Pár évtizeddel Hoffmannunk után Lev Nyikolajevics Tolsztoj gróf is megalkotta a zenegyűlölő alakját. Bár Pozdnisev, kisregényének elbeszélője más alapokon háborog, mint a német hős; ő legkivált a zene erotikus hatalmát kárhoztatja.
Mikor felkerestem a helybéli lágyszívű kritikust, vállalati papírvágó késével épp hozzákezdett csinos vöröshagymája (vagy hangyája?) gondos felszeleteléséhez. Föl se nézett, úgy mondta:
Már az alapfokú főzőtanfolyamokon is említik, hogy ügyeljünk a helyes névválasztásra. Ha például egy dalszínház környékén kívánunk éttermet üzemeltetni, nem ajánlott délibábos Hortobággyal, hósipkás Alpesekkel vagy épp horgásztanyával kísérletezni.
Talán sikkes lenne a tavaszt salátával köszönteni. De szezon ide, szezon oda, miért ne ehetnénk nyáron húslevest velőscsonttal, télen pedig citromfagyit, ha kedvünk épp úgy tartja?
A nagykávéházról Nagy Lajos jut eszünkbe, róla meg, hogy három tenger mosta... Ne ijedjenek meg, Ágnes asszonyig nem jutunk el, kinek hiányzik a homlokára még egy asszociációs ránc?
Három héttel ezelőtti bejelentésünk a nagy königsbergi utolsó szavairól ("Es ist gut") élénk visszhangot keltett bizonyos olvasói körökben; a Zenegyűlölő két e-mailt is kapott arra vonatkozóan, hogyan is kellene fordítani a fenti végszavakat.