tévésmaci - A nyúl mintegy folytatván az oroszlán gondolatát

  • .
  • 2007. március 15.

Trafik

Hogyan csinálják az amerikaiak? Az utóbbi időben nyugtalanítóan elszaporodtak az odaát újracsinált filmek.

Hogyan csinálják az amerikaiak? Az utóbbi időben nyugtalanítóan elszaporodtak az odaát újracsinált filmek. Mondhatnánk, remake, de a kifejezés túlontúl sokat sejtetően hangzik, az üres szemfényvesztésnél legalábbis többet ígér. Pedig szó sincs semmi egyébről. Csináljuk meg még egyszer, hogy a mezei jenki mozinéző is megértse. Van ilyesmire példa a festészetben és az irodalomban is. Ám most nem a legegyszerűbb esettel van dolgunk. Luc Besson személye és Nikita című filmje mint a francia legújabb hullám dísze különösen messzebbről, Amerikából, Magyarországról nézvést, egyaránt mitikus és misztikus (ja, volt, akkor, édes öregapám - smaci). A Nikita tagadhatatlanul az európai posztmodern egyik kulcsfilmje (hacsak az nem - smaci), még akkor is, ha jónak aligha lehetne nevezni (na, azért - smaci). A képben gondolkodásról, bocsánat, a képben kielégülésről, ilyenformán a nemlátásról, a vakságról szól. Milyen szép is, megállok a Váci utca sarkán egy árus asztalánál, és addig pörgetem a képeslaptartó állványt (rajta olyan lapokkal, mint: félmeztelen, farmernadrágos izompacsirta szaxofonozik egy 38-as Sedan sárhányójának vetve diszkréten tetovált vállát, háttérben sivatagi szél kél, vagy Marilyn Monroe szoknyáját épp felkapja egy pajkos szellőzőlyuk és így tovább), míg az azt nem mondja: vigyázz!, az a gonosz állam, az az emberfaló gépezet betör még az ágyadba is, megeszi tested-lelked, a nagymamádat és még a farkast is. Rosszul kell lenni a gyönyörtől, micsoda zoetrope. Luc Besson mindezt úgy teszi meg, hogy közben levezényel egy elfogadhatóan feszes és bárgyú akciófilmet is.

De hogyan csinálják az amerikaiak? Könnyű lenne azt mondani, hogy a süketek csak az akciófilmet veszik észre a lemásolni vágyott darabból. Sokkal rosszabb, éppen az ellenkezője történik, őket is jobban izgatja a kult, meg a bolondos szó, hogy posztmodern. Ezért aztán nagy csodáknak: kultikus helyeken, kultikus személyek ismerős cselekedeteinek lehetünk tanúi. Épp csak el nem jutunk Gracelandba. Alain Delon posztszamuráj krimijeiből (Egy zsaru bőréért stb.) szépséggel, tehetséggel magasan kiemelkedő sudár nőalak, a mára (tegnapra - smaci) már ennél is kétesebb értékű tengerentúli karriert (pl. Az emberi szív térképe) befutott Anne Parillaud helyén Peter Fonda lánya, Bridget. Hírlik, Dennis Hopper a Szelíd motorosok folytatására készül e bájos leányzóval (hál' istennek, ebből nem lett semmi - smaci). Első megbízatását végrehajtani Nikita a lagúnás Velencébe utazik, a mi hősnőnk pedig a füves New Orleansbe. Hol itt a legenda? A Mardi Grasst ülik ottan éppen: Easy Rider másodszor. A vérszomjas ügynökleányt rémes öregasszony oktatja a szépség apró fortélyaira. Ott Jeanne Moreau, itt Anne Bancroft. Korunk divatja, kicsi, decens aberráció, intellektuális gerontofília. Az egyik banya a Jules és Jimből érkezett seprűnyélen, a másik meg maga Mrs. Robinson (God bless!), már jócskán diploma után. Folytathatnám: Victor, a takarító, a Taxisofőr stricije, a Thelma és Lujza jó rendőre, a második részben meg majd jön Elvis meg James Dean - nem, inkább ne folytassad, mert megrúglak. Képzeljék, efféle marhaságokat írt a helybéli lágyszívű kritikus úgy tizennégy éve, mindnyájónk szerencséjére máshol. Ha ma is ilyeneket hordana össze, hát magam lennék kénytelen öklömnek buzogányával móresre tanítani. De ellenőrizzék kegyedék is az állításait, lesz a héten a tévében A bérgyilkosnő.

Pénteken (16-án) egy klasszikussal heverjük ki a nemzeti ünnep páncélmackóit a hasunkból: Rocco és fivérei a Zone Európán 16.05-kor.

Szombaton elkérem a leguánom tányérsapkáját, s tisztelgek a pályáját már 1953-ban elkezdő Elio Petrinek az olyan filmjeiért, mint a Todo Modo (1976), A munkásosztály a paradicsomba megy (1971), Vizsgálat egy minden gyanú felett álló polgár ügyében (1970: ezt adja az m1 22.40-kor, de előbb meg kell nézni a múltkor már ajánlott, ám a műsorváltozás áldozatául esett Emmát 20.10-kor ugyanitt, mert mindig minden Jane Austen-adaptációt meg kell nézni). A hülye leguán persze azt nézi, hogy: "Ez itt a Mesterhármas, táncra, magyar! Szóljon a nóta, zengjen a dal! Sláger Tibó, Bunyós Pityu együtt mulat Fásy Ádámmal. És önökkel, kedves nézőink!"

Vasárnap még egy adaptáció, ezúttal Henry James, az Egy hölgy arcképe (tv2; 0.50) és egy svéd film, a Saraband (m2; 22.10).

Kedden A bérgyilkosnő, mint mondtuk (ViaSat3; 22.05).

Csütörtökön egy másik mesterhármas: Két angol lány (Zone Europa; 10.45); Gengszterek klubja (ugyanott, este nyolckor) és A Ravasz, az Agy és két füstölgő puskacső (HBO; 21.00) - ja, ez kéne nekem is, puska, maguk szerint egy lépésről eltalálnám a tévém?

Figyelmébe ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után.