kulthírek

  • .
  • 2007. szeptember 20.

Trafik

kulthírek

HAVEL ÚJ DRÁMÁJA Jövő májusban vagy júniusban, a prágai Vinohrady színházban mutatják be Václav Havel 18 évi szünet után írott első drámáját: az Odcházení (Elindulás) egyik főszerepét felesége, Dagmar alakítja. A cseh sajtót hónapok óta foglalkoztatta, hol lesz a premier; a prágai Nemzeti azért esett el a lehetőségtől, mert nem akart beleegyezni az egykori köztársasági elnök nejének szerepeltetésébe.

DÍJ A jeruzsálemi Jad Vasem múzeumnak ítélték az Asztúria Hercege Díjat az Egyetértés kategóriájában. A holokauszt egyik legfontosabb emlékhelyének és dokumentációs központjának vezetői októberben Oviedóban vehetik át az 50 ezer euróval járó elismerést, melyet idén a többi kategóriában Bob Dylan, Amos Oz izraeli író, Peter Lawrence brit és Gines Morata spanyol tudós, a Science és a Nature című tudományos folyóiratok, Ralf Dahrendorf német szociológus és Michael Schumacher autóversenyző érdemelt ki.

A ZEPPELIN VISSZATÉR November 26-án a londoni O2 Arenában egyetlen este erejéig újra összeáll a Led Zeppelin. A koncertet Ahmet Ertegun, az Atlantic Records alapítója emlékére adják, aki 1968-ban leszerződtette a zenekart. Húszezren férnek be, őket az interneten beérkezett kb. 20 millió jegyigénylő közül sorsolják ki. Robert Plant, Jimmy Page és John Paul Jones mögött az 1980-ban elhunyt John Bonham fia, Jason dobol majd.

BANGLADESI FILMCENZÚRA Az elmúlt évben Bangladesben betiltották a hazai filmek egynegyedét: a tavaly megszigorított cenzúratörvény értelmében erre a sorsra kellett jutnia a mértéktelen harci jeleneteket és obszcénnek minősített táncjeleneteket tartalmazó filmeknek, melyek producereit akár börtönbüntetéssel is sújthatják az iszlám kötődésű kormányzat irányította országban. Bangladesben évente mintegy nyolcvan film készül.

CRONENBERG NYERT TORONTÓBAN David Cronenberg orosz maffiózós thrillerje, az Eastern Promises nyerte a Torontói Filmfesztivál fődíját. A nemzetközi kritikusok Fipresci-díját a mexikói gazdagság/nyomor problematikáját feltáró, La Zona című dokumentumfilmjével Rodrigo Pla érdemelte ki.

ORWELLT IS MEGFIGYELTÉK George Orwell óta tudjuk: "NAGY TESTVÉR SZEMMEL TART" - a brit National Archives által közzétett iratok szerint a Scotland Yard különleges ügyosztálya 1929-től a második világháború utánig pontosan ezt tette az Ezerkilencszáznyolcvannégy szerzőjével. Eric Blair (ez Orwell eredeti neve) akkor került a titkosszolgálat látókörébe, amikor 1929-ben a Workers Life (a Daily Worker című brit kommunista lap előfutára) párizsi tudósítójának ajánlkozott. "Gyakran látható kommunista gyűléseken. Munkahelyén és szabad idejében egyaránt bohém divat szerint öltözik." Egy 1942-es jelentés szerint valamennyire vonzódott az anarchizmushoz, de "kétségkívül erős baloldali meggyőződése igen távol áll az ortodox kommunizmustól". Írásaiból és közszerepléseiből nyilvánvaló volt a titkosszolgálat számára, hogy "nem tart a kommunistákkal és azok sem tartanak vele" - ezért is kaphatott munkát a háború alatt a BBC-nél, majd dolgozhatott haditudósítóként. Illusztrációnkon látható arcképe is a most felszabadított aktákból való.

Ezekkel egy időben más iratokat is nyilvánosságra hoztak. Alan Lomax amerikai muzsikus és népzenegyűjtő szintén potenciális kommunistaként keltette fel az MI5 gyanúját, amikor 1952-ben folkzenei műsorokat készített a BBC számára, és népzene iránti érdeklődéséből kifolyólag kapcsolatba került a londoni román sajtóattaséval. Kommunista párttagságára nem találtak bizonyítékot, baloldali nézetei pedig önmagukban nem indokolták, hogy a titkosszolgálat akcióba kezdjen ellene.

ANDRZEJ WAJDA KATYNRÓL Varsóban bemutatták a 81 éves rendező Katyn című filmjét a Lengyelországot a Molotov-Ribbentrop-szerződés nyomán 1939. szeptember 17-én megtámadó szovjet hadsereg által 1940-ben elkövetett vérfürdőről, melynek során több mint 15 ezer, szovjet hadifogságba esett lengyel katonatiszt és civil pusztult el a katyni erdőben. Itt vesztette életét a rendező édesapja, Jakub Wajda is: fejlövés, hátulról. Katynról évtizedeken át hallgatni kellett, jóllehet a Lengyelország megszállása után a Szovjetuniót is megtámadó németek már a háború idején fölfedezték a tömegsírt. Akkor azonban a szovjetek nyugati szövetségesei nem akarták bolygatni a dolgot, a szocializmus évtizedei alatt pedig tabuként kezelték.

ELHUNYT JOE ZAWINUL Szülővárosában, Bécsben 75 éves korában, bőrrák következtében elhunyt a fúziós dzsessz egyik szülőatyja: Joe (eredetileg Josef Erich) Zawinul bécsi konzervatóriumi tanulmányai után, 1959-ben nyerte el a bostoni Berklee College of Music ösztöndíját, ahonnan egyenest a kortárs amerikai dzsessz élvonalába vezetett útja. Dinah Washington és Cannonball Adderley zenekarában zongorázott. Miles Davis hívását először visszautasította, mondván, nem jött még el az ideje. Vagy tíz évvel később, 1969-ben kezdtek együtt dolgozni: Zawinul írta Davis In a Silent Way című albumának címadó dalát, s játszott a dzsessz-rock mérföldkövének tartott Bitches Brew című 1970-es albumán is. Zawinul, Wayne Shorter szaxofonos és Miroslav Vitous cseh basszusgitáros ekkor hozta össze a műfaj alapzenekarát: a Weather Report 1985-ig működött, a billentyűs pedig az ezt követő két évtizedben a Zawinul Syndicate élén járta a világot. Többször koncertezett hazánkban is - legutóbb egy hónapja, Veszprémben, ahol a saját zenekarával szereplő Shorterral közösen is előadtak egy számot.

OLIVER STONE: IRÁNY MY LAI A vietnami háborúról, azon belül is a My Lai-i mészárlásról készít filmet Oliver Stone. A rendező, aki gyalogosként szolgált Vietnamban, s két háborús filmjéért (A szakasz; Született július 4-én) is Oscar-díjat kapott, anyaggyűjtés (és némi előzetes propaganda) végett nemrég felkereste a közép-vietnami falut, ahol az amerikaiak több mint 500 civilt, jórészt fegyvertelen asszonyokat, gyermekeket és idős embereket gyilkoltak le 1968 márciusában. A tragédiára egy évvel később derült fény, s ez igencsak ráerősített a háborúellenes közhangulatra. A Pinkville címen tervezett film főszerepében Bruce Willis William R. Peers tábornokként keresi majd a tetteseket és a felelősöket.

Figyelmébe ajánljuk