Van olyan ismerősöm, akinek meggyőződése, hogy a Warner évtizedekkel vetette vissza a melegjogi mozgalmak lendületét a 90-es évek közepén, amikor is Joel Schumachert felvevőgép mögé eresztette, hogy készítsen új Batmant a nagyvászonra. Az eredményt látva még a legszelídebbekből is előtört a mélyen megbúvó KDNP-s, mondván, azért vannak érinthetetlen dolgok is a világon. Pedig nem volt másról szó, mint hogy Schumacher kipróbálta, milyen lenne újramelegítve a 60-as évek Batman-dizájnját meghatározó camp stílus. Ciki, persze, de egy próbát megér. A publikum azonban nem volt vevő az ajánlatra: sikítva rohant ki a moziteremből mind, aki jegyet vett a Mindörökké Batmanre – hangjuk azonban nem érte el a kritikus tömeget, így a Warner esélyt adott egy újabb Schumacher-eresztésnek (ez volt a Batman és Robin); az eredmények közismertek.
Christopher Nolan újragondolt Batman-szériája ezek után épp azért volt üdítő hatású, mert egyszerűen csak azt kérdezte: mi történne, ha Batmant kortársunknak vennénk, egynek miközülünk? És bár az eredményről hosszan lehetne lamentálni, egy biztos: Nolan jól érzett rá a kor szavára, és hiteles végeredményt tudott felmutatni egy sokak által leírt szuperhérosz feltámasztásával.
A Warnernél mégis feltehetően sokan siratják csöndben és titokban a schumacheri batmanuniverzum dicstelen kimúlását. Mással legalábbis nehezen magyarázható, hogy az elkönyvelt bukások után miért maradhatott fixa ideájuk, hogy Batman világát a pöffeszkedő, giccses és szexista megoldások mértéket nem ismerő egymásra halmozásával lehet a legautentikusabban megalkotni – ezúttal a videojátékosok számára. Nem kalkuláltak rosszul: általában ez az a felvevőpiac, amely gond nélkül nyeli el az egyébként dicstelen, de kellőképpen erőszakos kivitelezésű próbálkozásokat. Két évvel ezelőtt a Batman: Arkham Asylum sokkoló élmény volt: érthetetlen próbálkozás attól a stúdiótól, amely nem kevés erőforrást fektetett abba, hogy Nolan segítségével átírja a mindannyiunkban élő Batman-képet. Nem volt teljesen érdektelen játék, de közel sem váltotta be azt az ígéretét, amire sokan és régóta várunk: nem lett definitív Batman-adaptáció. Az életérzésből meglehetősen keveset közvetített – ehelyett egy God of War és valamely Tom Clancy játék kevésbé sikerült elemeiből toldozgatott-foltozgatott bőregeres mutációt mutatott a végeredmény. Nehezen érthető, hogy mindez ugyan miért kiáltott folytatásért?
És a recenzens itt bizony magára maradt véleményével. Merthogy összes ismerőse és az általa olvasott nemzetközi portálok is együttesen és nagy erőkkel próbálták értésére adni, hogy ez a Batman bizony jó. Nem mondom, van, amit el kell ismerni: a grafikai megvalósítás remek, és egész pofásak a karakteranimációk is. De ennyire bugyuta történetet még az egykori, Adam West főszereplésével megvalósult sorozatban sem engedtek volna képernyőre, pedig láttunk ott cifra dolgokat százával. Hiába a hatalmas terület, amit bejárhatunk a sztorit követve – ez volna Arkham City, az őrültek miniállama Gotham szívében, amit Bruce Wayne épp felszámolni igyekszik a sztori elején, hogy aztán kiderüljön, hogy ami ami, az az –, mindez totál lényegtelen. Számtalan miniküldetés, karakterfejlesztési lehetőség, gyűjthető bónuszok és azokért kiváltható extrák várják a vállalkozó kedvűeket – csak aztán legyen elég szilárd az elhatározásuk, és ne térjenek ki a hitükből, ha a játék mégsem váltaná be a hozzá fűzött reményeiket.
Batman-függőknek nagyon nem ajánlott, mások esetleg nézzenek rá.
Warner Bros. Interactive Entertainment/Rocksteady Studios, 2011; PC/XBOX360/PS3 9900/12 900 Ft
