csontzene - A vendégűző komponista

  • .
  • 2007. április 26.

Trafik

Amint vélhető volt, a fizetőpincér nem hitelezett, ezért a Brunello elmaradt, és a Zenegyűlölőnek be kellett érnie egy 2003-as Rosso di Montalcinóval - persze soha rosszabbat!

Amint vélhető volt, a fizetőpincér nem hitelezett, ezért a Brunello elmaradt, és a Zenegyűlölőnek be kellett érnie egy 2003-as Rosso di Montalcinóval - persze soha rosszabbat! Arra mindenesetre elég volt, hogy fogyasztása közben elgondolkodjon, vajon nem járt volna-e jobban a világ, ha egyeseket sikerül lebeszélni arról, hogy a zene művészetére adják fejüket? Noha e héten, hála istennek, nem játsszák műveit, Hector Berliozzal (képünkön) talán szerencsésebbek lettünk volna, ha megszíveli édes anyukája könnyeit, és parírozik a szegény asszonynak. Aki, megtudván fia szándékát, hogy Párizsba megy zeneszerzőnek, a következő szavakra fakadt: "Hector, ne átalkodjék meg őrületében! Lássa, térdeihez vetem magam, én, az anyja, és alázatosan esedezem, mondjon le róla!" Mire a fiú: "Édes Istenem, anyám, engedje meg, hogy felemeljem, nem bíromÉ elviselni ezt a látványtÉ" Az anya: "Nem, maradok! (Némi szünet után) Visszautasítod, te szerencsétlen, végignézted, amint anyád a lábaidnál hevert, s meg sem hatódtál. Hát jó! Eredj! Henteregj csak Párizs mocskában, becstelenítsd meg nevedet! Nem vagy a fiam! Légy átkozott!" A sajátszerű jelenetet Hector írja le emlékirataiban, mely a 19. század egyik legmulatságosabb, legeszelősebb memoárja - vajh nem írónak kellett volna állnia A vérző apáca című, szerencsére töredékben maradt opera költőjének?!

Berlioz mindenesetre elég jó, bár kissé szélsőséges ízléssel bírt, mert Mozartot imádta ugyan, ám Rossinit megvetette ("dallamcinikus", mondta rá igaztalanul, ámde tagadhatatlanul elmésen). E két mester műveit hallhatjuk Gérard Korsten vezényletével a Fesztiválzenekar előadásában (Zeneakadémia, 27-én és 28-án, 19.45-kor), és még Berlioz sem fog lebeszélni Rossiniról.

Aki még a Kádár-szisztémában fogyasztotta el első borait és találkozott először a fizetőpincérrel, az bizonyára rettentő emlékei közt őrzi, hogy zárórakor (lásd még: Torschlusspanik) a hangászkar menetrendszerűen a Rákóczi-indulót húzta a zenés vendéglátó-ipari egységekben. És ki komponálta ezt a vendégűző kutyakopogóst?! Na, ennyit mára Berliozról.

Figyelmébe ajánljuk

A bűn nyomora és a nyomor bűne Vadkeleten

Hogy milyen nyomor vezethet el a bűnhöz, amelyben csak némi élelmet vagy egy fél minimálbért sikerül zsákmányolni? Kik az áldozatok és miért hallgatnak? A leszakadó kistérségek sajnos kiváló terepet jelentenek, hogy egy pillantást vessünk a kétségbeejtő helyzetre.

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.