csontzene - Megint Kant!

  • .
  • 2007. március 15.

Trafik

Három héttel ezelőtti bejelentésünk a nagy königsbergi utolsó szavairól ("Es ist gut") élénk visszhangot keltett bizonyos olvasói körökben; a Zenegyűlölő két e-mailt is kapott arra vonatkozóan, hogyan is kellene fordítani a fenti végszavakat.

Három héttel ezelőtti bejelentésünk a nagy königsbergi utolsó szavairól ("Es ist gut") élénk visszhangot keltett bizonyos olvasói körökben; a Zenegyűlölő két e-mailt is kapott arra vonatkozóan, hogyan is kellene fordítani a fenti végszavakat. Mert, mint érvelnek, a szó szerinti magyarítás ("Ez jó") valahogy tökéletlennek tűnik. Nos, nem sajnálva időt és fáradságot, utánanéztünk a dolognak, áttanulmányozva Ehrgott Christoph Andreas Wasianski, Kant utolsó éveinek hű famulusa szerfölött hiteles beszámolóját. Eszerint 1804. február 11-ének éjszakáján az agg észmester egy kanálka borból, vízből és cukorból álló keveréket kapott, melynek lenyelése után kijelentette: "Es ist gut." Nem kell a szituacionizmus hívének lenni, hogy ezzel a fordítás problémáját megoldottnak érezzük.

De nem érezzük megoldottnak a miénket, és különösen a Zenegyűlölőét, mivel a héten beinduló Tavaszi Fesztivál annyi jeles programot ígér, hogy azokon a részvétel egyenesen lehetetlennek tetszik. Mit válaszszunk? Legyen Riccardo Muti a Philharmonia Zenekarral (MűPa, 21-én, 19.30), Csajkovszkij/Mozart műsorral? Vagy Christoph von Dohnányi az orosz csodahegedűssel, Vadim Repinnel nehezítve (ugyancsak MűPa, 20-án, 19.30) Ligeti, Mendelssohn és Mahler műveivel? Vagy Fischer Iván csapata Richard Strauss-esttel, világhírű énekesekkel (17-, 18- és 20-án, Zeneakadémia, mindig 19.45-kor)? Vagy Kocsis Zoltáné Kodály-műsorral (MűPa, 16-án, 19.30)? Vagy? Vagy-vagy? A legjobb talán otthon maradni (képünkön a filozófus házának alaprajza), és ezt most egy Kant-szöveggel is megtámogatjuk. Ezt írja: "Ha az ember emberek között van, az irigység, hatalomvágy, bírvágy s az ezekhez kapcsolódó ellenséges hajlamok hamar lerohanják önmagában elégedett természetét, s még csak erre sincs szükség, hogy mindemez embereket a rosszba már nyakig süppedt, bűnre csábító példákként gondoljuk el; mindössze az, hogy jelen vannak, hogy körülvesznek és hogy emberek - ez már elégséges ahhoz, hogy kölcsönösen megrontsák egymás morális adottságát s gonosszá tegyék egymást." Eszerint egy koncertnél - amelyen kétségtelenül emberekkel fogunk találkozni - nincs kedvezőbb terep egyébként persze tökéletesen szeplőtlen moralitásunk elvesztésére. Nem üdvösebb tehát otthon fetrengeni egy (két) vörös palack, némely lemez és jobb nő (teszem azt, Anna Karenina, Emma Bovary, Sophie Western, Antigoné) társaságában? Így még attól sem kell tartanunk, hogy egy ismeretlen férfi (kinek kontúrtalan arcvonásaiban az örök fizetőpincért véljük felfedezni) hajol fölénk, ha már mindeme élvek magunkba emésztése után magányos nyoszolyánkon igyekszünk meglelni aznap éjszakai, önmagában elégedett természetünket. Úgy legyen.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.