Araszolgatunk a dugóban, türelmünk egyre fogy, nem így az étvágyunk. Az Aradi utca sarkán már régóta kelleti magát a tágas "nagykávéház", jó emlékeink vannak a nyitás környékéről: bájos felszolgálónők, remek borok, primőr saláták, és olyan bruschetta, hogy még Dino Zoff is megnyalná kapuskesztyűjének tíz ujját.
Emlékeink szerint a személyzet egy tagja a kapuban várta a kedves vendéget, és kísérte asztalához. Most elmarad az ilyesmi, nyilván a tavaszi zsongás miatt, de lehet, hogy csak a csütörtök délutáni gyér forgalom az oka. Persze minden relatív. A Grand Café valóban grandiózus - kényelmes bőrszékek, kellemes asztalok, több szint, hatásos világítás -, és most is összegyűjthetnénk annyi vendéget, hogy két kifőzdét megtöltsenek, ám fogalmunk sincs, miért ingerült az ifjú felszolgáló, miután szóvá tesszük, hogy csak egy étlapot hozott. Minket mégis inkább az tesz ingerültté, hogy a hangszórókból olyan dance-floor muzsika szól, amit kizárólag a tököli Speed diszkóban értékeltek pár évvel ezelőtt.
A rendelést már egy hölgy veszi fel, akinek - miként a slágerben - mosolyát el kellene ültetni, különösen azután, hogy közli, harcsapaprikás nincs. Sem tojásos galuskával, sem anélkül. Amikor visszaindul az étlapért, már asztalunkon a joghurtos, tejszínhabos sárgabarackleves (620 Ft), amiben az a jó, hogy nem hűl ki. Hamar megvan a B változat, rántott harcsafilé, a különösen ínycsiklandónak hangzó birsalmás burgonyalabdacsokkal. De az sincs. "Mert harcsa egyáltalán nincs" - mondja a hölgy újabb mosollyal ellensúlyozva a hiányosságot. A harmadik választás a lazacra esik. Nem nagy ügy, bármelyik éjjel-nappali közértből beszerezhető. Itt azonban csak egy zavarba ejtő "Lazac sincs"-re futja, erre pedig kizárólag tapintatlan viszszakérdezéssel lehet reagálni: "És akkor mi van?" Nos, a fogast nem csak a kabátok miatt tartják. Orly-ra esik a választásunk, majonézes krumplival (2400 Ft), előtte pedig jöhet egy rántott camembert vörösboros áfonyamártással (1500 Ft). De mindenekelőtt a leves. Nos, erről a nagy adag narancssárga képződményről valóban a joghurt jut eszünkbe. A sűrű, befőttdarabkákban bővelkedő krémet stílszerűbb lett volna tejfölöspohárban felszolgálni, pontosabban tejfölösvödörben, ha létezik ilyesmi.
A kellemes ízű, bár a levessel köszönő viszonyban sem álló barackost idézi a camembert-hez felszolgált áfonyaturmix is, azzal, hogy ez már egyáltalán nem kellemes ízű. Ám a két, hatalmas panírozott sajt olyan tekintélyt sugároz, némi salátával és egy fél naranccsal kiegészítve, hogy nem lehet rá haragudni, a pirított burgonya mint köret pedig valóban kifogástalan. Sőt. A fogas után kijelenthetjük, hogy a Grand Café Oktogonnak a burgonya a specialitása. Krumplisalátájuk olyan, hogy bármelyik grinzingi vendéglő elfogadná, de a sörtésztára sem lehet panaszunk. Mintha a fogas is belefeledkezett volna.
