csontzene - Tavaszi oroszok

  • .
  • 2007. március 29.

Trafik

Pár évtizeddel Hoffmannunk után Lev Nyikolajevics Tolsztoj gróf is megalkotta a zenegyűlölő alakját. Bár Pozdnisev, kisregényének elbeszélője más alapokon háborog, mint a német hős; ő legkivált a zene erotikus hatalmát kárhoztatja.

Pár évtizeddel Hoffmannunk után Lev Nyikolajevics Tolsztoj gróf is megalkotta a zenegyűlölő alakját. Bár Pozdnisev, kisregényének elbeszélője más alapokon háborog, mint a német hős; ő legkivált a zene erotikus hatalmát kárhoztatja. De hiszen tudjuk, melyik pályatársáról beszél a legújabb Zenegyűlölő, a Kreutzer szonáta főhőséről van szó; Pozdnisev egy rémületes éjszakai vonatúton előadja, hogyan ölte meg feleségét, aki egy "erős farú" fiatalemberrel szonátázott éjnek évadján. Hogy ehhez mit szóltak a szomszédok (lásd Kant véleményét előző számunkban), arról a köztudottan vadállatian toleráns orosz világban nem esik szó, ám a férj szerfölött bírálja az interpretációt, minek summájaként egy tőrrel ledöfi az asszonyt, míg a hegedülő csábító a zongora lábai közt kúszva menekül. A rajtakapott páros Beethoven A-dúr, "Kreutzer" melléknevű szonátáját adja elő, és a megcsalt (?) családapa meglepően leleményesen elemez: "Általában szörnyű dolog a muzsika. Mi is ez? Nem értem. Mi a zene? Mit csinál? Miért csinálja, amit csinál? Azt mondják, a zene lelket emelően hat - szamárság, nem igaz. Hat, hat, rettentően hat, de egyáltalán nem a lelket emelően, hanem a lelket fölzaklatóan. A zene arra ösztönöz, hogy elfeledkezzem magamról, a valódi állapotomról, valami más állapotba visz át, nem a magaméba. A zene hatása alatt azt érzem, amit voltaképpen nem érzek, megértem, amit nem értek, meg bírom tenni, amit nem bírok." Kijelenti: a zene Kínában államügy, és ez így van jól, mivel egy ilyen szonátát voltaképpen be kellene tiltani, nem szabadna előadni egy frivol szalonban, fagylaltozó és dekoltált hölgyek előtt. Eddig Pozdnisev. Hát honfitársa, Maxim Vengerov megszívelte intését, mert koncertjét (30-án, MűPa, 19.30) egy hatalmas hangversenyteremben rendezi, és Beethoventől egy másik szonátát, a c-mollt adja elő (igaz, ez sem marad el ominózus társa mögött felkavarásban).

Egyszóval tőr ide, tőr oda, folyik tovább a Tavaszi Fesztivál, és ha így megy tovább, akkor ebben az évadban, mint egykor a béketáborban, az orosz szólisták (Szokolov, Repin) megint mindent visznek, pláne, ha megemlítjük Dmitrij Baskirovot is, aki már fellépett, továbbá Mihail Pletnyovot, aki ezúttal dirigál, ám zongoristája, Gyenyisz Macujev szintén zenész a hírek szerint (MűPa, 29-én, 19.30). Ellenben a Tavaszi Fesztivált egy tőrőlmetszett muszkaellenes magyar, Kodály zárja, egy - rég nem emlegetett barátunk, Péterfy szerint - "hiperbolikus" magyar figurával, Háry Jánossal, akit Fischer Ádám dirigál újabb és újabb nagyzolásokra (MűPa, április 1., 19.30). Erre már ideje lesz inni - de nem vodkát! -, hisz Háry is a kocsmaasztalnál süti el a legízesebben kamuzásait. Mert ahogy Marci bácsi énekli a gyöngyösbokrétás Paulini Béla örökbecsű sorait: "Semmit sem ér olyan hordó, amely ü-reh-he-reh-he-res". De elég ebből, mert kö-hö-ze-he-le-he-heg a fi-hizehetö-höhöhö-pini-cér!

Figyelmébe ajánljuk