Három héttel ezelőtti bejelentésünk a nagy königsbergi utolsó szavairól ("Es ist gut") élénk visszhangot keltett bizonyos olvasói körökben; a Zenegyűlölő két e-mailt is kapott arra vonatkozóan, hogyan is kellene fordítani a fenti végszavakat. Mert, mint érvelnek, a szó szerinti magyarítás ("Ez jó") valahogy tökéletlennek tűnik. Nos, nem sajnálva időt és fáradságot, utánanéztünk a dolognak, áttanulmányozva Ehrgott Christoph Andreas Wasianski, Kant utolsó éveinek hű famulusa szerfölött hiteles beszámolóját. Eszerint 1804. február 11-ének éjszakáján az agg észmester egy kanálka borból, vízből és cukorból álló keveréket kapott, melynek lenyelése után kijelentette: "Es ist gut." Nem kell a szituacionizmus hívének lenni, hogy ezzel a fordítás problémáját megoldottnak érezzük.
De nem érezzük megoldottnak a miénket, és különösen a Zenegyűlölőét, mivel a héten beinduló Tavaszi Fesztivál annyi jeles programot ígér, hogy azokon a részvétel egyenesen lehetetlennek tetszik. Mit válaszszunk? Legyen Riccardo Muti a Philharmonia Zenekarral (MűPa, 21-én, 19.30), Csajkovszkij/Mozart műsorral? Vagy Christoph von Dohnányi az orosz csodahegedűssel, Vadim Repinnel nehezítve (ugyancsak MűPa, 20-án, 19.30) Ligeti, Mendelssohn és Mahler műveivel? Vagy Fischer Iván csapata Richard Strauss-esttel, világhírű énekesekkel (17-, 18- és 20-án, Zeneakadémia, mindig 19.45-kor)? Vagy Kocsis Zoltáné Kodály-műsorral (MűPa, 16-án, 19.30)? Vagy? Vagy-vagy? A legjobb talán otthon maradni (képünkön a filozófus házának alaprajza), és ezt most egy Kant-szöveggel is megtámogatjuk. Ezt írja: "Ha az ember emberek között van, az irigység, hatalomvágy, bírvágy s az ezekhez kapcsolódó ellenséges hajlamok hamar lerohanják önmagában elégedett természetét, s még csak erre sincs szükség, hogy mindemez embereket a rosszba már nyakig süppedt, bűnre csábító példákként gondoljuk el; mindössze az, hogy jelen vannak, hogy körülvesznek és hogy emberek - ez már elégséges ahhoz, hogy kölcsönösen megrontsák egymás morális adottságát s gonosszá tegyék egymást." Eszerint egy koncertnél - amelyen kétségtelenül emberekkel fogunk találkozni - nincs kedvezőbb terep egyébként persze tökéletesen szeplőtlen moralitásunk elvesztésére. Nem üdvösebb tehát otthon fetrengeni egy (két) vörös palack, némely lemez és jobb nő (teszem azt, Anna Karenina, Emma Bovary, Sophie Western, Antigoné) társaságában? Így még attól sem kell tartanunk, hogy egy ismeretlen férfi (kinek kontúrtalan arcvonásaiban az örök fizetőpincért véljük felfedezni) hajol fölénk, ha már mindeme élvek magunkba emésztése után magányos nyoszolyánkon igyekszünk meglelni aznap éjszakai, önmagában elégedett természetünket. Úgy legyen.
