, ami főleg azért érdekes, mert korábban Horváth azt mondta, hogy igazából ő került kényszerhelyzetbe, mert a kártérítésről „a titoktartási megállapodásunk ellenére, idő előtt, olyan információk kerültek nyilvánosságra, amelyeket cáfolnom kell. [...] Nem először és nem egyszer teljesen fals és valótlan adatok jelentek meg a Nemzeti Színház igazgatójának részéről”.

A novemberi baleset után Vidnyánszky közelmúltban azt nyilatkozata, hogy a súlyos balesetet szenvedő színészek fejenként több mint ötmillió forint kártérítést kaptak – ezt Szász tételesen cáfolta, hozzátéve, hogy a kártérítésről még folyamatban van a megegyezés. Vidnyánszky reakciója erre az volt, hogy Szász azért mert nekik, mert a színházat „ugyanazok az erők akarják elpusztítani”, akik a hatvanas években felrobbantották.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Tiborcz Istvánhoz köthető üzleti kör szerzett meg egy elárverezett belvárosi állami palotát

A korábban állami intézményeknek helyet adó V. kerületi paloták nagyléptékű kiárusításának részeként talált gazdára a Szabadság térhez közeli patinás épület: ki­kiáltási áron, 6,5 milliárdért kerülhet egy Tiborcz Istvánhoz köthető üzleti körhöz. Előzőleg a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő egy kazah befektetőnek adott el egy értékes lipótvárosi palotát 5,6 milliárd forintos kikiáltási áron.

Nem elég német

Szigorúan véve nem életrajzi film ez az alkotás, minden fontosabb sorsfordulat benne van ugyan, de a rendező ambíciója nagyobb: újraértelmezné a Kafkáról kialakult, őt egyfajta komor vátesznek kijáró áhítattal megalkotott képet – az életművet nem átértékelve, hanem átélhető kontextusba helyezve.

Kinyíltak a hóvirágok

A gyerekek a fal felé fordították a lakásban azokat a fényképeket, amelyeken felnőttként láthatók. Vannak emlékeik abból az életükből, naggyá lett bútoraik, tárgyaik is folyton gondot okoznak nekik. Látták magukat a tükörben, megvan az élmény, ahogy elérhetetlenné válik a felső polc, de nehezükre esik az emlékezés.

Hunn, új legenda?

A tárlat fő kérdése nem az, hogy milyenek voltak ténylegesen a hunok. Inkább az 1500 éve folyamatosan létező, izgalmas, zavarba ejtő és örökké változó Attila-legenda kusza szövevénye bontakozik ki előttünk.

Irigységmonológ

A zenés darab egy, a „semmi közepén” lévő buszmegállóban születő belső monológ. Akár a Forrest Gumpban, csak itt az elfogadás békéje helyén az elégedetlenség indulata áll. Hősünk, úgy tűnik, egyszer már járt ennél a kissé misztikus elágazásnál. Életé­nek első fele az egyik irányba elindulva nem vezetett sehová, és most, amikor ismét itt ül a megállóban, már nem biztos, hogy indul járat az ellenkező vonalon.