csontzene - Megint Kant!

  • .
  • 2007. március 15.

Trafik

Három héttel ezelőtti bejelentésünk a nagy königsbergi utolsó szavairól ("Es ist gut") élénk visszhangot keltett bizonyos olvasói körökben; a Zenegyűlölő két e-mailt is kapott arra vonatkozóan, hogyan is kellene fordítani a fenti végszavakat.

Három héttel ezelőtti bejelentésünk a nagy königsbergi utolsó szavairól ("Es ist gut") élénk visszhangot keltett bizonyos olvasói körökben; a Zenegyűlölő két e-mailt is kapott arra vonatkozóan, hogyan is kellene fordítani a fenti végszavakat. Mert, mint érvelnek, a szó szerinti magyarítás ("Ez jó") valahogy tökéletlennek tűnik. Nos, nem sajnálva időt és fáradságot, utánanéztünk a dolognak, áttanulmányozva Ehrgott Christoph Andreas Wasianski, Kant utolsó éveinek hű famulusa szerfölött hiteles beszámolóját. Eszerint 1804. február 11-ének éjszakáján az agg észmester egy kanálka borból, vízből és cukorból álló keveréket kapott, melynek lenyelése után kijelentette: "Es ist gut." Nem kell a szituacionizmus hívének lenni, hogy ezzel a fordítás problémáját megoldottnak érezzük.

De nem érezzük megoldottnak a miénket, és különösen a Zenegyűlölőét, mivel a héten beinduló Tavaszi Fesztivál annyi jeles programot ígér, hogy azokon a részvétel egyenesen lehetetlennek tetszik. Mit válaszszunk? Legyen Riccardo Muti a Philharmonia Zenekarral (MűPa, 21-én, 19.30), Csajkovszkij/Mozart műsorral? Vagy Christoph von Dohnányi az orosz csodahegedűssel, Vadim Repinnel nehezítve (ugyancsak MűPa, 20-án, 19.30) Ligeti, Mendelssohn és Mahler műveivel? Vagy Fischer Iván csapata Richard Strauss-esttel, világhírű énekesekkel (17-, 18- és 20-án, Zeneakadémia, mindig 19.45-kor)? Vagy Kocsis Zoltáné Kodály-műsorral (MűPa, 16-án, 19.30)? Vagy? Vagy-vagy? A legjobb talán otthon maradni (képünkön a filozófus házának alaprajza), és ezt most egy Kant-szöveggel is megtámogatjuk. Ezt írja: "Ha az ember emberek között van, az irigység, hatalomvágy, bírvágy s az ezekhez kapcsolódó ellenséges hajlamok hamar lerohanják önmagában elégedett természetét, s még csak erre sincs szükség, hogy mindemez embereket a rosszba már nyakig süppedt, bűnre csábító példákként gondoljuk el; mindössze az, hogy jelen vannak, hogy körülvesznek és hogy emberek - ez már elégséges ahhoz, hogy kölcsönösen megrontsák egymás morális adottságát s gonosszá tegyék egymást." Eszerint egy koncertnél - amelyen kétségtelenül emberekkel fogunk találkozni - nincs kedvezőbb terep egyébként persze tökéletesen szeplőtlen moralitásunk elvesztésére. Nem üdvösebb tehát otthon fetrengeni egy (két) vörös palack, némely lemez és jobb nő (teszem azt, Anna Karenina, Emma Bovary, Sophie Western, Antigoné) társaságában? Így még attól sem kell tartanunk, hogy egy ismeretlen férfi (kinek kontúrtalan arcvonásaiban az örök fizetőpincért véljük felfedezni) hajol fölénk, ha már mindeme élvek magunkba emésztése után magányos nyoszolyánkon igyekszünk meglelni aznap éjszakai, önmagában elégedett természetünket. Úgy legyen.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit.