/ Majd meg a tisztes gazdasszony közibük kenyeret vitt, / és sok jó eledelt, s ami volt, osztotta örömmel; / mindenfajta husokból vitt pecsenyét a husosztó, / tálat emelve, s arany poharat tett mindjük elébe; / s töltögető hírnök lépdelt szaporán közelükbe. / S ők kirakott kész étkek után kezüket kivetették." S már-már könnybe lábadt szemmel idvezlené a Zene gyűlölője az isteni képet, mikor feltűnik a Fizetőpincér, s jó Hegel-kötetét kezébe ragadva ily szó szökken ki foga kerítésén: "A dalnok az a szerv, mely eltűnik tartalmában; nem saját személyes énje a fontos, hanem múzsája, általános éneke. Valójában azonban az a következtetés van előttünk, amelyben az általánosság szélső fogalma, az istenek világa, a különösség középfogalma által az egyediséggel, a dalnokkal van összekötve. A középfogalom a nép a maga hőseiben, akik egyes emberek, mint a dalnok, de csak
elképzeltek, s ezáltal egyúttal
általánosak, mint az általánosság szabad szélső fogalma, az istenek." E nyers szókra az istenek halála óta nincs mit lépni, és nincs "rózsás labyrinth" sem "lengedező zephyr" a továbbiakban.
És miről ad hírt a leleményes Odüsszeusznak, a "lekötött kalóz"-nak (Berzsenyi) a hírnök? Elsőbben is a Bartók-vonósnégyes koncertjéről szól szárnyas szavakat, melyen a tüneményes tehetségű Farkas Gáborral eljátsszák Dvorák A-dúr zongoraötösét (Bartók-emlékház, június 1., délelőtt 11-kor). Másodrendben jön a Bach c-moll versenymű két zongorára (és mivel kétszer is előadják, a fürtös akháj dalia feltételezi, hogy egyszer a zenekari, egyszer a sima két zongorás verzió kerül a gyalult asztalra), valamint Kurtág Bach-átirataiból egy hekatombányi - remélhetőleg köztük lesz a csodálatos Actus tragicus is (Zeneakadémia, június 2., 19.30) Klukon Edit és Ránki Dezső, a Végh Filharmónia nevű alakulatot Keller András vezeti.
"Hát ezt zengte a nagyhirü dalnok; s közben Odüsszeusz / nagy bíbor köpenyét fogván fölvonta fejére / izmos két kézzel, s vele szép arcát betakarta: / mert szégyelte, hogy észrevegyék, mint csordul a könnye."
