A 7 Csodában minden játékos - azaz a világ hét csodájával jelképezett civilizációk mindegyik vezetője - egyszerre játszik: választ egy olyan lapot a neki kiosztottak közül, amely hasznos lehet a városállama fejlesztéséhez, majd ahelyett, hogy gyűjtögetni kezdené őket, továbbadja a szomszédjának az összes többi kártyát. De a játékot nem csak az teszi rendkívül izgalmassá, hogy így minimálisra csökken az osztással változó szerencse szerepe, és felerősödik a döntéseké, hanem az is, hogy a civilizációk fejlettségét ezernyi tényező befolyásolja, így rengeteg stratégia közül kell választaniuk a játékosoknak. Az államfejlesztés a lehető legjobban próbálja modellezni a valóság komplexitását: a fejlettség függ a nyersanyagoktól, a kulturális, kereskedelmi, politikai és egyéb intézmények létezésétől, hadi felkészültségtől, a városban megtelepedett céhektől és így tovább - mindezeket persze csak fokozatosan, mindig csak a következő civilizációs szintet lehetővé tevő szellemi-infrastrukturális feltételek megteremtésével lehet létrehozni. A felsorolt alapfeladatok mellett pedig ott vannak a különféle további pontszerzési módok a saját "csodánk" teljes felépítésétől a pénzgyűjtésen át a csak később pontot hozó kártyák megszerzéséig.
Hogy a szabályok kristálytisztán átgondoltak, az is jelzi, hogy ilyen összetettség mellett sem tart tovább a játék fél óránál. És bár az első néhány játékot elkápráztatottságunkban nyilván tátva maradt szájjal abszolváljuk (ebben egyébként a gyönyörű és aprólékosan kidolgozott grafikának is fontos szerepe van), azért egy idő után visszarendeződnek az arcizmok. Ekkor tűnik fel, hogy a szimultán játékmód miatt minimálisra redukálódik a kommunikáció - noha a társasjátékokat egyebek mellett "társas" mivoltuk miatt szeretjük.
Forgalmazza a Gémklub. 2011, 9500 Ft
