"Minő szívdobogással rántottam meg lakása csengőjét a Waisenhaus strassén! Schumann kissé nehézkesen emelkedett fel a zongora mellől, melynek kottatartóján Bach koráljai voltak felütve, és szótlanul, ámde barátságosan kezet nyújtott. Beszéltem egy darabig, feleletre várva. Kis szünet után Schumann váratlanul felkiáltott: 'Milyen sajnálatos, hogy nem néhány nappal korábban érkezett! Mendelssohn tegnap utazott el Angliába. Kár, hogy nem ismerhette meg!' Magamnak titkon bevallottam, hogy noha kedvelem Mendelssohn muzsikáját, sokkal inkább vágytam vele, Schumann-nal megismerkedni. Egy idő múltán ismét Mendelssohnra terelte a szót: 'Nézze, mit kaptam tőle, mielőtt elutazott, micsoda gyönyörű kötetet!' Azzal felém nyújtott egy könyvet, a
Trisztán és Izolda volt, nem Wagner akkor még meg sem született gyermeke, hanem az eredeti, Gottfried von Strassburg szerzeménye. Örömmel hallottam volna néhány részletet Schumann életviszonyairól és készülő alkotásairól, de ő egyre mélyebb hallgatásba süppedt, úgy tűnt, minden figyelmét szivarjának a mennyezet felé kerengő füstje köti le. Néhány sikertelen kísérlet után, melyben a prágai zenei életről próbáltam vele csevegni, egyre kínosabban éreztem magam a szólista szerepében. Mikor megemlítettem, hogy mennyire türelmetlenül várom az estét, Wagner
Tannhäuserének előadását, legnagyobb örömömre felajánlotta, hogy a nemrég megjelent partitúra egy autorizált példányát kölcsönadja nekem egy fél napra. 'Tartja a kapcsolatot Wagnerrel?', kérdeztem. 'Nem', felelte, 'Wagner lehetetlen ember. Bizonyára nagyon szellemdús, de állandóan beszél, be nem áll a szája. Képtelenség érintkezni vele!'
Másnap reggel a Tannhäuser tetemes vezérkönyvével beültem a Brühl-féle kávéházba; megreggeliztem, miközben tüzetesen átolvastam a kottát. Dél körül meglátogattam Wagnert. Nagyon barátságosan fogadott, és azonnal a drezdai zenei állapotokra terelte a szót; Schumannt is megemlítette: 'Szerfölött kedveljük egymást, de Schumann-nal képtelenség érintkezni. Lehetetlen ember, nem szól egy szót sem. Mikor megjöttem Párizsból, tüstént fölkerestem, és egy csomó dolgot meséltem neki az ottani operaéletről, a zeneszerzőkről, az énekesekről - és így tovább. Schumann mozdulatlanul bámult, vagy egyszerűen a levegőbe nézett, és nem szólt egy hangot sem. Képtelen ember!' "
Mindennek lefordítására az kínál alkalmat, hogy december 11-én 19.30-kor a MűPában a világ pillanatnyilag egyik legnagyobb karmestere, Simon Rattle dirigálja Schumann egyik ritkán játszott, ám annál érdekesebb művét, mely Az éden és a préri címre hallgat. Az 1843-ban, Thomas Moore költeményére szerzett mű Schumann intenciója szerint amolyan világi oratórium, tündérekkel, paradicsommal, pestissel, megváltással. "Oratórium - írta Schumann -, de nem az imaházba való, hanem derűs emberek részére." Na, imádkozzunk, hogy így legyen.
És imádkozzunk azért is, hogy Gyenisz Macujev, ez a tipikusan orosz medve ne verje szét a zongorát, amikor Csajkovszkij b-moll zongoraversenyét játssza (MűPa, december 8., 19.30). Aki pedig valódi áhítatra vágyik, felkeresi Helmuth Rilling hangversenyét, melyen többek közt Bachtól a Magnificat hallható (Zeneakadémia, december 13., 19.30).
