Videojáték

Bugyuta lovag – Batman: Arkham City

  • Gulyás Márton
  • 2012. január 12.

Trafik

Van olyan ismerősöm, akinek meggyőződése, hogy a Warner évtizedekkel vetette vissza a melegjogi mozgalmak lendületét a 90-es évek közepén, amikor is Joel Schumachert felvevőgép mögé eresztette, hogy készítsen új Batmant a nagyvászonra. Az eredményt látva még a legszelídebbekből is előtört a mélyen megbúvó KDNP-s, mondván, azért vannak érinthetetlen dolgok is a világon. Pedig nem volt másról szó, mint hogy Schumacher kipróbálta, milyen lenne újramelegítve a 60-as évek Batman-dizájnját meghatározó camp stílus. Ciki, persze, de egy próbát megér. A publikum azonban nem volt vevő az ajánlatra: sikítva rohant ki a moziteremből mind, aki jegyet vett a Mindörökké Batmanre – hangjuk azonban nem érte el a kritikus tömeget, így a Warner esélyt adott egy újabb Schumacher-eresztésnek (ez volt a Batman és Robin); az eredmények közismertek.


Christopher Nolan újragondolt Batman-szériája ezek után épp azért volt üdítő hatású, mert egyszerűen csak azt kérdezte: mi történne, ha Batmant kortársunknak vennénk, egynek miközülünk? És bár az eredményről hosszan lehetne lamentálni, egy biztos: Nolan jól érzett rá a kor szavára, és hiteles végeredményt tudott felmutatni egy sokak által leírt szuperhérosz feltámasztásával.

A Warnernél mégis feltehetően sokan siratják csöndben és titokban a schumacheri batmanuniverzum dicstelen kimúlását. Mással legalábbis nehezen magyarázható, hogy az elkönyvelt bukások után miért maradhatott fixa ideájuk, hogy Batman világát a pöffeszkedő, giccses és szexista megoldások mértéket nem ismerő egymásra halmozásával lehet a legautentikusabban megalkotni – ezúttal a videojátékosok számára. Nem kalkuláltak rosszul: általában ez az a felvevőpiac, amely gond nélkül nyeli el az egyébként dicstelen, de kellőképpen erőszakos kivitelezésű próbálkozásokat. Két évvel ezelőtt a Batman: Arkham Asylum sokkoló élmény volt: érthetetlen próbálkozás attól a stúdiótól, amely nem kevés erőforrást fektetett abba, hogy Nolan segítségével átírja a mindannyiunkban élő Batman-képet. Nem volt teljesen érdektelen játék, de közel sem váltotta be azt az ígéretét, amire sokan és régóta várunk: nem lett definitív Batman-adaptáció. Az életérzésből meglehetősen keveset közvetített – ehelyett egy God of War és valamely Tom Clancy játék kevésbé sikerült elemeiből toldozgatott-foltozgatott bőregeres mutációt mutatott a végeredmény. Nehezen érthető, hogy mindez ugyan miért kiáltott folytatásért?


És a recenzens itt bizony magára maradt véleményével. Merthogy összes ismerőse és az általa olvasott nemzetközi portálok is együttesen és nagy erőkkel próbálták értésére adni, hogy ez a Batman bizony jó. Nem mondom, van, amit el kell ismerni: a grafikai megvalósítás remek, és egész pofásak a karakteranimációk is. De ennyire bugyuta történetet még az egykori, Adam West főszereplésével megvalósult sorozatban sem engedtek volna képernyőre, pedig láttunk ott cifra dolgokat százával. Hiába a hatalmas terület, amit bejárhatunk a sztorit követve – ez volna Arkham City, az őrültek miniállama Gotham szívében, amit Bruce Wayne épp felszámolni igyekszik a sztori elején, hogy aztán kiderüljön, hogy ami ami, az az –, mindez totál lényegtelen. Számtalan miniküldetés, karakterfejlesztési lehetőség, gyűjthető bónuszok és azokért kiváltható extrák várják a vállalkozó kedvűeket – csak aztán legyen elég szilárd az elhatározásuk, és ne térjenek ki a hitükből, ha a játék mégsem váltaná be a hozzá fűzött reményeiket.

Batman-függőknek nagyon nem ajánlott, mások esetleg nézzenek rá.

Warner Bros. Interactive Entertainment/Rocksteady Studios, 2011; PC/XBOX360/PS3 9900/12 900 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Gombaszezon

Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.

Huszein imám mártíromsága

Az Izrael és Irán között lezajlott tizenkét napos háború újra rádöbbentette a régió népeit: új közel-keleti hatalmi rend van kialakulóban. Az egyre élesebben körvonalazódó kép azonban egyre többeket tölt el félelemmel.

„A lehetőségek léteznek”

Úgy tűnik, hogy az emberi történelem és politika soha nem fog megváltozni. Kőbalta, máglyán égő „eretnekek”, százéves háborúk, gulágok… Vagy­is mi sohasem fogunk megváltozni. Reménytelen.

Taxival Auschwitzba

Idén áprilistól a francia közszolgálati televízió közel kilenc­órányi dokumentumfilm-folyamban mutatta be azt a három történelmi pert, amelyek során 1987 és 1998 között a náci kollaboráns Vichy-rezsim egykori kiszolgálóinak kellett számot adniuk bűneikről. A három film mindegyike más-más oldalról mutatja be a megszállás időszakát. A YouTube-on is hozzáférhető harmadiknak van talán a leginkább megszívlelendő tanulsága.

Lábujjhegyen

A hízelgéseknek, a geopolitikai realitásoknak és a szerencsének köszönhetően jól zárult a hágai NATO-csúcs. Azonban az, hogy a tagállamok vezetői jól tudják kezelni az Egyesült Államok elnökének egóját, nem a transzatlanti kapcsolatok legszilárdabb alapja.

Milliókat érő repedések

Évekig kell még nézniük a tátongó repedéseket és leváló csempéket azoknak a lakóknak, akik 2016-ban költöztek egy budafoki új építésű társasházba. A problémák hamar felszínre kerültek, most pedig a tulaj­donosok perben állnak a beruházóval.

Egyenlőbbek

Nyilvánosan megrótta Szeged polgármestere azokat a képviselőket – köztük saját szövetségének tagjait –, akik nem szavazták meg, hogy a júliustól érvényes fizetésemelésük inkább a szociális alapba kerüljön. E képviselők viszont azt szerették volna, hogy a polgármester és az alpolgármesterek bérnövekménye is közcélra menjen.

Pillanatnyi nehézségek

Gyors viták, vetélkedő erős emberek, ügynöközés és fele-fele arányban megosztott tagság: megpróbáltuk összerakni a szép reményekkel indult, de a 2026-os választáson a távolmaradás mellett döntő liberális párt történetét.