Idén karácsonykor senki se legyen magányos!

  • narancs.hu
  • 2021. december 18.

Támogatott tartalom

Juhász Péter Tibor Vodafone-márkaigazgató.

A mostani kampányban a Vodafone a magányos emberekre irányítja a figyelmet. Hogyan jött az ötlet?

Juhász Péter Tibor: A karácsonyi kampányon általában nyáron, a legnagyobb kánikula idején szoktunk elkezdeni dolgozni. Ilyenkor összejövünk a projekten dolgozó kollégákkal, ügynökségekkel, marketingkutatók, termékmenedzserek. Van, hogy szerzünk valahonnan bejglit és csillagszórót. Arról beszélgettünk, hogy mit adhatnánk az embereknek, ami egy szép és érzelmes reklámfilmen túl valódi segítséget nyújt. Mi az a téma, amit a téli időszakban egy távközlési vállalat hitelesen felvállalhat?

Ott voltunk személyesen, nem videókonferencián keresztül beszélgettünk. Örültünk, hogy a távmunkában töltött hónapok után végre láthatjuk egymást. Az jutott eszünkbe, hogy vajon milyen lesz a helyzet az év vége felé, vajon tudunk-e majd közösen ünnepelni. Innentől aztán gyorsan jött az ötlet, hogy idén karácsonykor tegyünk azokért, akiknek a koronavírustól függetlenül ritkán van közösségi élményben része. Fel is írtuk magunknak egy nagy táblára, hogy idén karácsonykor senki se legyen magányos.

Mit tehet egy nagyvállalat a magány ellen? Reális lehet-e ez a cél?

JPT: Ez persze tűnhet naiv vállalásnak, de tényleg ezzel az ambícióval indultunk. Ezért a kampány három szintből áll. Egyrészről a reklámfilmünkkel felhívjuk a figyelmet arra, hogy Magyarországon több mint egymillió ember él magányosan, idősek és fiatalok egyaránt. Másrészt a hangzatos ötleten túl hamar cselekedtünk, és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat összes otthonába Samsung táblagépeket és mobiltelefonokat vittünk, természetesen korlátlan internettel és beszélgetéssel. Végül pedig, aki szeretne és érzi magában az erőt, hogy ő maga is segítsen, a vodafone.hu/magany oldalon megtalálja a Máltai Szeretetszolgálat kollégáinak az útmutatóját arról, hogy hogyan kezdje el, hogyan szólítson meg valakit, mit mondjon, mit tegyen és mit ne.

 
Fotó: Kovács Bence / Magyar Máltai Szeretetszolgálat

Mi áll ebben az útmutatóban? Volt, ami önt is személyesen megérintette?

JPT: Nem kell sem csodát tenni, sem csodát várni. Az ember önmagát adja, az idejét, a figyelmét. A legkisebbnek tűnő dolgok jelenthetik a legnagyobb örömöt.

Ne ígérjünk többet annál, mint amit hosszú távon is adni tudunk. Ha hetente egyszer 10 percet beszélgetünk valakivel, akkor legyen ez, és ezzel már sokat tettünk. Nem kell feltétlenül meghívni a másikat vacsorára vagy moziba, nem kell, sőt nem szabad azt sugallnunk, hogy barátok vagyunk. Egyszerűen csak embertársak.

Miért a Magyar Máltai Szeretetszolgálatot választották partnerül?

JPT: Azért választottuk az együttműködéshez a „Máltát”, mert széles intézményi hálózatuk van, az idősellátásban pedig profi szakmai tapasztalattal rendelkeznek. Az ápolóik digitális oktatókká képezték magukat.

 
Fotó: Kovács Bence / Magyar Máltai Szeretetszolgálat

Hogy látják, valóban kevesebb ember lesz idén karácsonykor magányos?

JPT: Tudom, hogy a digitális beszélgetés nem helyettesíti a személyes találkozást, de mégis segít, amikor távol vagyunk egymástól.

Óriási élmény, amikor az ember az idősotthon 91 éves lakójának az arcát nézi, amint először látja meg a fiát egy videóhívásban a látogatási tilalom alatt. Vagy amikor a Facebookon azt olvassuk, hogy valaki a reklámfilmünk hatására felhívta egy idős rokonát, akivel évek óta nem beszélt. Mások minimozgalmat szerveznek, hogy a közelükben élő idősekre minden nap legyen valakinek 10 perce.

A nagy gépezet látszata mögött nálunk ugyanolyan emberek dolgoznak, mint bárhol másutt, akik attól érzik jól magukat, ha az emberek életét sikerül egy kicsit kényelmesebbé, boldogabbá tenni.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.