csontzene - Goethe forrás, de nem Quelle!

Rettenetes a gerjedés a héten; úgy tűnik, a hangversenyteremben alszunk, a pódiumon tisztálkodunk, és az orgona alatt költjük el reggelinket - ez még a Zenegyűlölőnek is sok. És noha a múlt héten TévéSmaci némi ironikus éllel említette Goethét, a Zenegyűlölő továbbra is kitart a német Zeusz mellett, és felidézi egy beszélgetését Eckermann-nal (nem, nem Neckermann vagy Quelle, kedves T.

Smaci!!), 1830 februárjából, amikor a Mester a velencei drámaíróról, Gozziról beszélt (akit nem Kutya úrnak hívnak - az olvszerk.), aki szerint mindössze 36 drámai helyzet létezik. Schiller minden erejével azon volt, hogy felfedezzen egy harminchetediket is, de kudarcot vallott. "Mein Kind, Kegyed az Önfeláldozás egy nagy szenvedély jegyében elnevezésű, a sorban 22. drámai helyzetben leledzik, ha végiglátogatja mindeme nagyszerű zenei spektákulumokat" - tette hozzá Goethe, amikor a Zenegyűlölő összefutott vele a kettes villamos zsúfolásig tömött megállójában. Hát igen, nem tágítunk, a rémisztő program ellenére is kitartunk posztunkon.

Kezdődik mindjárt a Budapesti Fesztiválzenekar koncertjével, amelyen Fischer Iván dirigál, és Brahms hatalmas B-dúr zongoraversenyét egy világsztár, Yefim Bronfman adja elő (MűPa, 21-én és 22-én, 19.45, illetve Zeneakadémia, 23-án, 15.30). Rövid séta után, mely a különféle építkezések által felszínre hozott római kori romok megtekintésével indul, néhány modern fúrópajzs szemléjével folytatódik és két pár fradikolbász, valamint három kevert elhelyezésével zárul, már fordulunk is vissza a Kölni Rádió Zenekarának estjére, melyen a szintén világhírű Szemjon Bicskov Richard Strauss-műveket irányít. A Till Eulenspiegel vidám csínyjei nevű szimfonikus költemény mellett az Alpesi szimfónia hangzik fel (MűPa, 24-én, 19.30)

Egy másik orosz zenei atléta ragadja magához a zongorát másnap, Alekszej Vologyin, aki Beethoven c-moll zongoraversenyét klimpírozza, kapunk szünet után egy Brahms-szimfóniát is mellé; Kocsisunk vezényletével így kezdi évadját a Nemzeti Filharmonikusok (MűPa, 25-én 19.30). Téved, aki azt gondolja, hogy ugyanezt a zongoraversenyt nem kell meghallgatni két nap múlva. Ekkor Ránki Dezső játssza a Magyar Telekom Zenekar kíséretével, dirigál Ligeti András, aki a zenei igazgatást idén adja át Keller Andrásnak (Zeneakadémia, 27-én, 19.30). (Már most szólunk, hogy februárban velük lép fel a jelenkor Szokolov mellett talán legnagyobb zongoristája, Jevgenyij Koroljov.)

Hanslickunk természetesen Goethe-entuziaszta volt, idézzük fel elemzését Richard Strauss művéről, a Till Eulenspiegelről. A bécsi zenekritikus, aki az abszolút zene szószólója, persze idegrohamot kapott a bemutatón, 1896-ban, látva a különféle tétel fölé elhelyezett feliratokat. "Elegünk van a zene mint kifejezés elvéből, mert kezd unalmassá válni, jó lenne már a zene mint zene elvéhez visszatérni." De ez csak elvi kérdés. Strauss műve "a legrafináltabb dekadencia produktuma. Hiányoznak belőle az új jelentős gondolatok, a zenei eszmék és az őket megformáló erő. Mindezt nem pótolják semmiféle külsőségek, semmiféle szellemi sziporkák, legyenek mégoly csillogóak. Strauss tékozló a hanghatásokban, pikáns a meglepő kontrasztokban, műve telve kontrapunktikus műfogásokkal, eredeti ritmusokkal és vicces modulációkkal; mindez rémületesen szellemdús és eszelősen szép." Na igen, az öregfiú tudta, hogyan kell megsemmisítően agyondicsérni valamit. Mindettől mi is kedvet kapunk a tékozlásra egy remek palack jobbféle vörös vagy legalább egy karcos siller képében, de a Boráros tér aluljárós rémalakjai közül Goethe inte felénk: "Mein old boy, jól tudjuk, hogy a MűPa környékén még egy pohár vadászpálinkára sem számíthatunk, és bár nekik mindent megadnak, ezt még kedvenceiknek sem adták meg a végtelen istenek, ezért helyzetünk most és az egész évadban nem más, mint a 28-as számú a listában, vagyis az Akadályokba ütköző szerelem."