Videojáték

Bugyuta lovag – Batman: Arkham City

  • Gulyás Márton
  • 2012. január 12.

Trafik

Van olyan ismerősöm, akinek meggyőződése, hogy a Warner évtizedekkel vetette vissza a melegjogi mozgalmak lendületét a 90-es évek közepén, amikor is Joel Schumachert felvevőgép mögé eresztette, hogy készítsen új Batmant a nagyvászonra. Az eredményt látva még a legszelídebbekből is előtört a mélyen megbúvó KDNP-s, mondván, azért vannak érinthetetlen dolgok is a világon. Pedig nem volt másról szó, mint hogy Schumacher kipróbálta, milyen lenne újramelegítve a 60-as évek Batman-dizájnját meghatározó camp stílus. Ciki, persze, de egy próbát megér. A publikum azonban nem volt vevő az ajánlatra: sikítva rohant ki a moziteremből mind, aki jegyet vett a Mindörökké Batmanre – hangjuk azonban nem érte el a kritikus tömeget, így a Warner esélyt adott egy újabb Schumacher-eresztésnek (ez volt a Batman és Robin); az eredmények közismertek.


Christopher Nolan újragondolt Batman-szériája ezek után épp azért volt üdítő hatású, mert egyszerűen csak azt kérdezte: mi történne, ha Batmant kortársunknak vennénk, egynek miközülünk? És bár az eredményről hosszan lehetne lamentálni, egy biztos: Nolan jól érzett rá a kor szavára, és hiteles végeredményt tudott felmutatni egy sokak által leírt szuperhérosz feltámasztásával.

A Warnernél mégis feltehetően sokan siratják csöndben és titokban a schumacheri batmanuniverzum dicstelen kimúlását. Mással legalábbis nehezen magyarázható, hogy az elkönyvelt bukások után miért maradhatott fixa ideájuk, hogy Batman világát a pöffeszkedő, giccses és szexista megoldások mértéket nem ismerő egymásra halmozásával lehet a legautentikusabban megalkotni – ezúttal a videojátékosok számára. Nem kalkuláltak rosszul: általában ez az a felvevőpiac, amely gond nélkül nyeli el az egyébként dicstelen, de kellőképpen erőszakos kivitelezésű próbálkozásokat. Két évvel ezelőtt a Batman: Arkham Asylum sokkoló élmény volt: érthetetlen próbálkozás attól a stúdiótól, amely nem kevés erőforrást fektetett abba, hogy Nolan segítségével átírja a mindannyiunkban élő Batman-képet. Nem volt teljesen érdektelen játék, de közel sem váltotta be azt az ígéretét, amire sokan és régóta várunk: nem lett definitív Batman-adaptáció. Az életérzésből meglehetősen keveset közvetített – ehelyett egy God of War és valamely Tom Clancy játék kevésbé sikerült elemeiből toldozgatott-foltozgatott bőregeres mutációt mutatott a végeredmény. Nehezen érthető, hogy mindez ugyan miért kiáltott folytatásért?


És a recenzens itt bizony magára maradt véleményével. Merthogy összes ismerőse és az általa olvasott nemzetközi portálok is együttesen és nagy erőkkel próbálták értésére adni, hogy ez a Batman bizony jó. Nem mondom, van, amit el kell ismerni: a grafikai megvalósítás remek, és egész pofásak a karakteranimációk is. De ennyire bugyuta történetet még az egykori, Adam West főszereplésével megvalósult sorozatban sem engedtek volna képernyőre, pedig láttunk ott cifra dolgokat százával. Hiába a hatalmas terület, amit bejárhatunk a sztorit követve – ez volna Arkham City, az őrültek miniállama Gotham szívében, amit Bruce Wayne épp felszámolni igyekszik a sztori elején, hogy aztán kiderüljön, hogy ami ami, az az –, mindez totál lényegtelen. Számtalan miniküldetés, karakterfejlesztési lehetőség, gyűjthető bónuszok és azokért kiváltható extrák várják a vállalkozó kedvűeket – csak aztán legyen elég szilárd az elhatározásuk, és ne térjenek ki a hitükből, ha a játék mégsem váltaná be a hozzá fűzött reményeiket.

Batman-függőknek nagyon nem ajánlott, mások esetleg nézzenek rá.

Warner Bros. Interactive Entertainment/Rocksteady Studios, 2011; PC/XBOX360/PS3 9900/12 900 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.

A szürkeség ragyogása

Különös élmény néhány napon belül látni két Molière-darabot a Pesti Színházban. A huszonöt éve bemutatott Képzelt beteg egy rosszul öregedő „klasszikus”, a Madame Tartuffe pedig egy kortárs átirat, amelynek első ránézésre a névegyezésen túl nem sok köze van a francia szerzőhöz. Ez utóbbi egyáltalán nem baj, még akár erény is lehet.

Eddig csak a szégyen

Aláírták a koalíciós szerződést, innentől hivatalosnak tekinthető, hogy megalakul a szétválás utáni Csehország minden bizonnyal leggusztustalanabb kormánya, amelyben egy populista vezér, Andrej Babiš dirigálja saját személyre szabott pártja (az Ano) és két neonáci pártocska (a 7,8 százalékos SPD és a 6,8-as Motoristé sobě) delegáltjait.